2015.07.03
Tápió-vidéki Helyi Csoport

A tövisszúró gébics nyomában, gólya- és szalakótafiókák gyűrűzése

A Tápió-vidéki Helyi Csoport életében már megszokott dolog, hogy egy napon több program is megrendezésre kerül. Június 27-én is ez történt, hiszen a "Tövisszúró gébics nyomában" elnevezésű túrát Kókán, a gólya és a szalakótafiókák látványgyűrűzését pedig Tápióságon tartottuk.

A gébics túrát megelőzően egy előadás keretében szerezhettek ismereteket a résztvevők nem csak a tövisszúró gébicsről, hanem a "csendes társáról" a karvalyposzátáról is. A felkeresett élőhelyen aztán madártávlatból és testközelből is látható volt mind a két faj, ugyan is az előzőleg felállított hálókkal sikerült fogni, hímet, tojót, fiatal madarat egyaránt. Az említett két madárfajon kívül még a hálókba került: széncinege, fekete rigó, gyurgyalag is. A séta során 8 tövisszúró gébics revírt sikerült feltérképezni. Közben láttunk és hallottunk citromsármányokat, tengeliceket, zöldikéket, partifecskéket, gyurgyalagokat, sordélyt, fülemülét, barátposzátát, erdei pintyet, egerész ölyvet, kakukkot, füsti és molnárfecskéket. A túra végén felkerestük a kókai gyurgyalagtelepet.

Tövisszúró gébics (Fotó: Szabó Tünde)

Gyurgyalag (Fotó: Szabó Tünde)

Karvalyposzáta (Fotó: Szabó Tünde)

14 órára Tápióságra hirdettük meg a kazánkéményen költő gólyapár fiókáinak a gyűrűzését. Már a meghirdetett időpont előtt legalább 60 érdeklődő várta a csapatunk megérkezését.
A gyűrűzést megelőzően a Tápió-vidéki gólyák helyzetéről, fészkelési szokásairól, táplálkozásukról, a rájuk leselkedő veszélyekről és a védelmükről kaptak tájékoztatást. Mivel Tápióságon a fészek kazánkéményre épült, és a szerelő-létrán megközelíthető, ezért a kosaras emelőre itt nincs szükség. A másik lényeges dolog, hogy külön napon tartjuk a fiókák gyűrűzését, az érdeklődők nagy létszáma miatt.

Előadás a gólyákról (Fotó: Szabó Tünde)

Gólyafiókák gyűrűzése (Fotó: Szabó Tünde)

A nap zárásaként a tápiósági Nagyréten kerestük fel az egyik odúnkat, ahol a cseperedő szalakótafiókák gyűrűzését láthatták a résztvevők. Természetesen a gyűrűzés előtt, tájékoztattuk az érdeklődőket, hogy az odút csak tisztes távolságból távcsővel figyelhetik meg, illetve a fiókák gyűrűzése gyorsan történik, mivel a madár fokozottan védett és kerülni kell a felesleges zaklatásukat.

Szalakótafióka (Fotó: Szabó Tünde)

A Tápió-vidéki szalakótaállomány örvendetesen gyarapodik, az odútelepítésekkel már olyan hajdani élőhelyekre is sikerült visszacsábítani, ahol évekig nem költött. Összesen mint egy 80 érdeklődő kísérte figyelemmel az összetett programot a nap folyamán.

További képek a rendezvényekről: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.404762496375126.1073741896.137391236445588&type=3

Kertész László
Fotók: Szabó Tünde, Kertész László