Most érdemes bekapcsolódni a Tavaszi madárles programba!

Környezetpedagógusok, családok, gyerekek figyelmébe - most érdemes bekapcsolódni a Tavaszi madárles programba!

A Tavaszi madárles (SpringAlive) program nem más, mint néhány közismert, hosszú távú (a Szaharától délre) vonuló madárfajra koncentráló, kontinentális területű játékos madármegfigyelési akció gyerekek, családok, iskolai közösségek számára. A feladat rendkívül egyszerű: tavasztól júniusig öt madár: a fehér gólya, a kakukk, a gyurgyalag, a füsti fecske és a sarlósfecske évi első megfigyelését (csak az első alkalom a fontos!) kell feljegyezni, majd feltölteni a Tavaszi madárles www.springalive.net oldalán.

A program célja a tavaszi vonulás nyomon követése
Abban, hogy a madarak a déli telelőterületekről többé-kevésbé észak felé tartva érkeznek Európába, nem sok újdonság van. Abban viszont már igen, hogy két kontinens – Európa és Afrika – számos országának sok ezernyi gyerek és felnőtt önkéntese által feltöltött megfigyelési adatoknak köszönhetően interaktív térképeken lehet nyomon követni az egyes fajok mozgásának alakulását, az általuk „elfoglalt” területek folytonos változását.

Tavaszi madárles (SpringAlive) program honlap magyar oldala (www.springalive.net)
A Tavaszi madárles/SpringAlive program honlap oldalára
a résztvevő nemzetek megfigyelői anyanyelvükön
tudnak belépni.

 

Egyszerűségében a nagyszerűség
A megfigyelési időszakban bárhol és bármikor: utcán, óraközi szünetben az udvaron, vagy célzott kirándulások keretében is megpillanthatóak a madarak. Természetesen a fajok ismert fészektelepeit és fészkeit is érdemes felkeresni, mert jó eséllyel itt láthatjuk a madarakat először.

 

A megfigyelési időszak Európában a tavaszi félévet öleli fel
Magyarország földrajzi elhelyezkedése miatt az eredménnyel kecsegtető megfigyelési időszak nálunk március elejére tehető, míg a földközi-tengeri szigeteken akár már az első napon, tehát február elsején is találkozni lehet a legkorábbi vonuló egyedekkel. A program fajai közül legkorábban a fehér gólyák és a füsti fecskék első képviselői érkeznek Magyarországra. A kakukk már később érkezik, áprilisban szoktuk először hallani, míg a sarlósfecske és gyurgyalag -2013 a gyurgyalag védelmének éve- a legkésőbb hazatérő madarak közé tartozva gyakran csak május folyamán tűnik fel Magyarországon.

Fehér gólya (Fotó: Posztós Csaba).
A Tavaszi madárles program öt megfigyelendő madárfaja:
a fehér gólya (Fotó: Posztós Csaba), ...
 
Kakukk (Fotó: Marcin Karetta).
... a kakukk (Fotó: Marcin Karetta), ...
 
Gyurgyalag (Fotó: springalive.net)
... a gyurgyalag (Forrás: SpringAlive.net), ...
 
Füsti fecske (Fotó: Orbán Zoltán).
... a füsti fecske (Fotó: Orbán Zoltán), ...
 
Sarlósfecske (Fotó: Molnár Gábor).
... és a sarlósfecske (Fotó: Molnár Gábor).

 

Nemzetközi honlaptámogatás – anyanyelvi online felület
A program a részvevő nemzetek anyanyelvén is kidolgozott nemzetközi weblapra épül, a www.springalive.net címet beírva a megnyíló honlapon a nemzeti zászlóra kattintva juthatunk el az MME által szerkesztett magyar felületre. Itt négy fő menüpont között lehet navigálni, majd ezekre kattintva a megnyíló aloldal jobb felén találjuk a témához tartozó további fejezeteket (almenüpontokat).

Tavaszi madárles (SpringAlive) program honlap magyar oldala (www.springalive.net)
A belépő oldalon a több tucatnyi partner ország zászlajával is
megismerkedhetnek a gyerekek - ezekre kattintva
lehet belépni a nemzeti oldalra.

 

„A programról”
Innen is elérhető a Térkép menüpont alatt található adatfeltöltési mező, valamint a feltöltött adatokat táblázatos és többféle grafikus formában (kördiagramban és grafikonon) megjelenítő felület. A jobb oldali almenük áttekintésével választ kaphatunk a leggyakrabban felmerülő kérdésekre, Kalendárium címszó alatt elolvashatjuk a program frissülő híreit, de találunk itt érdekes, kapcsolódó honlapgyűjteményt, klímaváltozási ismertetőt, illetve itt regisztrálhatnak a pedagógusok, hogy letölthessék a különböző oktatási segédanyagokat.

„A madarakról”
A következő menü nem csak a programban érintett fajokat mutatja be részletesen, de betekintést nyújt a madárvonulás és a madárvédelem kérdéskörébe is.

„Játssz velünk!”
Erre a mezőre kattintva a honlap első (részben) interaktív részére jutunk. A megnyíló oldalon alap beállításként a szabadon letölthető háttérképek gyűjteménye jelenik meg, a jobb oldalról pedig a játékokhoz (ezekből tíz van) jutunk. Utóbbiak két csoportba tartoznak: egyrészt a program által érintett fajoknál lehet megadni a táplálékállatokat, másrészt az öt madárfajt lehet digitálisan kifesteni.

„Térkép”
A menüpont nem csak a program alapvető célját jelentő adatfeltöltést teszi lehetővé, de a sok-sok nemzet ezernyi megfigyelője által felvitt megfigyeléseket folyamatosan frissülve térképen (országokra szűrhetően és a vonulás előrehaladását filmfelvételként mozgókép formájában is), valamint többféle statisztikai feldolgozásban is megjeleníti.

„Blog”
A megfigyelők számára nem csak a „száraz” adatok felötlésére ad lehetőséget az oldal, a Blog menüpont alatt fajonkénti bontásban a megfigyelés körülményeiről is beszámolhatnak a megfigyelők.

Az oldal érdekes megoldása, hogy a projekt időszakon kívül a menüpontsor felett napban, órában, percben és másodpercben számolva adja meg a következő tavaszig (programkezdésig) hátralévő időt.

 

A YouTube-on is
2012 tavaszán elindult a SpringAlive program saját YouTube csatornája is, ahol az öt érintett fajról készült videókat nézhetnek meg az érdeklődők.

 

Néhány gondolat a pedagógiai vonatkozásokról
A felnőtt társadalom egyik alapvető nevelési feladata annak bemutatása, hogy a modern kor vívmányai önmagukban többnyire nem jók, vagy ördögtől valóak, csak jól, vagy rosszul vannak felhasználva. Tipikusan ebbe a könnyen „megszaladó” kategóriába tartozik az Internet is, amit lehet káros, lélekölő tartalmak letöltésére, és túl sokat is használni, ugyanakkor egyedülállóan jó lehetőséget nyújt az önképzésre, a tájékozódásra, a játszva tanulásra és még sorolhatnánk. Utóbbi kategóriába tartozik a Tavaszi madárles program honlapja is. A „Játssz velünk!” menüpont alatti játékok  mivel szöveg helyett kizárólag grafikus megoldásokat alkalmaznak  lehetővé teszik, hogy felnőtt, vagy nagyobb testvér segítségével, írni-olvasni még nem tudó gyerekek játékos formában ismerkedhessenek a madarakkal és a számítógép használatával. A www.springalive.net oldal az iskolás korosztály tantermi kötelmeihez, a magától értetődő biológiai területek mellett más tantárgyakhoz is kapcsolható. A térképes megjelenítés Európa és Afrika természeti és gazdasági földrajzának megismerésére, a statisztikai feldolgozások és ezek vizuális megjelenítései (kördiagram, grafikon, táblázatok) pedig a matematika több területének játékos bemutatására, érdekes gyakorlati problémák projektszerű feldolgozására ad lehetőséget. Végül, de nem utolsó sorban: tél vége felé különösen fontos, hogy minél többet tartózkodjunk a friss levegőn, amihez a Tavaszi madárles nem csak alkalmat, de célt is kínál. Ráadásul a megfigyelési adatok „terepi” (amint láttuk, ez lehet az utca is) összegyűjtését követően az online adatfeltöltés, ezek interaktív megjelenítése, és a blog – melyek a tizenévesek körében nagyon népszerűek – a programot azon gyerekek számára is vonzóvá teheti, akiknek nem a terepi megfigyelés (süt a nap, fúj a szél, csíp a szúnyog, nincs kóla és hamburger, sőt, olykor még hálózat és térerő sem), hanem a virtuális térben való ténykedés az erőssége.

 

Csatlakozzon osztályával, szakköri csoportjával a felméréshez!
Pedagógusként, szülőként, nagyszülőként, diákként kedves olvasóink is sokat tehetnek a program sikeréért, azért, hogy minél több gyerek ismerkedhessen meg játékos formában a Tavaszi madárles madárfajaival. Kérjük, hívják fel gyermekük, unokájuk tanítójának, tanárának - a tanulók az osztályfőnöküknek - a figyelmét a programra, erre a honlap oldalra, hogy még több osztály kövesse nyomon a vonulásból visszatérő madarakat. Előre is köszönjük a segítségét a gyerekek és az égi vándorok nevében!

 

Kapcsolódó oldalak

 

1% az MME támogatására - www.mme.hu 1% az MME támogatási nyilatkozat - www.mme.hu

Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!

 

 

 

Orbán Zoltán - Kincses László

 

 

A nemzetközi programot a Mitsubishi Corporation támogatja