2015.07.31
Veszprém Megyei Helyi Csoport

Templomtorony keresztjére szegeződött egy gólya Külsővaton

A Veszprém megyei település, Külsővat lakói egy emberként aggódtak a templomtoronyra felszúródott fiatal gólyáért. A polgármester, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai és az MME helyi aktivistái összefogásával sikerült megmenteni a sérült madarat. 

Nyár közepére már szinte mindegyik gólyafészekből kirepültek a kis fiókák, akik ilyenkor tanulják meg a repülés fortélyait. Így történt a Veszprém megyei Külsővat településén is, ahol az egyik fészekből három fiatal gólya kellhetett sikeresen szárnyra. Július 30-án csütörtök délután a három testvér épp a katolikus templom tornyát választották közös játszótérnek, de kissé szűkösnek tűnt a torony tetején álló kereszt. A madarak addig fészkelődtek és csapkodtak szárnyaikkal, míg az egyik gólyának a szárnyán át nem szúródott a kereszt tetején égnek álló villámhárító. A falubeliek lettek figyelmesek a bajba került gólyára, aki így képtelen volt elrepülni és csak vergődött a kereszt csúcsán. Azonnal értesítették a helyiek a polgármestert, aki Horváth Sándor őrnagy úrtól, a Pápai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltóparancsnokától kért segítséget. A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Ajkai Kirendeltségének létrás tűzoltóautójának személyzetével és segítségével sikerült lehozni a már teljesen elgyengült madarat.

A sérült gólyát a földön elsősegélyben részesítették az MME Veszprém Megyei Helyi Csoportjának tagja Lengyel László és elnöke, Aczél Gergely. Másnap reggel továbbszállították a Fenékpusztai Madárgyűrűző és Madármentő Állomásra a madarat, ahol gondos ápolással fogják elősegíteni felépülését.

A példátlan esemény nem kis izgalmat okozott a csendes kis településen, de fontos, hogy minden gólyán segítsünk, amelyiken csak tudunk.

Köszönjük Aczél Péternek Külsővat polgármesterének, Horváth Sándor tűzoltóparancsnoknak és mindenkinek a közbenjáró segítségét, akik hozzájárultak, hogy a kis gólya tovább élhessen!