Áramütés által veszélyeztetett madárfajok

Ezen az oldalon megismerkedhet mindazon madárfajokkal, amelyek leginkább veszélyeztetettek az áramütés által.

NEM RAGADOZÓMADARAK:

Fehér gólya (Ciconia ciconia):
Nagy termetű mindenki által ismert madár. Tollazata fehér, a fekete evezőtollakat kivéve. Csőre és lába hosszú, élénk piros. Szeme fekete.

Túzok (Otis tarda)
Hatalmas termetű madár, elsőre leginkább pulykához hasonlít. Nyaka, lába hosszú. Háta és szárnyfedői vörösesbarnák, sűrű, fekete keresztsávozással. Szárnya többnyire fehér, az evezőtollak vége fekete. Faroktollai vörösek, a farok széle felé haladva egyre több fehérrel. A tollak vége fehér, előtte fekete szalaggal. Mivel nem ül föl az oszlopokra, ezért nem azok környékén, hanem a vezetékek alatt bárhól megtalálhatjuk (röptében szokott azoknak ütközni).

Szalakóta (Coracias garrulus):
A feketerigónál valamivel nagyobb, színes madár. Nagy feje, melle, hasa, és szárnyának egy része égszínkék. Háta és válla vörösesbarna. Szárnytollai fölülről feketék, alulról sötétkékek. Vaskos, hosszú, enyhén kampós csőre van.

RAGADOZÓMADARAK:

NAGY TERMETŰ FAJOK:

Törpesas (Hieraaetus pennatus)
A sasok a törpesas kivételével nagy termetű fajok. Szárnyuk széles, hosszú, és a kézevezők jellegzetesen, ujjasan szétállnak. Lábuk általában egészen a lábujjakig tollas (kivétel a rétisas (Haliaeetus albicilla) és a kígyászölyv (Circaetus gallicus)). Csőrük rendkívül erős, nagy kampóval a végén, a csőrzug hosszan, sokszor egészen a szemig hátranyúlik.

Rétisas (Haliaeetus albicilla):
Az öreg madarat könnyen fölismerhetjük hófehér, ék alakú farkáról, és hatalmas, sárga csőréről. Feje, nyaka, melle, és szárnyfedői sárgásbarnák. A fiatal farktollai sötétbarna, csőre sötét. Szárnyán alulról, a hónaljban világosabb foltot találunk. Egyöntetűen sötétbarna színű. Az öregedő madarakon egyre több világos színt találunk.

Kígyászölyv (Circaetus gallicus):
Nevével ellentétben a sasokhoz áll közelebb. Világos színű madár, feje elég nagy. A fej és a mell változó mértékben sötétbarna. Szárnya alulról szinte hófehér, változó mértékben sávozott. A sok ragadozómadárra jellemző kéztőfolt (a csuklóban) hiányzik. Farkán 3-4 sávot találunk.

Békászó sas (Aquila pomarina):
A nagy termetű sasok közül a legkisebb faj. A farok fölött fölülről egy "U" alakú krémszínű foltot találunk. Az öreg egész teste sötétbarna, ettől jól elüt világosbarna feje, szárnyfedői. Szárnya alulról jellegzetesen kétszínű: a sötétbarna szárnytollakkal a világosabb szárnybélés kontrasztot alkot. A kézevezők tövénél (a csuklóban) világosabb folt van. A fiatal (életük első évében lévő) madarak szárnyán felülről jellegzetes pontsorokat találunk Ezek később eltűnnek. A tarkón általában vöröses folt van.

Fekete sas (Aquila clanga):
A békászóhoz nagyon hasonló, sokszor a szakértőnek is gondot okozó faj. Általában annál nagyobb méretű, erőteljesebb és sötétebb madár, erősebb csőrrel. Az öreg madár szárnyán alulról nem találjuk meg a kontrasztot, a szárnybélés a szárnytollakkal megegyező színű. A fiatal szárnyán fölülről több fehér pontsort találunk.

Pusztai sas (Aquila nipalensis):
A csőrzug a szem vonalánál is tovább ér. Az öreg madár egyöntetű sötétbarna, tarkóján általában világosabb, sárgás folttal. Szárny- és faroktollai erősen sávozottak. A fiatal madár nagyon jellegzetes. Szárnyában alulról széles fehér szalagot találunk. Ez a korral fokozatosan tűnik el. Fölülről vékonyabb sávot találunk. A szárny- és faroktollak feketésbarna színével a hát, szárnyfedők, fej és has barna színe kontrasztot alkot.

Parlagi sas (Aquila heliaca):
Az öreg madarat könnyű fölismerni a vállán lévő fehér foltról. Ez azonban általában csak 4-5 éves korukban jelenik meg. Sötétbarna színű, jellegzetesen elütő sárgásbarna tarkóval. Farka szürkés, erősen keresztsávos, a végén széles fekete szalaggal. A fiatal sárgásbarna egész testén hosszanti csíkokkal. Szárnyán felülről a fehér foltok sávokat alkotnak. Az öregedéssel egyre több sötét toll jelenik meg rajta.

Szirti sas (Aquila chrysaetos):
Az öreg sötétbarna színű, szárnyfedőin világosabb tollakkal. Tarkója világosabb vörösesbarna. Ez, hosszabb farka valamint a fehér válltollak hiánya különbözteti meg az öreg parlagitól. A fiatal nagyon jellegzetesek: farka hófehér, széles fekete végszalaggal. Szárnytollai tövén nagy, fehér foltot találunk Ezek a fehér részek a korral fokozatosan tűnnek el, de még idősebb madarakon is megtaláljuk nyomokban.

KÖZEPES TERMETŰ FAJOK:

Héja (Accipiter gentilis):
Szárnya széles, rövid, lekerekített. Farka hosszú, 4-5 szélesebb keresztsávval. Az öreg madárra a sűrűn keresztsávozott mell és has jellemző. Fejteteje, pofája sötétebb szemöldöksávja világos. Szeme sárga, vagy narancssárga. Háta és szárnya fölülről szürke. A fiatal fölülről barna, alsófelén pedig hosszanti, csepp alakú foltokat találunk (melyek csíkokká olvadnak össze).

Törpesas (Hieraetus pennatus):
Leginkább ölyvre hasonlít, azonban ujjai hosszúak, szárnya egyenletesen széles. Szárnya tövén szemből 1-1 fehér foltot találunk. Fölülről a fedőtollakon, és a válltollakon világos panel látható. Világos színváltozatát könnyű fölismerni. Szárnybélése és hasa fehér, foltokkal, csíkokkal változó mértékben mintázott. Szárnytollai feketék, a belső kézevezők világosabbak, "ablakot" alkotnak. A sötét változat alulról egyenletesen sötétbarna.

Halászsas (Pandion haliaetus):
Feje és alsófele hófehér, szárnya fölülről sötétbarna. A szemtől sötét sáv húzódik hátra. A mellen általában sötét mellszalagot találunk. Lába nagyon jellegzetes, kékesszürke, a halak megragadását segítő szemölcsökkel sűrűn borított. Mivel halakkal táplálkozik, szinte mindig víz közelében tartózkodik.

Kányák: Legfontosabb jellemzőjük, hogy hosszú farkuk a végén villás. Szárnyuk nagyon hosszú, és viszonylag keskeny.

Barna kánya (Milvus migrans):
Farka csak enyhén villás (leginkább csak összecsukott állapotban lehet megállapítani). Egyöntetű sötétbarna, világosabb fejjel.

Vörös kánya (Milvus milvus):
A farokvilla nagyon mély. A farok fölülről, melle, hasa, szárnyfedői vörösek. A kézevezői világosak, csak a végük (az ujjak) feketék. Ez világos foltot alkot a szárnyban alulról.

Rétihéják: Közepes termetű fajok, de meglehetősen karcsúak, keskeny, hosszú szárnnyal és farokkal. Csüdjük (lábszár) hosszú, csupasz. A hímekre jellemző, hogy kézevezőik feketék. Arcukon jellegzetes fátyol található, ami egy kicsit a baglyokhoz teszi hasonlóvá arcukat.

Barna rétihéja (Circus aeruginosus):
A hímek viszonylag világosak, fölülről szürke, alulról fehéres szárnyakkal. A kézevezők feketék, a szárnyfedők és a hát barna. Farka szürke. A tojók és fiatalok sötétbarnák, fejük, torkuk, és fölülről a szárnyélük sárgásbarna (a fiatalokon az egész fej sötétbarna lehet).

Kékes rétihéja (Circus cyaneus):
A hím felülről kékesszürke, ugyanilyen színű a feje és melle. Hasa fehér, mintázat nélküli. Kézevezői feketék, a szárny hátsó élén sötét sáv húzódik végig. Ezt leszámítva a szárny alulról fehér. A farok tövén fehér folt van. A tojó és a fiatal fölülről sötétbarna. Szárnyukon és farkukon sávokat találunk. A farok tövén fölülről fehér folt van. Mellük, hasuk hosszanti csíkokkal mintázott. A következő 2 faj tojó és fiatal példányától szélesebb szárnyuk különbözteti meg (5 ujjat számlálhatunk a szárnycsúcson).

Fakó rétihéja (Circus macrourus):
A hím nagyon világos, szinte fehér. A kézevezők fekete foltja jellegzetes keskenyéket alkot (ez amiatt van, mert az első kézevezők világosak). Hasa alulról mintázat nélküli fehér. A tojót a hamvas rétihéja tojójától csak alapos vizsgálattal lehet elkülöníteni. A kékestől keskenyebb szárnya, és mindössze 4 ujja különbözteti meg). A fiatal alulról vörhenyes, csíkozatlan. Sötét gallérja, és az arca körül feltűnő világos nyakörve van.

Hamvas rétihéja (Circus pygargus):
A hím fölülről szürke, fekete kézevezőkkel. A karevezők tövén fekete szalag látható. Alul két ilyen szalagot találunk. Szárnybélése és hasa vöröses foltokkal és csíkokkal mintázott. A tojó a kékeshez hasonló (keskenyebb szárny, 4 ujj), a fakótól pedig nagyon nehezen különböztethető meg. A fiatal alulról vörhenyes, csíkozatlan, a fakó fiataljától a világos nyakörv hiánya különbözteti meg (néha azonban nagyon hasonlóak).

Ölyvek: Széles szárnyú ragadozómadarak. A sasoktól kisebb termetük, és rövidebb ujjaik különböztetik meg. Jellemzőjük, hogy evezőik alulról világos alapon sűrűn keresztsávosak, végük fekete, ami a hátsó szárnyélen sávot alkot, a csuklóban pedig sötét kéztőfoltot találunk. Tollazatuk nagyon változékony (a sötéttől az egészen világosig).

Darászölyv (Pernis apivorus):
Az öreg madárra jellemző gyenge, teljesen sötét csőre, sárga szeme. A farkon 3 szalagot találunk, a fekete végszalag mellett a farok tövén, szorosan egymás mellett két további, keskenyebb sáv van. A szárny is ugyanilyen egyetlenül sávozott. A hím felismerését könnyíti, hogy feje egyöntetű szürke. A fiatal csőrének viaszhártyája sárga, szeme sötét. Szárny és faroktollai egyenletesebben sávozottak.

Egerészölyv (Buteo buteo):
Szárny- és faroktollai sűrűn keresztsávozottak, végük fekete, ami szalagot alkot. A legtöbb példány mellén jellegzetes, világosabb "U" alakú foltot találunk.

Pusztai ölyv (Buteo rufinus):
A legnagyobb termetű ölyv. A tipikus példányokat viszonylag könnyű meghatározni. Farka, szárnybélése, fölső szárnyfedői vörösek. A farok töve világos, sokszor fehér. A szárnyon alulról élesen elüt a fekete kéztőfolt. A fiatalok meghatározása nem ilyen egyszerű, mivel farkuk az egerészölyvhöz hasonlóan sűrűn keresztsávos. Az öreg madarak is hasonlíthatnak az egerészhez, meghatározása sokszor a szakembernek is gondot okozhat.

Gatyás ölyv (Buteo lagopus):
Téli vendég. Legfontosabb bélyege, hogy a többi ölyvvel ellentéten lábszára (csüdje) egészen az ujjakig tollas. Ezenkívül fekete végszalagot viselő, fehér farkáról is könnyen fölismerhető (a fiatal szirti sas sokkal nagyobb termetű). A hímek farkán a szélesebb végszalag előtt még 2-3 keskenyebbet is találunk.

Sólymok: Hosszú, hegyesen végződő szárnyú madarak (ujjak nélkül). Farkuk szintén hosszú, keskeny. Jellegzetességük a fölső csőrkáván található sólyomfog, valamint a szem alól függőlegesen lefelé irányuló (változó szélességű és erősségű) barkó.

Kerecsensólyom (Falco cherrug):
Háta és szárnyfedői sárgásbarnák. Hasa és melle jellegzetesen, hosszanti pettyekkel mintázott. Feje világos, a szemtől sötét szemsáv húzódik hátra. Barkója keskeny. Alulról szárnybélése sötétebb, mint az evezőtollai. Barna faroktollait változó mennyiségű, és méretű sárgás foltok tarkítják. A fiatalra jellemző a kékesszürke láb, és szaruhártya (így az egész csőr egyöntetű). Ez az öregen sárga.

Kis sólyom (Falco columbarius):
Nagyon kis termetű sólyomfaj (feketerigó méretű). A hím fölülről kékesszürke, finom, hosszanti fekete csíkokkal. Alsó oldala vöröses árnyalatú, széles, hosszanti pettyezéssel (az oldalán néhány keresztsávval). Farka szürke, néhány halvány keresztsávval, és a végén széles fekete szalaggal. A tojó fölülről barna, világosabb szegésekkel, mintázattal. Alul a hímhez hasonló, széles cseppekből álló csíkozást találunk (oldalán szintén keresztsávokkal). A farok jellegzetesen, szélesen sávozott.

Kabasólyom (Falco subbuteo):
Nagyon hosszú, hegyes szárnyú. Az öreg fölülről kékesszürke. Feje jellegzetesen mintázott, kékesszürke fejtetővel, pofafolttal és barkóval (amely viszonylag széles). Gatyája, és alsó farokfedői vörösek. Mellén és hasán erős, széles, hosszanti pettyezés van. A fiatalnak hiányzik a vörös szín alulról, pofája, és alsófelének alapszíne okkeres. a hosszanti pettyezést itt is megtaláljuk. Háta és szárnyfedői barnásszürkék, a tollak világossal szegettek.

Vándorsólyom (Falco peregrinus):
Legszembetűnőbb jellegzetessége széles, erős barkója. Az öreg madár feje, háta szárnya fölülről sötét kékesszürke. Alsófele sűrűn keresztsávos (ne tévesszük össze a héjával). A fiatal fölülről barna, alulról pedig keresztsávozás helyett hosszanti pettyezést találunk (melyek csíkokká olvadnak össze).

KIS TERMETŰ FAJOK:

Karvaly (Accipiter nisus):
Kis termetű ragadozó, a hím alig valamivel nagyobb egy feketerigónál (a tojó méretesebb). Szárnya rövid, széles, lekerekített. Farka hosszú, keskeny (a héjával ellentétben nem lekerekített sarokkal). Alsófele sűrűn keresztsávos. Fölülről kékesszürke, kisebb-nagyobb fehér foltokkal. Szeme sárga. A hím alsófelén a keresztsávozás, pofája vörhenyes, a tojó ez szürke (így a héjával összetéveszthető, azonban általában érezhetően kisebb méretű).

Vércsék, kisebb sólymok: Szárnyuk hosszú, hegyes, farkuk hosszú. Szemük alól gyengébb-erősebb barkó indul lefelé.

Vörös vércse (Falco tinnunciulus):
Gerle méretű. A hím háta vörösesbarna, fekete foltokkal mintázott. Feje szürke, vékony fekete csíkozással. Barkója keskeny, elmosódott. Mell és hasa rózsaszínes-okkeres árnyalatú, sűrűn pettyezett. Farka szürke, a végén széles, fekete szalaggal. A tojó fölül szintén vörösesbarna (barnásabb, mint a hím), fekete keresztsávozással, a fej szintén barnás fekete csíkokkal. A mell és has okkeres, sűrű pettyezéssel. A farok vöröses, szürkés részekkel, és sűrűn keresztsávos. A végén széles fekete szalag.

Kék vércse (Falco vespertinus):
A hím palakék, vörös gatyával és alsó farokfedőkkel. A láb, a szem körüli gyűrű és a szaruhártya piros. A kézevezők fölülről ezüstösek. A tojó háta, szárnyfedői kékesszürkék fekete sávozással. Feje és alsófele narancsos. Barkója keskeny, fekete. A fiatal háta, szárnyfedői szürkések, barna szegésekkel. Alsófele okkeres, hosszanti csíkozással.