Száznál több szervezet lép fel a nemzeti parki földek védelmében

Ma tárgyalja a kormány a védett területek vagyonkezelésének ügyét. Százhat civil szervezet csatlakozott az országos természetvédelmi szervezetek kezdeményezéséhez, hogy a Kormány kedvező döntését kérve megelőzzék a természetvédelem helyzetének további gyengülését.

A hazai természetvédelem már korántsem áll erős lábakon. Az egykori Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnak már csak a maradéka létezik a kormányzaton belül, és további átszervezések jöhetnek szóba, amelyek a természetvédelmi intézményrendszer gyengülésén keresztül hazánk környezeti állapotának romlásához vezethetnek. A  védett területek vagyonkezelésének elvétele a nemzeti park igazgatóságoktól egyike lehet ezen kedvezőtlen döntéseknek.

A három legnagyobb hazai természetvédelmi szervezet ezért november 20-án levelet  intézett a kormányhoz azon kormányzati döntési folyamat kapcsán, amely során 50 ezer hektár védett terület vagyonkezelése a nemzeti park igazgatóságoktól a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez (NFA) kerülhet. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország nyomatékosította levelében, hogy semmilyen garanciát nem lát arra, hogy az NFA képes lesz a természetvédelmi oltalom alatt álló területeken a védettséghez kötődő feladatok ellátására, hiszen az NFA nincs birtokában sem a természeti értékek védelméhez szükséges információknak, sem a szakértőknek. Álláspontjuk szerint a döntés a természeti állapot romlását fogja eredményezni. Az érintett területek kérdéses sorsa mellett a szakértők attól is tartanak, hogy a nemzeti parkok jelentős bérleti díjtól esnek majd el, ami a költségvetésüket is felboríthatja, így a természetvédelmi infrastruktúra lábai tovább gyengülnek.

A természetvédők leveléhez az elmúlt héten 106, - többségében környezetvédelmi - civil szervezet  csatlakozott, de kezdeményezésüket többek között a Professzorok Batthyány Köre, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság, illetve több helyi gazdaszervezet és biokultúra egyesület is támogatja.
A civilek továbbra is kérik a Kormányt, hogy tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a természetvédelmi intézményrendszer hosszú távon megerősödhessen.

 

A három országos természetvédő szervezet december 4-én egy új mozgalmat indított, hogy megerősítse a természetvédelem helyzetét Magyarországon. További információ: www.magyartermeszet.hu

 

A levélben megfogalmazott ügyet 2014. december 9-ig támogató 106 szervezet:

"Bihar" Kis-Sárréti Civilek Társasága
Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ)
Bábonymegyeri Gazdatanács
Baloldali Alternatíva Egyesülés
Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány
Beklen a Nagykunsági Civil Társadalomért Alapítvány
Beregi Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Beretzk Péter Természetvédelmi Klub
Bese Természetvédelmi Egyesület
Biokultúra Közép-Magyarországi Egyesület
BME Egyetemi Zöld Kör
BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság
Budapesti Szociális Forrásközpont
Castanea Környezetvédelmi Egyesület
Civil Kontroll Egyesület
Csalán Egyesület
CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Cserhát Értékeiért Alapítvány
Csermely Környezetvédelmi Egyesület
Dél-Alföldi Regionális Környezetvédelmi Civil Hálózat (DARKCIH)
Domberdő Természetvédelmi Egyesület
Életfa Környezetvédő Szövetség
Élő közösségek mozgalom
E-misszió Egyesület
Energia és Környezet Alapítvány
Erdei Iskola Egyesület
Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány
F6 Fenntarthatóságért Egyesület
Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete
Fauna Alapítvány
Fehér Holló Természetvédelmi Egyesület
Fejér Szövetség
Felső-Tisza Alapítvány
Fenntarthatóság Felé Egyesület
Független Ökológiai Központ Alapítvány
Gaja Környezetvédő Egyesület
Galga Környezetvédelmi Egyesület
Galgamenti Népfőiskola
Gazdatanácsok Szövetsége
Göcsej Természetvédelmi Alapítvány
GÖDÖLYE Szociális Szövetkezet
Greenpeace Magyarország
Gyermekláncfű Kézműves, Oktatási- és Környezetinevelési Egyesület
Hatvani Környezetvédő Egyesület
Helyi Kisközösségek Nonprofit Kft.
Herman Ottó Természetvédő Kör
Hidra Természetvédelmi és Ifjúsági Egyesület
Holocén Természetvédelmi Egyesület
Hosszúhetény Természeti Értékeiért Egyesület
Humusz Szövetség
ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság
Ifjú Botanikusok Baráti Köre
Kalocsakörnyéki Környezetvédelmi Egyesület
Kerekerdő Alapítvány
Keresztúri Társas Kör
Kis Túr Természetvédelmi Közhasznú Egyesület
Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft.
KÖRLÁNC Szegedi Munkacsoport
Környezeti Nevelési Hálózat Országos Egyesület
Közép-Dunántúli Biokultúra Egyesület
Középkertért Egyesület
Közép-Magyarországi Zöld Kör
Közös Sors Egyesület
Krizantén lélek- test harmonizáló és önfejlesztő egyesület az Új Emberért
Levegő Munkacsoport
Magonc Alapítvány
Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány
Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezete
Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért Alapítvány
Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség
Magyarországi Zöld Kereszt Egyesület
Mozgalom az Egészséges Város Környezetéért Társaság
Nagykovácsi Természetvédők
Nimfea Természetvédelmi Egyesület
Nők a Balatonért Közhasznú Egyesület
Nyugat-Dunántúli Biokultúra Egyesület
Ökológiai Stúdió Alapítvány
Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület
Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület  
Professzorok Batthyány Köre
Reflex Környezetvédő Egyesület
Serpentes Alapítvány
Silvavitae Természetvédelmi Egyesület
Somogy Természetvédelmi Szervezet
Száraz-ér Társaság Természetkutató és Környezetvédő Egyesület
Szemléletváltás az Életért Egyesület
Szerkő Környezeti Nevelési Egyesület
Szigetközi Természetvédelmi Egyesület
SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület
Szombathely-Herény Kőrösi Csoma Sándor Természetjáró Környezet- és Természetvédő Egyesület
Szövetség az Élő Tiszáért
SZTE Környezetvédelmi Klub
Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért
Tengri Íjász és Hagyományőrző Egyesület
TerepSzemle Stúdió Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Kulturális Közhasznú Egyesület
Természet- és Környezetvédők Solti Egyesülete
Vasvarjú Természetvédelmi Alapítvány
Védegylet
Vérteskethelyi Gazdatanács
Zöld Akció Egyesület
Zöld Dió Alapítvány
Zöld Kapcsolat Egyesület
Zöld Kör – a Föld Barátai Magyarország tagja
Zöld Sziget Kör
Zöld Völgyért Egyesület
Zöld Zebra Állat- és Természetvédő Egyesület