Eleven, a világrekorder szalakóta ismét itthon

Eleven nevű szalakótánk még 2016-ban kapott színes gyűrűt Apaj térségében, de a „ A szalakótavédelem a Kárpát-medencében” elnevezésű LIFE projekt keretében egy műholdas jeladót is kapott „ajándékba” az MME projekt munkatársaitól

Ezzel a mindössze 5 grammos jeladóval azóta képesek vagyunk nyomon követni madarunkat, amely nagyon értékes adatokkal szolgál a fajt kutató szakembereknek. Eleven mindig Dél-Nyugat Afrikában, a Kalahári-medencében telel, Botswana területén, és területhűségét bizonyítva mindig Apaj térségében költ. Ötödik útját teljesítette a 2020/21-es téli időszakban történt telelése után, amellyel világrekorder az Európában jelölt szalakóták között.

Jeladója időnként nem ad jelet, nem kevés izgalmakat okozva az őt követő embereknek, de szerencsésen mindig újra éled és követhetjük útját a https://satellitetracking.eu/inds/showtable oldalon.

Idén kicsit későn tért vissza, hiszen eddig mindig májusban (május 4,15,18,27) érkezett haza, de ez a szélsőséges időjárási körülmények között sok szalakótára és egyéb hosszú távú vonuló madarunkra is jellemző. Reméljük sikeres költése után ismét végig követhetjük majd a következő telelését.

Kapcsolódó hírek

A denevéranyák szülőközösségeket képeznek. A vadászat ideje alatt a kölyköket a szálláshelyen u.n. denevéróvodákban hagyják, ahol egymást melegítik a kicsik (kereknyergű patkósdenevér – fotó: Boldogh S.

A denevérek ősszel párzanak, a petesejt azonban csak tavasszal termékenyül meg, mikor az emelkedő hőmérséklet és az éledő rovarvilág sokkal kedvezőbb feltételeket biztosít az embrió fejlődéséhez. A terhesség alig másfél hónap, a kölykök – fajtól és az aktuális időjárástól függően – május végétől július elejéig születnek. Mivel emlősállatok, így utódaikat elevenen hozzák a...

Év madara 2022 – Sokszínű természet szavazást 41%-kal a zöld küllő nyerte, így a következő évben a harkályféléket és az erdők madarait hozzuk közelebb kicsit az érdeklődőkhöz.

Hegyesorrú denevér (Fotó: Atli Arnarson)

Európában a nagyobb termetű denevérfajok közé tartozik, egy kifejlett állat akár 25 gramm is lehet - bár ez is mindössze 6 szem kockacukor súlya. Megjelenésében, életmódjában és a veszélyeztető tényezők tekintetében nagyon hasonlít a közönséges denevérre, mellyel gyakran vegyes kolóniákat is alkot (a két fajra vonatkozó adatok „nagy Myotis” név alatt gyűlnek).