2004. 12. 17.
Az MME Boltban hátizsákok, lábszárvédők és egyéb túrafelszerelések széles választékával várjuk a természetjárókat. Az ALTO karácsonyi vásár keretében 2004. december 23-ig egyes termékeket 20-35% kedvezménnyel árusítjuk.
2004. 12. 15.
Közel kilenc éven át több mint 50 munkatárs áldozatos munkájával sikerült megalkotni azt a kézikönyvet, amely az összes hortobágyi madártani ismeretet egyesíti.
2004. 12. 12.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Természetvédelmi Tanácsadó Szolgálata fotópályázatot hirdet. A pályázat célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mezőgazdaság által művelt területek természeti és kulturális értékeire, azokra a gazdálkodási eljárásokra amelyek évszázadokon át megőrizték hazánk egyik legfontosabb örökségét és a jövőben biztosíthatják annak továbbélését.
2004. 12. 10.
Több természet- és környezetvédő társadalmi szervezet határozottan kiáll a természetvédelmi hatóságok tervezett átalakításának jelenlegi formában való megvalósítása ellen. Persányi Miklósnak írt levelükben felhívják a figyelmet, hogy ebben a kérdésben átfogó, nyílt vita szükséges a társadalmi szervezetek, a szakemberek valamint az érintett intézmények és hatóságok munkatársainak bevonásával.
2004. 12. 09.
A hidegebb napok kemény próbatétel elé állítják a vadon élő madarakat, ugyanakkor sokan szeretnének segíteni rajtuk. Madártetető könnyen készíthető otthon, de vásárolni is lehet ma már több helyen. Az MME boltjában több típus közül is választhatnak, itt etetéssel kapcsolatos tanácsokat is kapnak az érdeklődők.
2004. 12. 08.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Természetbarátok Boltja és Közönségszolgálata meghosszabbított nyitva tartással várja a vásárlókat és az érdeklődőket.
2004. 12. 08.
Az elmúlt hetekben megindult a csonttollúak beáramlása Közép-Európába, így Magyarországra is egyre több példány érkezik ezekből az északi vendégekből. Az első megfigyelések november elején történtek a keleti országrészben, de december elején már az ország számos pontjáról jelezték a fajt.
2004. 12. 07.
Évente több tízezer védett és fokozottan védett madarunk pusztul el áramütés következtében. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) és a Budapesti Elektromos Művek Rt. (ELMŰ) sajtótájékoztatót szervezett a védett madarakat érő áramütések problémájáról, az első országos vezetékfelmérés eredményeiről, és a megoldás lehetőségeiről.
2004. 12. 07.
A kerecsensólyom ritka és fokozottan védett madarunk, amely a BirdLife International legfrissebb jelentése szerint világszerte veszélyeztetett faj.
2004. 12. 07.
Biztosan mindenki látott már eleség után kutató cinkéket, rigókat, csuszkákat a téli erdőkben, kertekben. A nálunk maradó madarak nehéz időket élnek át a fagyos évszakokban. Kérünk minden madárbarátot, hogy madáretetőt vagy madárkalácsot tegyen ki a madarak részére. A Marczibányi Téri Művelődési Központban segítenek ezek elkészítésében.

Oldalak