2011.07.10
Budapesti Helyi Csoport

Szalakóta, vörös vércse és füleskuvik fióka bemutató gyűrűzést szerveztünk




A beköszöntő kánikula még emlékezetesebbé tette a hetekkel ezelőtt múlt szombatra tervezett gyűrűzési bemutató napot, amit az MME Budapesti Helyi Csoportja szervezett az Apaj térségében kihelyezett szalakóta odúkhoz. A programot tovább színesítette egy egerészölyv fészekben felfedezett vörös vércse, és a nap végén a fővárosi Merzse-mocsárnál meglátogatott füleskuvik fészekalj.


A Budapesti Helyi Csoport "1000 odú társaság" kemény magja (Abonyi Ottó, Balogh Ferenc, Bárdos Imre, Juhász Imre, Lopusnyi András, Szegedy István) a főváros mellett a helyi csoport kirándulások gyakori helyszínéül szolgáló Apaj térségébe is elkezdett odúkat kihelyezni két éve. A program meghozta a várt eredményt, mert a fészkelőhely-szűkében lévő szalakóták idén már több mint egy tucatnyiba bele is költöztek.

Ide szervezett a helyi csoport a levelezőlistáján (feliratkozás >>) meghirdetett madárgyűrűzési nyílt napot, hogy a szakemberek mellett a szélesebb közönség is megismerkedhessen ezzel a madarász tevékenységgel, és természetesen találkozhasson a madarakkal. 

Az első odúhoz az autós találkozási ponttól ...

... gyalog jutottunk el.

A bemutatásra is szánt odúk leakaszthatóak, így ...

... mindenki szemügyre vehette a szalakóták "hálószobáját".

Ez a fióka egy héten belül elhagyhatja az odút.

Idén elindult a szalakóták színes gyűrűzése is: a bal lábon a
szokásos alumínium gyűrű alá helyezett zöld színes jelölés
a kiskunsági madarak azonosítója, a jobb lábon
lévő, betű és szám kombinációját tartalmazó
fehér gyűrű a madár egyedi azonosítását
teszi lehetővé.


A kutatási program alapja, hogy az adatokat pontosan
rögzítsük a gyűrűzési terepnaplóban.


Az egyik odú életét automatikus (mozgásérzékelős) ...

... fotócsapda fényképezi, az SD kártyára rögzített képekbe ...

... egy fényképezőgép segítségével néztünk bele.

Egy "kicsit" meleg volt, a tűző nap ellen néhányan a fátlan
pusztaságban is árnyékot adó ernyővel védekeztek.



Videó összeállítás a szalakóták gyűrűzésről.




A szalakótaodúk ellenőrzése közben egy egerészölyv fészekhez
is ellátogattunk, ...


... hogy meggyűrűzzük az "albérletben" növekedő (a sólyomalakúak
nem építenek saját fészket), megfelelő korban lévő
vörös vércse fiókákat.


Vörös vércse gyűrűzés (Fotó: Orbán Zoltán).
A fehér pihetollas ...

Vörös vércse gyűrűzés (Fotó: Orbán Zoltán).
... csöppségek ...

... mindenkit elbűvöltek.



Videó a vércsefiókák gyűrűzéséről.




A 12 órásra nyúló terepi nap végéig kitartók ...

... találkozhattak a múlt héten bemutatott ...

... füleskuvik fiókákkal.

Füleskuvik gyűrűzés (Fotó: Orbán Zoltán).
Ekkor már "csak" 30 fok volt, de a napvédő
ernyő még mindig jól jött.


Füleskuvik gyűrűzés (Fotó: Orbán Zoltán).
Szerencsénk volt, hogy a kirepülésre ...

Füleskuvik gyűrűzés (Fotó: Orbán Zoltán).
... kész madarakat ...

Füleskuvik gyűrűzés (Fotó: Orbán Zoltán).
... még az odúban találtuk.

Ennek a fajnak bonyolult ...

Füleskuvik gyűrűzés (Fotó: Orbán Zoltán).
.. álcázó kéregmintás tollazata van.



Videó a programnapot záró füleskuvik fióka gyűrűzésről.



Az odútól néhány kilométerre korábban lencsevégre kapott felnőtt
füleskuvik Budapesten - ez a madár akár a fiókák egyik
szülője is lehet.


Kapcsolódó oldalak










Orbán Zoltán