2015.03.09

Odúkihelyezés Budapest Voices módra

Pár hónapja megkeresett minket a Budapest Voices ‒  egy 13 tagot számláló acapella együttes ‒ hogy szeretnének bekapcsolódni az MME munkájába.

Mivel a terepi munkálatok közül most az odúkihelyezés az egyik legaktuálisabb, és a 2015-ös év madara, a búbosbanka, épp egy odúköltő faj, fogtuk magunkat, az együttes tagjait és néhány lelkes önkéntest, és kivonultunk a Merzse-mocsárhoz. A terület egyrészt könnyen megközelíthető, másrészt a közeli állattartó telep munkatársainak segítőkészsége miatt biztosan tudjuk, hogy él a területen fostos bugybóka. A faj meglehetősen kreatívan kezeli a költőhely kiválasztásának kérdését, hiszen fák és harkályodúk hiányában szinte bármilyen üregben: kő- és farakásban, partfalban, tetőcserepek alatt a tetőszerkezetben, járműroncsban képes költeni, akár a talajon vagy ennek közelében is. Ennek ellenére a szőrmés ragadozók legtöbbjétől védelmet nyújtó mesterséges odúk kihelyezésével megkönnyíthetjük költését.

Az együttes tagok saját bevallásuk szerint természetszeretetüknél szinte csak barkácsoló kedvük nagyobb, így a nyolc lapra szerelt odút némi szakmai segítséggel gond nélkül összeszerelték.


Dalolva a munka is jobban megy (Forrás: Budapest Voices).

Az odúkért ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Szimplakert Háztáji Piac szervezőinek, akik a „Közös Lábos” elnevezésű kezdeményezéssel ránk gondoltak és a bevételekből lehetővé tették az odúk megvásárlását.

Warnusz Zsuzsa, a Budapest Voices művészeti vezetője ‒ aki közel 1 éve az MME tagja ‒ elmondta, hogy ezzel az akciójukkal a madárvédelemre, azon belül is a mezőgazdasági területeken költő madarak rohamos állománycsökkenésére szeretnék felhívni a figyelmet.

A búbosbankák április elején költöznek vissza Magyarországra, reméljük, hogy néhány madár a Budapest Voices tagjai által kirakott odúkat választja majd otthonául.


A dalos odútelepítés a sajtó lépviselőit is érdekelte (Forrás: Budapest Voices).

 

Amikor a madarak este elcsendesülnek, nem maradunk dal nélkül, az együttes már készül a következő nagykoncertjére is, ami március 12-én lesz az A38 Hajón.

Ez lesz a csapat egyetlen tavaszi fellépése a fővárosban, az eseményről további információ itt>>

És egy Dunántúli sláger!