Túrabeszámolók

Ezen az oldalon a kedves vendégek és a túravezetők beszámolóit olvashatják.

Élménybeszámoló Karádi Zita és Dr. Várhelyi Levente

A sasok birodalma – Öko-túra, 2012.02.18.

Délelőtt érkeztünk Gyomaendrődre a találkahelyre, innen mentünk terepjáróval a Nagy Sárrétre, a sasok birodalmába. Talán az utolsó napok egyikén, amikor a behavazott síkság még érintetlenül szikrázott a napsütésben s a néhol leereszkedő ködfátyol sajátos, misztikus hangulatot kölcsönzött erdőnek-mezőnek.

Régóta szerettünk volna olyan helyen kirándulni, ahol a madarak királyával találkozhatunk eredeti környezetében. Én magam amatőr természetfotósként sokat járom a vadont, párom, Levente pedig túravezetőként külföldön is szoros kapcsolatban van a hegyekkel, völgyekkel. Velünk volt Szabolcs, Levente nyolcéves kisfia, aki kicsi gyermek korától kezdve érdeklődik az állatvilág iránt. Ahogy haladtunk vezetőnkkel, Fatér Imrével a terepjáróban, az út mellett álló fákról sok egerészölyvet reptettünk fel. Így közelről gyönyörködhettünk bennük, ahogy az autó mellett szálltak fáról fára.  A fehér hóban nem volt nehéz észrevenni a mezei nyulakat, akik meglátva minket vad szaladgálásba kezdtek. A távolban őzeket is láthattunk csapatban táplálék után kutatva.

Nem sokat kellett várnunk, mire pár kilométer mégtétele után megláttuk az első sast. Egy öreg rétisas ült a fán, tőlünk száz méterre, sárga csőre szinte világított a napsütésben. Távolabb a facsoportokon felfedeztünk további pihenő sasokat s az első repülő példány egy szép parlagi sas volt. Utunk során láthattunk még vörös vércsét, gatyás ölyvet és kékes rétihéját, bár utóbbiak vezetőnk szerint a havazás előtt sokkal nagyobb számban vadásztak ezen a területen. Sajnos most nem voltak annyian, mint reméltük. Imre úgy véli, ha melegszik az idő, viszatérhetnek még vonulás közben. Később a hómező közepén távolról felfedeztünk egy csapat túzokot, akiket teleszkópos távcsővel figyelhettünk meg.

A legnagyobb élmény számomra a túra során az volt, mikor az egyik facsoportból kirepült az első szirtisas. Köztudott, hogy Magyarországon igen ritka ez a madár, vezetőnk, Imre szerint 5-6 pár él itt nálunk. Nagyon boldog vagyok, hogy ebből a kicsiny csapatból az egyik példány pont fölöttünk tett egy kört. Repülés közben sokáig követhettük távcsővel. Úgy tűnt, mintha tudná, hogy fotózzuk... Láthattunk fiatal rétisasokat is játszani a levegőben és megfigyelhettük, miként élnek békésen egymás mellett a különböző sasfajok: rétisas parlagi sassal együtt repül és még egy szirtisas is csatlakozott hozzájuk. Utunk végén ellátogattunk ahhoz a kis erdőhöz is, ahová a lemenő nap fényében igyekeztek a sasok éjjeli pihenőre. Így túránk lassan a végéhez ért.

A szikrázó napsütésben nagyon nagy élményekben volt részünk, sokat tudhattunk meg Fatér Imrétől a sasok viselkedéséről, szokásaikról, a területen élő többi madárról és más állatokról. Szabolcs gyermek is igen élvezte a túrát, sok olyan dolgot tanult, amit más városi gyerekek csak a könyvekben olvashatnak. Egy percig sem unatkozott a terepjáróban, „Imre Bácsi” sokat magyarázott neki természetről, állatokról. Hasonló túrák tehát gyermekes családoknak is jó szívvel ajánlhatók.

Köszönjük a szakszerű túravezetést és az élményeket,

Zita, Levente és Szabolcs

A sasok birodalma

2011. november 20.

Bevalljuk, sosem voltunk semmilyen madárlesen életünkben… Persze, a Tisza-tavon, már ültünk a kenuban csendben és vártuk a könyvekben már látott vízimadarakat… de vezetéssel sosem…. Volt egy elképzelésünk… kiszállunk az autóból és a nagy rengetegbe bemegyünk a több napi hideg élelemmel, órákat bolyongunk az erdőben, és keressük, várjuk a madarakat.

Nahát semmi nem így történt! Kezdjük az elején. Párom, férjem a madarak rajongója. Annyira meggyőzött engem is, hogy kis cicánk sincs, nehogy a kertünkbe járó énekes madarakat elkergesse. Apránként sok madarat megismertem, könyveink szaporodtak, míg tavaly karácsonykor meglepett egy MME tagsági kártyával.

Közelgett Attila születésnapja és törtem a fejem, mit is adhatnék neki. Szeretek olyan ajándékot adni, ami marandó… így találtam ki a téli madárlest. A honlap információi alapján találtam rá, hogy létezik ilyen és vezetőnkkel felvettem a kapcsolatot. Lehetőségeimet felmérve, gyorsan kerestem rokonaim, barátaim köréből még két embert, aki szívesen csatlakozna hozzánk.

A várva várt nap elérkezett és november 20–án, Gyomán találkozott a nagy csapat. A fentebb említett elképzelés már akkor megdőlt, mikor útközben elfelejtettünk megállni egy benzinkútnál, hogy elmenjünk toalettre, gondoltuk, majd megállunk egy erdőnél. No erre fele nincs erdő… emlékezetem szerint az ország ezen tájékán sosem jártam (Attila igen), már útközben a nyári túránkat terveztük, annyira lenyűgözött egy-két falu, város és folyók együttes szépsége.

A kis terepjáróval elindultunk és vártuk a nagy erdőt, ahol kiszállunk és hóban, szélben, napsütésben majd látjuk a madarakat. Alig tettünk meg pár kilométert, már röpködtek, Fatér Imre vezetőnk, mint jó pedagógus, magyarázta mit is látunk. Természetesen vittünk magunkkal látcsövet, de az igazság hogy, elsőre mindegyik csak nagy madárnak látszott.

Ezek a ragadozó madarak ezen a területen a legnagyobb számban élnek itt Magyarországon. Köszönhető a táj adottságainak és az ember által kreált vadkacsa telepeknek, melyek a lusta vadászok kiszolgálására készültek. Számunkra nagyon természetellenes látvány volt: piciny négyzetméternyi tavacskákon sok-sok madár várja halálát, hogy a vadászoknak ne kelljen még egy lépést sem megtenni a zsákmányért.

Érdekes volt, hogy az első mezőgazdasági területeket az egerészölyvek népes száma uralta. Éppen szántottak, és a felbolygatott güzü egérvárakból menekülőkre csaptak le. Én még güzü halmot sem láttam eddig. Egy-egy gatyásölyv is elsuhant. Mekkora madarak! Na és az ott? De gyönyörű! Kékes rétihéja hím, segít a mester. Az meg ott a vörös vércse, aminél kb. ötször nagyobb a ….lassabban kérem!(lenyűgöző ez félkészültség) Tehát, hogy is volt? Hol repül, hogyan, mikor, mit eszik, színe, alakja, csőre, szeme, stb…. csak ezeket kell tudni, no meg a hangját sem árt ismerni, és már tudjuk is, hogy milyen madárhoz van szerencsénk. A lapos tájon néhol egy-egy ligetszerűség volt kis tóval, pocsolyával, vízgyűjtővel. Ezek a digó gödrök, melyek régen arra szolgáltak, hogy a kiforgatott anyagos részeket a talaj javítására használták. A digókban számos elkorhadt fa úgy állt, mint egy obeliszk, mely a madarak számára kiváló megfigyelő pont.

Ahogy beljebb haladtunk és közelítettünk a mesterséges tőkés réce telepekhez, úgy váltották fel az ölyveket a fejedelmi sasok. Na ezek tényleg nagyok. Eddig csak az ölyv volt nagy, de ezek hatalmasak és rendkívül óvatosak. Nem igen lehetett hozzájuk néhány 100 méternél közelebb kerülni. Vezetőnk profi felszerelésével a majdnem két kilométerre pihenőző réti és parlagi sasokat megnézhettük. A túra végére már mi is felismertük a két madár közti különbséget. (No nem a vizsgadrukk miatt, hiszen Imre néha jelezte, hogy a végén vizsgázunk. Rendkívüli nagy türelemmel bírta amatőrizmusunkat.)

Azt nem említettük, hogy végül is ez nem gyalogtúra lett a rengetegben, hanem egy terepjárós, úton, úttalan, mezőn át, keresztül-kasul, le-föl, ide-oda túra. Kicsit eltávolodva a sas-központtól, nagyon, de nagyon messziről láthattunk túzok csapatot. Vezetőnk nagy ismerője ennek a darualakúak rendjébe tartozó madárnak. Talán még óvatosabbak voltak (az elmúlt idők nyomot hagytak bennük, hiszen a főurak, elvtársak kedvenc vadász célpontjai voltak anno). A nyomukba eredtünk, de kicselezni nem lehetett őket. Közben egy öreg réti sas párt láttunk, a fejük világos volt, őszültek.

Az együtt töltött 5-6 órát még a mai napig nem tudtuk feldolgozni, annyi mindent láttunk, leírni sem egyszerű. Az biztos, aznap este 8-kor aludtunk, úgy éreztük, mintha több kilométert gyalogoltunk volna és a fejünk tele volt a madarak királyának büszke arcélével.

Makai Margó és társai

A túzokok hazája a Nagy-Sárrét

2010. március 27.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján fedeztük fel, hogy lehetőség van képzett túravezetővel eredeti élőhelyén megfigyelni Európa legnagyobb madarát, a túzokot. Televízióban, újságokban számtalanszor láttunk már Magyarország egyik legféltettebb természeti kincséről készült felvételeket, de személyesen, természetes élőhelyén megfigyelni ezeket a csodálatos madarakat, az egy egészen különleges élmény volt.

Túravezetőnk, Fatér Imre - aki a Túzok-védelmi Program programvezetője - tanácsára az utazást március utolsó hétvégéjére időzítettük, így a madarakon kívül megfigyelhettük a túzok kakasok udvarló táncát, a dürgést is. A túra reggel hat órakor indult, de negyed hétkor már tudtuk, hogy megérte a koránkelést. Közel húsz túzok kakasból álló csapat megfigyelésével indult a reggel. Gyönyörűek voltak a madarak és már az első csapatnál meg tudtuk figyelni a túzok kakasok rendkívüli viselkedését (csoportosan szaladgáltak jobbra-ballra, tülekedtek, feszülten figyelték egymást) és dürgését. A későbbiekben több nagyobb (negyven egyedből álló) csoportot is sikerült megfigyelnünk. A túra során olyan helyekre is eljuthattunk, ahová a Nemzeti Park külön engedélye nélkül nem léphettünk volna be és használhattuk a magasleseket is. Túravezetőnk helyismerete, illetve az általa biztosított terepjáró gépkocsi és teleszkóp jelentősen megkönnyítették a madarak megfigyelését és a Nemzeti Park megismerését.

Fatér Imre túravezetőnk részletesen megismertetett minket a Túzok-védelmi Programmal és a túzokok védelmében tett intézkedésekkel. A Program bemutatása ügyesen bele volt szőve és jól illeszkedett a túra folyamába, rengeteg érdekes információt tartalmazott. Jó volt látni azt az óriási erőfeszítést - és annak eredményét -, amit az MME munkatársai a madarak védelmében és az élőhelyek megőrzése érdekében tettek és tesznek.

A Nemzeti Park bejárása során lehetőségünk nyílt egyéb madárfajok - pl.: kékes rétihéja, barna rétihéja, hantmadár, kakukk, sárga billegető, sordély, házi rozsdafarkú, nagy goda, piroslábú cankó, pajzsos cankó, arany lille, nyári lúd, csörgő réce, cigányréce, kanalas réce, barátréce, stb. - megfigyelésére is. Túravezetőnk rengeteg információt adott a megfigyelt madarakról, illetve azok viselkedéséről/szokásaikról és komoly segítséget nyújtott a madarak határozása során.

A túra nagyon jól szervezett volt, az élőhelyeket célirányosan kerestük fel, a túra hat órás ideje alatt egyetlen „holtjárat” sem volt. A madarakat nagyon jól meg lehetett figyelni. A kirándulás teljesen lekötötte a figyelmünket és a madármegfigyelésen kívül kitűnő alkalom volt a városi környezetből történő kiszakadásra is. A Nemzeti Park területén lévő szállás tiszta volt és kulturált.

Ezúton szeretnénk megköszönni túravezetőnk, Fatér Imre segítségét, kedvességét és munkáját, mellyel jelentősen hozzájárult a kirándulás sikeréhez.         


Üdvözlettel:

Váradi Mónika és Asztalos András
 

Ragadozómadarak nyomában jártunk!
2010. február 13.

Idén februárban jelentkeztem az MME által meghirdetett telefonszámon, hogy szeretnék részt venni egy madármegfigyelő túrán.
Az egyeztetés szerint egy szombat reggelen találkoztunk Fatér Imrével egy Szolnok közelében lévő parkolóban. Mi hárman jöttünk: én és két felnőtt fiam. Nem vagyunk szakértők, csak lelkes érdeklődők és amatőr természetfotósok.
A havas tájon szerencsére már a terepjáróval vágtunk keresztül. Már néhány méter után akadt látnivaló: a bokrokon egy nagy őrgébics keresgélt. Megcsodáltuk a kis harcost (a ragadozókéhoz hasonló kampós csőrével együtt), de ma sokkal nagyobb madarakért jöttünk. Vártak minket a réti és parlagi sasok! Mint később kiderült, ők kevéssé szeretik a nagy népszerűséget. Imre azonban olyan nagy gyakorlattal és szakértelemmel cserkészte be őket, hogy több példányt is láttunk. Sőt fényképeztünk is, bár a tél végi párás levegő kicsit rontott a látási viszonyokon. Nemcsak a látvány jelentett igazi élményt, hanem az a sok érdekesség is, amit megtudtunk közben a madarak szokásairól, a fiatal példányok kóborlásáról, a modern madárkövetési módszerekről. Kicsit részeseinek is éreztük magunkat a kutatásnak, hiszen láttuk, hogyan jelöli be Imre a megfigyelt madarak tartózkodási helyét az adatbázisba.
Egy ritka találkozásunk is volt hósármányokkal. A pici madarak a havas-sáros keréknyomokban keresgéltek. Gyakorlott szem kellett a felfedezésükhöz. Elég hosszan hagyták magukat fényképezni.
Nekünk, városiaknak a madarakon kívül más állatok is élményt jelentettek: egyikünk sem látott még ennyi mezei nyulat egyszerre! Úgy tűnt, a sasoknak elég valahova találomra leszállniuk és máris karmuk között az ebéd. De nem! A nyulak tudnak magukra vigyázni, nem olyan könnyű vadászni rájuk, mint hinnénk. Nyugodtan sétálgattak olyan fa közelében, amelyen parlagi sas üldögélt. Az őzeknek, melyekből szintén népes csapatokat láttunk, nincs félnivalójuk a sasoktól, de előlünk persze elfutottak. Rossz tapasztalataik lehetnek, hiszen errefelé rendszeresen vadásznak rájuk.
Gyönyörködni az apróságokban is lehet: egy csapat tengelic és zöldike szórakoztatott minket hosszan a visszafelé vezető úton. A kis repülő ékszerek igazán jól mutatnak a fényképeken is! (Nem kell elutazni a világ végére kolibri-nézőbe, ha itthon is rácsodálkozhatunk a hazai szépségekre.)
Mire idáig értünk a kiránduláson, a fiaimmal már egy pillantásváltással el is döntöttük, hogy nem ez volt az utolsó. Viktornak felcsillant a szeme, amikor Imre megemlítette, hogy tavasszal jégmadarat is mehetnénk nézni! Úgy látom, rendszeres vendégek leszünk ezeken a túrákon.
Köszönet a kedves, közvetlen hangnemért és a szakszerű, érdekes túravezetésért. Jövünk máskor is.

Frekot Erika és fiai

vendégek

     Nézze meg ökotúra szórólapunkat! >>