2008.09.17

Európai Madármegfigyelő Napok október első hétvégéjén (2008. október 4-5.)

 

Európában több mint egy évtizede, október első hétvégéjén madárbarátok, természetbarátok ezrei kémlelik az eget, járják a vízpartokat, pusztákat és erdőket hogy megfigyelhessék az országon átvonuló madarakat. A madárvédők világszervezete, a BirdLife International által szervezett akció célja, hogy minél több embernek mutassák meg ezt a csodálatos természeti jelenséget, és minél többen ismerjék fel a madárvédelmi és természetvédelmi szervezetek tevékenységének jelentőségét. Az akció egyben játék és verseny is az országok között. Versenyeznek abban, hogy melyik országban, hány helyszínen, hányan voltak, és mennyi madarat láttak a résztvevők. Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt.

 


Fotó:Molnár Zoltán

Hazai madármegfigyelő programok

Az akciót Magyarországon a BirdLife International hazai tagszervezete, a Magyar Madártani Egyesület (MME) szervezi. Az ország minden megyéjében és Budapesten is madarász "idegenvezetők" várjuk madármegfigyelő kirándulásokra az érdeklődőket. A helyszín adottságaitól függően egyes területeken madárgyűrűzési bemutatót is láthatnak, s természetesen mindenütt találkozhatnak az MME munkatársaival, és betekinthetnek a természetvédelmi tevékenység kulisszatitkaiba.

Helyszínek

A helyszínek pontos listáját folyamatosan frissítjük!

Aki csak a kertjéig menne szívesen

Azoknak, akik részt vennének az akcióban, de nem kívánnak szervezett túrához, vagy kiránduláshoz csatlakozni, az is elég, ha csak a kertjükig mennek nézelődni. Ott, ahol vannak bogyós bokrok és fák, ilyenkor nagy a forgalom, hisz ezeken szívesen táplálkoznak a vonuló, vagy télre készülő madarak. Ön akár a kertjében látott madarakkal is hozzájárulhat ahhoz, hogy az Európai országok versenyében Magyarország idén is az elsők között legyen.

Mi a teendője, ha szeretne bekapcsolódni a játékba:

Legkésőbb október 5-én, vasárnap délután 17 óráig jelentse be az MME-nek megfigyeléseit az mme@mme.hu e-mail címen, az 1/275-6247-es telefonszámon, vagy az 1/275-6267-es faxon, hogy elküldhessük az szlovák összesítő központnak.

Az alábbi adatokat kell beküldenie:

  1. a megfigyelés helyszíne,
  2. a résztvevők száma,
  3. a megfigyelt madarak összlétszáma,
  4. a három leggyakoribb madár neve és száma,
  5. ritka vagy érdekes madarak felbukkanása.

Mit tegyen, ha nem tudja pontosan meghatározni a madárfajokat?

Természetesen nem probléma, ha nem tudja meghatározni a madárfajokat. Ebben az esetben elég csak a látott madarakat összeszámolni, és a helyszín megnevezése, valamint a résztvevők száma mellett ezt az adatot beküldeni.

Iskoláknak, óvodáknak

Mivel ez a program szerepel az országos környezetvédelmi jeles napok listáján, az MME arra biztatja az iskolákat, nemzeti parkokat és más környezetvédelmi, természetvédelmi szervezeteket, hogy önállóan is szervezzenek programot ezen a hétvégén. Aki nyilvános programot szeretne, az jelezze az egyesületnél, mert a honlapon folyamatosan frissíteni fogjuk a helyszínek listáját. Mi a teendője, ha szeretnének bekapcsolódni a versenybe? Legkésőbb október 5-én, vasárnap délután 17 óráig jelentse be az MME-nek megfigyeléseiket, az mme@mme.hu e-mail címen, az 1/275-6247-es telefonszámon, vagy az 1/275-6267-es faxon.

Az alábbi adatokat kell beküldenie:

  1. a megfigyelés helyszíne,
  2. a résztvevők száma,
  3. a megfigyelt madarak összlétszáma,
  4. a három leggyakoribb madár neve és száma,
  5. ritka vagy érdekes madarak felbukkanása.

 

Mit tegyenek, ha nem tudják pontosan meghatározni a madárfajokat?

Természetesen nem baj, ha nem tudják meghatározni a madárfajokat. Ebben az esetben elég csak a látott madarakat összeszámolni, és a helyszín megnevezése, valamint a résztvevők száma mellett ezt az adatot beküldeni.

Veszélyes lehet-e a madárinfluenza szempontjából a vonuló madarak megfigyelése?

Minden BirdLife partner, így az MME is kiemelt figyelmet szentel a madárinfluenzának, és a lehetséges egészségügyi kockázatainak. Az biztos, hogy a madarak távolból történő megfigyelése anélkül, hogy megérintené, biztonságos. Mindazonáltal az alapvető tisztasági követelmények betartása mindenképpen ajánlott. Bármilyen állatot érint, utána mindig mosson kezet, és sohase érintsen meg elpusztult állatot!

Hogyan készüljön?

Lehetőleg vízálló, kényelmes cipőben jöjjön, és öltözzön rétegesen. Jó, ha a hátizsákba betesz egy széldzsekit, vagy esőkabátot is. Ha van saját távcsöve, feltétlenül hozza magával, hogy minél több madarat megfigyelhessen közelről. Erre a legalkalmasabb egy 10x50-es kézitávcső, amely beszerezhető az MME webes boltjában. Ha van valamilyen madárhatározó könyve, hozza el azt is, hogy a szakemberek segítségével ellenőrizhesse a látott madárfajokat. A boltban könyvekből is bőséges választék áll rendelkezésére.

Tudta Ön,

... hogy vannak madarak, melyek képesek a vonulás során 18 000 km-t repülni?
... hogy egy mindössze 20 grammos poszáta képes megállás nélkül napokig repülni az Atlanti-óceán felett, miközben testsúlyának majdnem a felét elégeti?
... hogy a gólyák tévedhetetlen pontosságát már több ezer évvel ezelőtt is megfigyelték, és a Bibliában is feljegyezték?
... hogy napjainkban radarokat és műholdas jeladókat is bevetnek a madárvonulás vizsgálatához?
... hogy a kutatókat segítő hazai Madárgyűrűzési Központ adatbankja csaknem négymillió adatot tartalmaz?
... hogy a madárvonulás egyes részleteit még ma sem ismeri a tudomány?

 


További információ:
A helyszínek listája letölthető innen