2018.11.12

Nyílt levél Nagy István agrárminiszterhez

A  természet- és környezetvédelemben történt leépítések ügyében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország által kezdeményezett nyílt levelet, 85 civil szervezet írt alá.

Nyílt levél

Nagy István
miniszter
Agrárminisztérium

Tisztelt Miniszter Úr!

Hazánk környezetvédelmi civil szervezeteiként szeretnénk felhívni a figyelmét a 1535/2018. (X. 29.) Korm. határozat „a közigazgatás modernizációja érdekében szükséges intézkedésekről” végrehajtásával kapcsolatos problémákra. Ismereteink szerint az Agrárminisztérium a kormányrendelet végrehajtása során a minisztérium teljes állományához képest aránytalanul nagymértékben sújtotta a környezetvédelem területét. A minisztérium részére kirótt 252 fős létszám az egész minisztériumra vetítve 32%-os leépítést írt elő, míg tudomásunk szerint a Környezetügyért Felelős Államtitkárságra közel 50%-os leépítés lett kiróva.

Különösen fájdalmas intézkedésnek értékeljük ezt, figyelembe véve azt az ágazatot érintő hosszútávú intézkedési sort, melynek következtében a 2010-ben megszüntetett akkor 400 fővel működő Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kapacitásai a mai napra az AM Környezetügyért Felelős Államtitkárságán töredékére, hozzávetőlegesen 70 főre csökkennek. Erre a folyamatra és ennek káros következményeire már számtalan alkalommal, a legkülönbözőbb fórumokon és formában felhívtuk a természetvédelemért felelős minisztérium és a kormány mindenkori vezetőinek figyelmét, ezt folyamatosan dokumentálva közzé is tettük a www.magyartermeszet.hu honlapon. Állj ki a magyar természetért kampányunk keretében a környezet- és természetvédelem ügyéért aggódó állampolgárok nagy számban fejezték ki ellenvéleményüket a folyamattal kapcsolatosan, amely úgy tűnik, ennek ellenére folytatódik.

A természetvédelmi érdekek érvényesítésének kormányzati hiányosságait jól jelzi az is, hogy az elmúlt időszakban több ügyben is (állami tulajdonú Natura 2000 földterületek értékesítése, nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévő földterületek Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez történő telepítése) olyan alkotmánybírósági döntések születtek, melyek a természetvédelmi oltalom szintje csökkentésének elkerülésére hívták fel a kormányzat figyelmét.

A környezetvédelmi szakterület aránytalan sújtása a leépítések során azért is különösen váratlan, mert a tiszta profilú környezetügyi államtitkárság megalakulása, a két helyettes államtitkárság és hat főosztály létrehozása azt a szándékot mutatta, hogy a Minisztérium reagál az egyre égetőbb környezetvédelmi kihívásokra, és elkezdte emelni az ágazat súlyát. A napokban végrehajtott súlyos, és más államtitkárságokhoz képest aránytalan leépítés ennek ellenkezőjéről tesz tanúbizonyságot, és a környezet- és természetvédelem központi közigazgatási szervének működésképtelenségét vetíti előre.

Mindez történik akkor, amikor mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy az ágazat feladatai nem csökkennek, hanem folyamatosan növekednek. Minden, a környezetügy témáját érintő hazai és nemzetközi jelentés azt mutatja, hogy az erőfeszítéseket növelni kell, amelyhez szükséges sokféle eszköz egyike a megfelelő kapacitások biztosítása mind központi, mind helyi szinten. Ha egy pillanatig is komolyan gondoljuk a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiát, a Nemzeti Környezetvédelmi Programot, a Nemzeti Természetvédelmi Alaptervet, amelyeket mind ellenszavazat nélkül fogadott el a Parlament; ha meg akarjuk valósítani az Alaptörvényben rögzített környezeti célokat, mint például a genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaság vagy a természeti erőforrások védelme; ha meg akarunk felelni a nemzetközi vállalásainknak, legyenek azok az EU stratégiai célkitűzései a területen vagy a nemzetközi egyezmények által előírt célok és feladatok, akkor a környezetügy további megnyirbálása elfogadhatatlan.

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a védett területek kezelése szempontjából kulcsfontosságú a nemzeti park igazgatóságok közel 20 év alatt kiforrott rendszere, mely a közmunkaprogram sajnálatos megszüntetésén kívül további leépítésre most nem kényszerült.

Alulírott civil szervezetek arra kérjük Miniszter Urat, hogy a környezetügy szervezetrendszerének aránytalanul nagy leépítését szüntesse meg és biztosítsa a megfelelő kapacitásokat az előttünk álló feladatokhoz, mind személyi állomány mind pénzügyi eszközök tekintetében.

Budapest, 2018. november 12.

 

Kezdeményező szervezetek:

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

Magyar Természetvédők Szövetsége

WWF Magyarország


82 csatlakozó szervezet:

A Parasznyai Ifjúságért Egyesület

Bagolybükk Környezet- és Természetvédő Egyesület

Baloldali Alternatíva Egyesülés

Beklen a Nagykunsági Civil Társadalomért Alapítvány

Beregi Természet- és Környezetvédelmi Egyesület

Beretzk Péter Természetvédelmi Klub

"Bihar" Kis-sárréti Civilek Társasága

Bodrog Egyesület 

Bors Alapítvány

Börzsöny - Ipoly-mente Polgári Természetőrség

BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság

Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület

CSEMETE Természet és Környezetvédelmi Egyesület

Csermely Környezetvédelmi Egyesület

Duna Charta

Életfa Környezetvédő Szövetség

Élőlánc Magyarországért

E-misszió természet- és Környezetvédelmi Egyesület

Energiaklub

Erős Vidék Egyesület

Európalánta Egyesület

Fauna Alapítvány

Fenntarthatóság Felé Egyesület

Földkelte Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület

Gaja Környezetvédő Egyesület

Galgamenti Népfőiskola

GATE Zöld Klub Egyesület

Geográfusokért Alapítvány

Giligán Egyesület

Göcsej Természetvédelmi Alapítvány

GreenDependent Fenntartható Megoldások Egyesülete

Greenpeace Magyarország Egyesület 

Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány

Harmónium Egyesület

Hidra Természetvédelmi és Ifjúsági Egyesület

Holocén Természetvédelmi Egyesület

Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat (Százhalombatta)

Humusz Szövetség

Kalocsakörnyéki Környezetvédelmi Egyesület

Kerekerdő Alapítvány

Keszthelyi Környezetvédő Egyesület

Kishantosi Vidékfejlesztési Központ 

Körlánc Szegedi Munkacsoport 

Környezeti Tanácsadó irodák Hálózata Szövetség

Körös Klub Természet- Környezetvédő Természetbarát Egyesület

Közép-magyarországi Zöld Kör

Levegő Munkacsoport

Magonc Alapítvány

Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

Magyarország Kulturális és Természeti Örökségéért Alapítvány

Mezsgye Alapítvány

Micimackó és a Természet Alapítvány

Mozgalom az Egészséges Város Környezetéért Civil Társaság

Nagykovácsi Természet- és Környezetvédő Egyesület

Nők a Balatonért Egyesület

Országos Természetőr Egyesület

Ökológiai Stúdió Alapítvány

Ökotárs Alapítvány

Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület

Pécsi Zöld Kör

RÁBA-Műgát és Térségéért Egyesület

Reflex Környezetvédő Egyesület

Serpentes Alapítvány

Szárnyaskerék Egyesület

Szerkő Környezeti Nevelési Egyesület

Szövetség az Élő Tiszáért

Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért

Természet Felfedezése Alapítvány

Természetes Életmód Alapítvány

Tölgy Természetvédelmi Egyesület 

Vásárhelyi Természetvédelmi Egyesület 

Védegylet Egyesület

Zöld Akció Egyesület

Zöld Kapcsolat Egyesület

Zöld Kör 

Zöld Óvoda Hálózat Egyesület

Zöld Pont Alapítvány

Zöld Pók Alapítvány

Zöld XVII Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Városfejlesztési Egyesület

Zöld Vadon Egyesület

Zöldövezet Társulás Környezetvédelmi Egyesület