2012.05.17
Bács-Kiskun Megyei Helyi Csoport

Rekorder lappantyú a Kolon-tavi Madárvártán




A hazai gyűrűzési adatbázis legöregebb lappantyúját fogta Sápi Tamás és Németh Ákos a Kolon-tavi Madárvártán. A hím madarat 2003 júliusában gyűrűzték a mostani visszafogás helyszínén, ráadásul már akkor is öreg madárként. A befogott példány tehát minimum 11 éves.


A hazai adatbázis legöregebb lappantyúja 6 éves volt, az európai rekorder pedig a 12 évhez közelített. Idén ez a 3. kézre került lappantyú, és mind a 3 visszafogás.


A rekorder lappantyú (fotó: Sápi Tamás)


Kevés különlegesebb, titokzatosabb madárcsoport létezik a világon a mintegy 70 fajt számláló lappantyúkénál, ezért nagyon szerencsések vagyunk, hogy Magyarországon is él egy képviselőjük. Különlegességének - és kutathatóságuk nehézségének - elsődleges oka, hogy az emberhez képest fordított bioritmusúak, éjszaka aktívak, ezért ritkán találkozhatunk velük. A legelképesztőbb képességük, hogy az éjszaka sötétjében repülve vadásznak rovarokra, amihez számunkra elképzelhetetlen látásra és reflexekre van szükségük.


Életmódjukat hatalmas szemük segíti, amely fejük méretéhez
képest az egyik legnagyobbnak számít az állatvilágban
(fotó: Orbán Zoltán)


Nagy szemük nappal könnyen az álcázásuk csődjét jelenthetné, ezért még a szemhéjuk is terepszínű.
Éjszakai repülőrovar-vadász életmódjuk talán legkülönösebb testi velejárója az állatvilág egyik arányában szintén legnagyobb méretű és legnagyobbra nyitható szája. A fejük szó szerint kettényílik, ami a több centiméteres száj körüli sörteszőrökkel együtt kávéscsészényi rovarcsapdaként működik a repülve vadászó madár fején.


A lappantyú hatalmas szája (fotó: Deák Józsefné)


Kapcsolódó oldalak


1% az MME támogatására - www.mme.hu

Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!





Sápi Tamás, Orbán Zoltán, Szász Péter
A fenti kis képen lappantyú látható
(fotó: Orbán Zoltán)