2007.11.15

A hóval együtt megérkeztek a vadludak is

Egy hét múlva veszi kezdetét a VII. Tatai Vadlúd Sokadalom. A tavon már gyülekeznek a madarak, számuk több mint tízezerre tehető. Nagy várakozással tekintünk az eseményre, a hétvégi európai időjárás még több madarat terelhet a Kárpát medence felé.

A VII. Tati Vadlúd Sokadalom előtt egy héttel, mintegy 14 000 különféle lúd éjszakázik már a Tata környéki 2 tavon. Köztük olyan ritkaságok is láthatóak, mint az örvös lúd, az apácalúd vagy a globális szinten veszélyeztetett fajnak számító vörösnyakú lúd. A ludak mellett közel 4000 sirály is látható, valamint több mint 2000 réce. A tó alacsony vizében seregnyi nagy kócsag és szürkegém is halászik.

A napokban jelent meg az ilyenkor elmaradhatatlan ragadozómadár vendég, a vándorsólyom is, mely hazánkban ritkaságnak számít, ám Tatán évek óta áttelel egy példány; és igazi eglepetésként feltűnt egy rétisas is.

Az Európa szerte megerősödő hóesés minden bizonnyal még több vándormadarat terel majd hazánk, az Öreg - tó felé.

A látványos eseményre 3 teleszkópos megfigyelő állomás létrehozásával, információs pontok kialakításával készülünk. Az eddigi visszajelzések szerint jelen lesz a hazai madarászok színe - java, akik nem csak a versenyre készülnek, hanem sokan saját tudásukkal állnak majd az érdeklődők rendelkezésére.

Helyszín: Tata, tatai Öreg tó
Időpont: 2007. november 23 - 25.