2016.10.31
Bükki Helyi Csoport

Mandarinrécék Miskolctapolcán

2016.10.30-án egyik önkéntesünk, Onofer Attila, 4 mandarinréce jelenlétéről számolt be a Miskolctapolcán található csónakázó tavon. Nem lehet előre tudni, meddig lesznek ott a madarak, ezért az érdeklődők látogassák meg a helyet minél hamarabb.


A mandarinréce (Aix galericulata) Kelet-Ázsiai elterjedésű faj, Európába a 18. században telepítették be díszmadárként. Eredeti élőhelyén valaha széles körben elterjedt volt, de a nagyléptékű exportálása és az erdőirtások miatt az állomány mára jelentősen megfogyatkozott, csökkenő trendet mutat. 
Közepes méretű, a tőkés récénél kisebb madár. Táplálékát nagyrészt a földön járkálva, keresgélve szerzi, kedvence a bükkmakk, de más magvakat és növényeket, csigákat és rovarokat is fogyaszt. Az erdővel körülvett állóvizeket kedveli, de lassú folyású, erdőkön áthaladó folyóvizeken is találkozhatunk vele. Faodvakban költ, melyek akár 10 méter magasan is lehetnek. Ügyesen repül és mászik fára karmai segítségével.
Könnyű tenyészteni és gondozni, állatkertekben és tenyésztőknél gyakran láthatjuk. Nem ritkán az ilyen helyekről elszöknek egyedek, valószínűleg ezek a madarak is egy ilyen helyről származnak, de előfordulnak kivadult populációk is.


 Kép a helyszínről (Fotó: Onofer Attila).

 

A csónakázótó télen sem szokott befagyni a belefolyó melegebb víz miatt, így kellemes élő- és telelőhelyet nyújt a vízimadaraknak. Jégmadárral és hegyi billegetővel is folyamatosan találkozhatunk, melyek szintén vízhez kötődő, látványosabb fajok.

 

Godó Laura
2016.10.31.