2013.07.17

Negyedik alkalommal gyűrűztünk szalakótákat Apajon


A fiókák már nagyon szép tollakat növesztettek, és egytől egyig mind nagyon jól tápláltnak bizonyult. (Fotó: Horváth Tibor)

Az ide évben ismét nagy sikerrel zajlott az MME Budapesti Helyi csoportjának szalakóta road showja, amelyre 70 érdeklődő érkezett. A túra során a szalakóták mellett partifecskéket is sikerült megjelölnünk. A madarak testközelből való megtekintése felejthetetlen élményt nyújtott az érdeklődőknek. 


Összesen 3 fészekaljban 14 szalakótát gyűrűztünk meg, 2 fészekben 5 vörös vércsét találtunk, illetve több mint 40 partifecskét is elláttunk jelölőgyűrűvel. Köszönjük a segítséget Szegedy Istvánnak, Bárdos Imrének, Lopusny Andrásnak, Juhász Imrének, Horváth Tibornak és Sarlós Dávid gyűrűzőnek. Továbbá mindenkinek köszönetet mondunk, aki segített a program sikeres megvalósításában.

A szittyóürbői találkozó helyen közel 70-en gyűltünk össze. (Fotó: Horváth Tibor)
A szittyóürbői találkozóhelyen közel 70-en gyűltünk össze.


Földutakon haladva megközelítettünk több szalakóta odút is (Fotó: Horváth Tibor)
Földutakon haladva megközelítettünk több szalakóta odút is.


A második ládában szép fejlett fiókákat találtunk, így megkezdődött a a gyűrűzési bemutató (Fotó: Horváth Tibor)
A második ládában szép fejlett fiókákat találtunk,
így megkezdődött a a gyűrűzési bemutató
(Fotók: Horváth Tibor)


 A fiókák evezőtollai már nagyon szép kék színűek voltak. Ennek a fiókának már csak pár nap volt hátra a kirepülésig. (Fotó: Gergely Cecília)
A fiókák evezőtollai már nagyon szép kék színűek voltak.
Ennek a fiókának már csak pár nap volt hátra a kirepülésig.
(Fotó: Gergely Cecília)


Egy másik odúban 5 fiókát találtunk... (Fotó: Ifj. Bebesi Zoltán)
Egy másik odúban 5 fiókát találtunk...


... a közelben pedig 4 vörös vérse fióka gubbasztott a tagjaink által kihelyezett költőládában. (Fotó: Ifj. Bebesi Zoltán)
... a közelben pedig 4 vörös vércse fióka gubbasztott,
a tagjaink által kihelyezett költőládában.
(Fotók: Ifj. Bebesi Zoltán)


Egyéb érdekességekkel is találkoztunk a nap során. Néhány túzok is megmutatta magát a túra résztvevőinek. (Fotó: Bárdos Imre)
Egyéb érdekességekkel is találkoztunk a nap során.
Néhány túzok is megmutatta magát a túra résztvevőinek.
(Fotó: Bárdos Imre)



Hívásával 250 Ft-tal támogatja az MME madárvédelmi munkáját.
Köszönjük!






Lendvai Csaba

A fenti kis képen színesedő tollazatú szalakóta fióka látható
(Fotó: Horváth Tibor)