2020.02.17

Felhívás – a tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak, amiben a lakosságnak és az önkormányzatoknak óriási szerepe és felelőssége van!

Miközben az elmúlt közel két évtizedben sajnos legalább megfeleződött (!) a hazai fecskeállomány, azaz mára minden második madár eltűnt az ereszek alól, a madárcsoport szerepe a klímaváltozás miatt egyre fontosabbá válik az emberek, társ- és haszonállataink egészségvédelme szempontjából is.

 

Fecskék = biológiai védekezés

A klímaváltozással új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok, valamint az általuk terjesztett kórokozók jelennek meg Magyarországon. Az ellenük történő biológiai védekezésben is óriási szerepe van azoknak az állatoknak, például a fecskéknek (és a denevéreknek), melyek természetes úton csökkentik ezek számát.

Mérési adatokon alapuló becslés alapján minden fecske legalább egy kg, muslicától a nagyobb légy mérettartományba tartozó repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt.

 

Állományuk fele eltűnt!

Ezért is aggasztó a településeken élő fecskefajok állományainak ezredfordulót követő megfeleződése, melynek hátterében:

  1. az élőhelyek átalakítása (fészkelőhelyek megszűnése), a táplálékbázis csökkenése (háztáji- és legelőállat-tartás összeomlása, túlzott kemizálás, nem megfelelően végzett szúnyogirtás >>);
  2. a klímaváltozás, ami a fecskéket nem csak a költési időszakban (például a sár fészekanyag hiányával a szárazodó tavaszokon), da az őszi és tavaszi vonuláskor, valamint az afrikai telelőhelyeken is tömegesen pusztítja (szokatlan és kedvezőtlen időjárás, szárazság okozta táplálékhiány stb.,
  3. és ami a legmeglepőbb, a kedvezőtlen társadalmi változások, a fecskefészkek tömeges leverése (gyakran állami és önkormányzati intézményekről), a madarak elüldözése és akár megölése áll.

Figyelembe véve, hogy Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat 2010 óta a nyár második felében, ez azt is jelenti, hogy legalább kétmillió kg, azaz kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar évről évre a környezetünkben marad!

 

MIT TEHET A LAKOSSÁG ÉS AZ ÖNKORMÁNYZAT?!

A napjainkra teljes egészében városiasodott sárfészket építő fecskék védelmében a lakosságnak és az önkormányzatoknak egyedülállóan fontos, gyakorlatilag nélkülözhetetlen szerepe és egyben felelőssége van.

 

Költőpárok és fészkeik védelme

Állománycsökkenésük megállításának, megfordításának alapját a meglévő, aktív természetes fészkek és telepek fokozott védelme jelenti.


Minden fecskepár és lakott fecskefészek érték, amire közösen kell vigyáznunk
(Fotó: Orbán Zoltán)

 

Már csak azért is, mert a műfecskefészkek kihelyezése ott a leghatékonyabb, ahol ezeket az eszközöket legalább egy már lakott, természetes fészek mellé lehet telepíteni.

 

Illegális fészekleverés bejelentése

A közvélekedéssel ellentétben a fecskék tartós, a fecskepárok által akár évtizedeken át használt fészkei egész évben védettek, a  fecskefészkek leverése egész évben tilos!

Az épületmunkák, felújítások által érintett fészkek a költési időszak szünetében, november 1–március 31. között, a megyei kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály írásbeli határozatának birtokában, az abban megfogalmazott feltételek betartása mellett eltávolíthatóak.

Költési időszakban, április 1–október 31. között a fecskefészkek eltávolítása nemcsak tilos, de nem is engedélyez(tet)hető!

Fészekleverés esetén leggyorsabban és leghatékonyabban néhány soros e-mailben, lehetőleg okostelefonnal is készíthető bizonyító fotókkal együtt, tájékoztassuk a hatóságot.

Részletek >>

 

Műfészkek kihelyezése

A vészes állománycsökkenés közepette jó hír, hogy a fecskék költése műfészkekkel hatékonyan segíthető. Az elmúlt tíz év tapasztalata alapján a madarakat segítő műfecskefészkeket is lakott fészkek mellé, telepek bővítésére kihelyezve érdemes alkalmazni. Részletek >>


Ilyen műfészkek otthon is készíthetünk, amiről részletesen olvashat itt >>


Azok számára, akik nem tudnak műfészekkészítéssel otthon bíbelődni,
az MME munkatársai kidolgozták ezek égetett agyag változatát
mindkét faj számára, ...


... ezen a két képen a molnárfecskeműfészek látható. Mindkét műfészektípus
beszerezhető az MME web boltjában (Fotók: Orbán Zoltán)

 

Mesterséges molnárfecsketelepek

A telepesen költő, jellemzően lakó- és középületlakó molnárfecskék esetében lehetőség van mesterséges telepek kialakítására. Ezeknek két típusa van.


Molnárfecske-műfészektelep épületen
(Videó: Orbán Zoltán)


"Fecskeház" típusú mesterséges molnárfecsketelep (Videó: Orbán Zoltán)

 

A lábazaton álló műfészektelepek alkalmas az útban lévő fecskefészkek áttelepíthetésére az épületekről úgy, hogy a madarak ne veszítsék el a költőhelyüket, és évről évre visszatérhessenek.

Részletek >>

 

Fecskebarát épületmunkák

A sárfészket építő molnár- és füstifecske-állomány országos védelme kapcsán a legkritikusabb kérdés a madarak által lakott épületeken végzet munkák természet- és állatvédelmi törvényt előírásait is betartó megvalósítása. Ennek lényege, hogy a fészkeket csakis engedély birtokában és a költési időszakon kívül szabad eltávolítani, és az épület felújítását követően gondoskodni kellene a kényszerűségből megsemmisült fészkek pótlásáról műfészkekkel vagy mesterséges molnárfecsketelep közeli kihelyezésével.

Részletek >>

 

Fecskepelenka felszerelése

Az ember-fecske konfliktusok hátterében álló ürülékpotyogás fecskepelenka felszerelésével jelentős mértékben vagy teljesen kiküszöbölhető.

 Részletek >>

 

Sárgyűjtőhelyek kialakítása

A jelentős részben aszfalttal, betonnal, térburkoló kővel fedett talajú lakott területek fecskéinek, különösen a városközpontokba is bemerészkedő molnárfecskéknek, a mind gyakoribb aszályos tavaszokon, nyárelőkön szinte lehetetlen sarat találniuk. Ezért fecskés környéken vagy ahol szeretnénk vendégül látni a kis rovarvadászokat, létesítsünk sárgyűjtőhelyet.

Részletek >>

 

A fecskék védelmének további lehetőségeiről itt tájékozódhat >>


Amennyiben hasznosnak találta a cikket, kérjük, ossza meg ismerősei, barátai körében is, hogy közösen minél többet tehessünk a rovarfogyasztásukkal az egészségünket és gazdasági érdekeinket egyaránt védelmező fecskékért. Köszönjük!

 

Önt is várja a Madárbarát kert program!

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A Madárbarát kert a családi házak, háztáji kiskertek, parkok és arborétumok; a Madárbarát óvoda és a Madárbarát iskola az oktatási intézmények; a Madárbarát panel a panelházak lakóinak, a Madárbarát munkahely az irodában dolgozók és munkáltatók alprograma.

A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett az MME boltjában is beszerezhető.

Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és a kiskert tulajdonosokat a kártevők távol tartásában segítik a madarak.

Az elismerő tábla megszerzésének feltétele, hogy a program résztvevője a regisztrációt követően legalább egy mesterséges madárodú kihelyezésével, itató folyamatos működtetésével és téli madáretetéssel végzett egy évnyi madárbarát kertészkedést követően a regisztrációs csomagban kapott jelentőlap beküldésével tájékoztassa az MME központi irodáját az általa végzett madárvédelmi munkáról. Az információk értékelését és elfogadását követően postai úton megküldjük a ház falára, ajtóra, kerítésre kihelyezhető elismerő táblát, mely hirdeti, hogy itt egy madárbarát lakik és tevékenykedik.

A Madárbarát kert program alprogramjainak külön elismerő táblája van, a képen
a Madárbarát kerté és a Madárbarát panelé látható. Nagyításhoz katt
a képekre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A Madárbarát kert programnak 2020-ban már közel 8.000 regisztrált tagja van országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola. Legyen Ön is "hivatásos" madárbarát kertész, üdvözöljük a Madárbarát kert programban!


Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a kertben
is végezhető mindennapi, gyakorlati madárvédelem, ajánljuk figyelmébe a
Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)


Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!

Orbán Zoltán