2012.08.30

Rákosi Vipera Nap - 2012. szeptember 1.




Már hagyomány, hogy minden év szeptemberének első szombatja hazánk legveszélyeztetettebb gerincesének, a rákosi viperának a napja. Az idén sem lesz ez másként, a faj megmentésért dolgozó kollégák és önkéntesek 7 hazai helyszínen felállított standoknál várják a látogatókat. Az érdeklődök többek között megtudhatják, hogy mik azok a könnyen azonosítható morfológiai jegyek, amelyek alapján megkülönböztethetjük a viperákat az ártalmatlan siklóktól.


A „viperás” standok a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Budakeszi Vadasparkban, a Tropicariumban, a Nyíregyházi Állatparkban, a Szegedi Vadasparkban, a Kecskeméti Vadaskertben és a győri Xantus János Állatkertben várják a látogatókat valamennyi korosztályból.


A Rákosivipera-védelmi Központ egyik kígyója
(fotó: Orbán Zoltán)


A program munkatársai igyekeznek eloszlatni a mérgeskígyókkal kapcsolatos tévhiteket is. A rákosi vipera sem véletlenül szorul rá az emberi segítségre, miután a múlt században az intenzív mezőgazdálkodás, élőhelyeinek eltűnése és a szándékos pusztítás a kihalás szélére sodorta, pedig a mérgeskígyók éppen olyan fontos részei a hazai faunának, mint a közkedvelt állatfajok.


Kapcsolódó oldalak









Szász Péter
A fenti kis képen rákosi vipera látható
(fotó: Orbán Zoltán)