2005. 06. 07.
Az MME munkatársai június 18-án, szombaton gólyagyűrűzésre várják az érdeklődőket. Az akció során az érdeklődők megismerkedhetnek a gólyagyűrűzés menetével, eszközeivel, az egyesület munkatársaitól pedig mindent megtudhatnak a gólyák szokásairól, valamint az MME gólyavédelmi programjáról, amelybe bárki bekapcsolódhat.
2005. 06. 07.
Egy nagykanizsai parkban valaki egérragasztót kent a padokra, amelybe védett madarak fiókái ragadtak bele.
2005. 06. 06.
Az MME közbenjárására megmenekült 150 pár partifecske és fészekalja egy budapesti lakópark-építkezésen, ahol a házalapnak kiásott partfalakba költöztek be a madarak.
2005. 06. 02.
Az MME Boltban hátizsákok, lábszárvédők és egyéb túrafelszerelések széles választékával várjuk a természetjárókat.
2005. 06. 02.
Az MME is ott lesz június első hétvégéjén a Margitszigeten, ahol madármegfigyelő körsétával, odúkészítéssel és tanácsadással várják az érdeklődőket. A kirándulások az egyesület standjától indulnak naponta háromszor.
2005. 05. 23.
Május első napjaiban kikelt az első parlagi sas fióka, amelyet két másikkal együtt, még tojás korában mentettek ki egy iskola focipályáján álló fészekből. A világszerte veszélyeztetett ragadozómadár fiókáját tavaly sikerült először mesterségesen keltetni.
2005. 05. 12.
A Madarak és Fák Napja alkalmából május 7-e óta változatos programokkal várjuk az érdeklődőket. Eddig csaknem ezren ünnepeltek velünk.
2005. 05. 10.
A királyharkály a világ egyik legnagyobb és leglátványosabb harkálya, amelyet utoljára 1944-ben láttak Észak-Amerika erdeiben. Arkansas keleti részén a Mississippi medencéjében azonban nemrégiben több alkalommal is újra látták a madarat, sőt az egyik ornitológusnak sikerült is lefilmeznie.
2005. 04. 22.
Herman Ottónak, a Magyar Ornithológiai Központ alapítójának és egykori igazgatójának sugallatára és szorgalmazására gróf Apponyi Albert vallás-és közoktatásügyi miniszter

1906-ban körrendeletben elrendelte, hogy valamennyi iskolában, minden évben egy külön napot szenteljenek a madarak és fák napjának. Így e nap iskolai ünnepünk is egyben.

A századelőn született miniszteri rendelet nem határozta meg az ünnep pontos időpontját, de gyakorlattá vált, hogy a megemlékezéseket és az ünnepi programokat május elején tartották. A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 1994. áprilisi rendeletében kijelölte a madarak és fák napjának időpontját. Ez évtől kezdődően országosan május 10-én ünnepeljük e jeles napot.

2005. 04. 20.
Idén 10 éves az a 117 országra kiterjedő egyezmény, amelyet az afrikai-eurázsai vonuló vízimadárfajokkal védelméért hoztak létre Hágában.

Oldalak