2019.03.22
Nógrád Megyei Helyi Csoport

Így várjuk a gólyákat Nógrádban! – avagy gólyavédelem télvíz idején

Itt a tavasz és már meg is érkeztek első vándoraink téli szálláshelyükről hozzánk, köztük az első gólyákkal. Amíg ők a telet Afrikában töltötték, a természetvédők addig sem tétlenkedtek. Az egész éves adatgyűjtésünk alapján minden évben, így idén is, megkerestük az területünkön, Nógrád megyében engedélyes áramszolgáltatót, az ÉMÁSZ-t, hogy segítsen gólyáinknak biztonságosabbá tenni a következő költési szezont.

 

Mint közismert a fehér gólya az egyik legkitettebb faj az elektromos hálózatok működtetésének. Fészkeit manapság már főként a kis feszültségű hálózatokra építi, illetve kiülő és pihenőhelyként előszeretettel használja a középfeszültségű hálózatok oszlopait, melyeken gyakran szenved áramütést. De miért is teszi ezt? A válasz egyszerű, ezek az oszlopok rendkívül jó beszállást nyújtva, szinte másolják azokat a kiszáradó magányos fákat, amelyeket a faj előszeretettel használt a múltban (illetve részben ma is) fészkelésre vagy pihenésre. Ezekről pontosan olyan jó kilátás és felszállási lehetőség nyílik.


Jól látszik a bal oldali képen a fészekkezdemény. Egy kicsit rásegítettünk...(Fotó: Papp Ferenc)

Az idei évi kívánságlistánkon 9 település, 9 fészke/fészekkezdeménye szerepelt, ahol a Bükki Nemzeti Parkkal közösen kezdeményeztük a fészektartó kihelyezését. Mivel ilyenkor a tavalyi fészekanyag ritkán marad egyben, ezért a Nógrádi Helyi Csoport fészekalap készítéssel is segédkezik. Ezen a meghirdetett eseményen február 17-én 8 fő vett részt önkéntesen és 5 fészekalap készült a korábbiak mellé.


Önkéntesek kötik, gyúrják a fészekalapnak valót - fotó: Papp Ferenc

A fészekalapok anyaga lehet: vadszőlő, borostyán, szőlő, iszalag vagy bármely könnyebben hajlítható növényi rész, amit viszonylag könnyen lehet kötözni, alakítani. Ezt piskótaként vagy csigaformában feltekerjük és ez kerül fel a fészektartók tetejére. Idén az alábbi településekre kerültek ki ilyen csigák: Ludányhalászi, Etes, Kishartyán, Lucfalva, Drégelypalánk, Őrhalom, Hugyag és utolsókként a napokban, 2019.03.19-én Szurdokpüspökire és Mátraszőlősre.



Így néz ki közelről egy fészekmagasító tartószerkezet, erre jön a tányér, ami magát a fészket tartja (Fotó: Papp Ferenc)

 


Fészek fészektartó kihelyezése előtt és után (Fotó: Papp Ferenc).


Az etesi fészket eredeti állapotában sikerült visszahelyezni (Fotó: Papp Ferenc).

Emellett Nógrádszakál községben egy megdőlt fészektartó visszahúzására volt szükség, illetve februárban észleltük az egyik ludányi fészeknél történő hálózatátalakítási munkát. Itt egy szakaszon a korábbi faoszlopokokat és vezetékeket cseréltette le a szolgáltató, mely érintett egy aktív fészket is. Vállalkozóval történt helyi egyeztetés kapcsán kiderült, hogy az oszlopcsere még a gólyák visszaérkezése előtt megtörténik, ezért ide is készítettünk egy fészekalapot, ami fel is került az új oszlopra.


A nógrádszakáli megdőlt fészek helyrehozatala (Fotó: Papp Ferenc).

Köszönjük a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának és az Émásznak az együttműködést!

Papp Ferenc