2016.12.01
Baranya Megyei Csoport

Sikeres gyöngybaglyok

A baranyai templomtornyokba kihelyezett 161 költőládából idén 69-et foglaltak el költésre a madarak.

A ládafoglalási arány 42,9%-os volt. Összesen 70 pár gyöngybagoly, 11 pár macskabagoly és 2 pár vörös vércse megtelepedését rögzítettük. Három fészkelőhelyen a macskabaglyok kirepülése után gyöngybaglyok is költöttek. Kuriózumnak számított, hogy az egyik ládában egyidejűleg költött a vörös vércse (külső rekesz) és a gyöngybagoly (belső rekesz). Bagolyvédelmi munkánk 32 éve alatt ilyen esettel még nem találkoztunk.
 A költési időszak érdekessége, hogy az enyhe tél ellenére a baglyok zöme később kezdett el költeni. A viszonylag korán költő párok kevés fiókát reptettek, de nyár közepére jelentősen megváltozott a helyzet. A július-augusztusi gyűrűzések során már 6-9-es fészekaljak is előfordultak. Ekkor tetőzhetett a táplálékul szolgáló rágcsálók állománya. A költő párok száma mindössze hárommal nőtt a tavalyihoz képest. Ez jól jelzi, hogy az
előző költési időszakban kirepült kevés fióka (168 pld.) az enyhe tél ellenére sem volt képes jelentősebben növelni a populációt. A második költések aránya viszont elérte a 25%-ot. Részben ennek is köszönhető, hogy 295 fióka repült ki. A védelmi program 1987-es kezdete óta eddig 4654 gyöngybagolyfióka (1160 költés), 668 macskabagoly-fióka (268 költés) és 17 vörösvércse-fióka (4 költés) nevelkedett fel a költőládákban.