2014.06.18

PEHELYTOLL és KAMPÓS CSŐR – teljes a családi idill a parlagisas-fészkekben

Eddig soha nem látott felvételekkel örvendeztetik meg a természetvédők az élő adások rajongóit. Néhány órája egyenesben élvezhetjük a Hortobágyi Nemzeti Parkban élő parlagi sasok családi életét, és szurkolhatunk azért, hogy minden fióka épségben kirepüljön.

A fiókákon még látszanak a pehelytollak, amit hamarosan felvált a felnőttkori, repülésre alkalmas tollazat. Aki meg akar ismerkedni a parlagisas-családdal, az jobban teszi, ha siet, mert a szakértők szerint néhány héten belül már sor kerülhet az első szárnypróbálgatásokra.

Elképesztő mennyiségű munka, sok türelem és tapasztalat, és egy nagy adag szerencse kellett ahhoz, hogy a parlagi sasos közvetítés végre megvalósuljon. A parlagi sas rendkívül óvatos madár. Még a számára kialakított téli etetőn is ritka vendég, az pedig igazi rejtély, hogy a territóriumán található fészkek közül éppen melyiket foglalja el. Így történhetett, hogy az egyik fészek mellé szerelt kamera parlagi sasok helyett vörös vércsék fészkelését közvetíti immár hónapok óta. Igaz, költésüknél fordulatosabb családi történetet elképzelni is nehéz lett volna: a vércsék első fészekalját a kamerák szeme láttára dúlta fel egy nyest, most a második költésből született, pehelytollas fiókák cseperedését követhetjük élőben. A parlagi sasok valamivel arrébb, egy nyárfán költöttek.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának felügyelete mellett tegnap került sor a három fióka meggyűrűzésére. A rövid és problémamentes beavatkozás ideje alatt a természetfilmeseknek sikerült a szomszédos fán egy kamerát üzembe helyezni. A kép nem a legtökéletesebb, viszont a madarakat nem zavarja a kamera, és a szakemberek biztosak abban, hogy a költés zavartalanul folytatódhat. A sasfészek-kamera éjjel-nappal működik, így a természetvédők állandóan szemmel tudják tartani a madarakat.

 


Az MME parlagisas-védelmi programját és mérgezésellenes kampányát az
EurópaiUnió LIFE alapja támogatja (LIFE10NAT/HU/000019).
A projektben az MME partnerei: a Hortobágyi, Bükki és Körös-Maros
Nemzeti Park Igazgatóságok, a Nemzeti Nyomozóiroda, az
Országos Magyar Vadászkamara, a Fővárosi és a
Jászberényi Állat- és Növénykert, valamint a
Természetfilm.hu Egyesület.
www.parlagisas.hu