2012.10.09

Továbbra is ingyenesen rendelhető a Rákosi Vipera Védelmi Programot bemutató vándorkiállítás




Bár az idén már véget ért a terepi szezon és a Rákosivipera-védelmi Központ sem fogad látogatókat jövő tavaszig, senkinek nem kell lemondania a “viperás” élményekről, mert a programot bemutató vándorkiállítás továbbra is térítésmentesen áll oktatási és szociális intézmények rendelkezésére.


A 2010 februárjában országjáró körútra indított tárlatot már több mint 11 ezer ember látta töretlen érdeklődés mellett. A 8 nagy méretű molinó egy rákosi vipera szemszögéből meséli el a faj eltűnésének problémáját és azt az utat, amelyen sikerült stabilizálni az egyedszámot. A kiállítás célja, hogy a laikusoknak, köztük a fiatalabb korosztálynak is be tudjuk mutatni azt a szakmai munkát, amit a programban részt vevők évek óta végeznek.

A program oktatásszervezője emellett örömmel áll az intézmények rendelkezésére a rákosi viperáról és a védelmi munkáról szóló izgalmas előadásokkal.

A tárlat megrendelhető Herbót Erzsébetnél a 06-20-314-3192-es telefonszámon.


Kapcsolódó oldalak









Szász Péter
A fenti kis képen a kiállítás látható
(fotó: Herbót Erzsébet)