2004. 03. 17.
Az MME pacsmagi oktatóközpontja 6,5 millió forint támogatást nyert az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatóságához benyújtott pályázaton.
2004. 03. 16.
A 2002/2003-as év kemény téli időjárása komoly erőpróba elé állította a magyar túzokállományt. A sokáig tartó magas hótakaró és a hideg ellenére nem történt számottevő állománycsökkenés. Mai napig rejtély, hogy a túzokok hol és milyen körülmények között vészelték át a legutóbbi évek legkeményebb telét.
2004. 03. 12.
Az MME március 13-án tartotta ünnepi közgyűlését a Magyar Országgyűlés felsőházi termében. Az egyesület elnökét és egyben az egyik alapító tagját, Kállay Györgyöt kérdeztük az MME múltjáról és jövőjéről.
2004. 03. 05.
2004. március 4-én Dr. Lévai Katalin Esélyegyenlőségi Miniszter személyesen adta át megbízólevelét annak a több, mint 100 civil képviselőnek, akiket az ország 7 régiójában a civilek az un. elektori gyűléseken maguk választottak meg. Az Országos hatáskörű szervezetek támogatási kollégiumának alelnöke az MME igazgatója, Horváth Zsolt lett.
2004. 03. 02.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Év madara programja kapcsán 2004-ben a rigófélék családjához tartozó rozsdafarkúak két hazai képviselőjére, a házi és a kerti rozsdafarkúra esett a választás, rájuk irányul a figyelem, őket világítja meg a képzeletbeli reflektor. Ma még mindkét faj viszonylag gyakori Magyarországon, védelmük azt célozza, hogy a jövőben is azok maradjanak.
2004. 03. 01.
Február közepén jelent meg a Környezetvédelmi Minisztérium 2004. évi pályázati kiírásának szempontrendszere. A hazai környezet és természetvédelmi szervezetek, köztük az MME is felháborodással fogadta, hogy a kormányprogramban megfogalmazott nyitott jogalkotás elveinek arcul csapásával a minisztérium nem, vagy rendkívül rövid véleményezési határidővel bocsátotta társadalmi véleményezésre az anyagot.
2004. 03. 01.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén fekvő Pacsmagi-halastavak partján 2003. decemberében haltetemeket és különböző fajú védett és fokozottan védett madarak tetemét találták. Az elhullott állatok között volt 3 rétisas is, melyek eszmei értéke egyenként 1 000 000 Ft, és mindössze 90 fészkelő pár él hazánkban.
2004. 03. 01.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület újra kiadta a Madarak Magyarországon c. határozó füzetet.
2004. 02. 26.
A Nyíregyházi Főiskola Környezettudományi Tanszéke és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) több éve folyó együttműködése keretében került kialakításra a Biodiverzitás Monitoring Labor, melynek átadására 2004 február 25-én került sor.
2004. 02. 22.
Közelednek az országos Madarak és Fák Napja vetélkedő területi döntőinek időpontjai. A dombóvári Molnár György Általános Iskola, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) a 2003/2004. tanévre is meghirdette a Madarak és Fák Napja országos versenyt. A versenyre még mindig jelentkezhetnek a 10-14 éves tanulókból álló három fős csapatok.

Oldalak