2015.09.07

Átlépte az 1 000 000 letöltést az MME YouTube csatornája

A 2010. október 20-án indult MME YouTube csatorna kevesebb, mint öt év alatt érte el az 1 000 000 letöltést. A világ 177 országából érkező virtuális érdeklődő összesen kettőnél is több évet szánt a jelenleg 456 kisfilm megtekintésére.


Ez a letöltésszám a mai világban nem számít nagynak. Humoros vagy éppen katasztrofális, állatokat és gyerekeket bemutató, zenészek, üstökösként feltűnő web-celebek és egyéb ma "menő" felvételek esetében nem ritka, hogy ezt jóval meghaladó letöltést kap egy-egy videó órák, napok alatt.

Figyelembe véve azonban, hogy a madárvédelem, a természetmegfigyelés ehhez képest sokkal inkább rétegérdeklődésnek számít, illetve azt, hogy az MME YouTube csatornája egy alig több mint tízmillió ember által értett és beszélt, magyar nyelvű honlaphoz kapcsolódik (a letöltések 90%-a Magyarországról és a környező országokból, illetve 60%-ban honlapoldalakba beágyazott tartalomként történt), ez az eredmény már sokkal figyelemreméltóbb. Ezért köszönet mindazoknak, akik eddig, és  remélhetőleg ezt követően is megtisztelték, megtisztelik az MME YouTube csatornáját!

 

Az indulás

Az 1974-ben alakult MME egyik legfontosabb célcsoportja mindig is laikus, tehát nem madártani szakember, a téma iránt viszont nyitott lakosság volt. A hatékony természetvédelemben mind fontosabbá váló társadalmasítási igénnyel párhuzamosan – amiben az MME mindig is úttörő szerepet játszott Kelet-Közép-Európában – ez a célcsoportválasztás, a lakossággal folytatott párbeszéd, az emberek bevonása és igényeinek kiszolgálása még fontosabbá vált. 

Ezt felismerve alakult meg az Egyesület fővárosi Központi Irodájában öt főállású munkatárssal a társadalmi kapcsolatok osztály 2006 őszén. Egyik első és legfontosabb feladatunkat a lakossági madárvédelmi kommunikáció elindítása jelentette. Ennek legnagyobb akadálya egy saját működtetésű, a kollégák számára adminisztrátori hozzáférést biztosító honlap hiánya volt. Éppen ezért a kommunikációs váltást a médián keresztül indítottuk el. Az addigi faj- és területvédelemre koncentráló, természetvédelmi szakmai kommunikáció-központúság helyett egyre nagyobb arányban kezdtünk el az emberek mindennapi életéhez kapcsolódó madaras közleményeket is kiadni. Mint kiderült, ez azért bizonyult jó ötlenek, mert a madártannal kapcsolatban az újságírók és a televíziós szerkesztők is a lakossághoz hasonló érdeklődést mutattak, jól fogadták és egyre gyakrabban beszámoltak híreinkről, mind gyakoribbá váltak a munkatársainkkal készített riportok.

Ennek fényében még sürgetőbbé vált egy jól működő honlap elindítása, ami több éves előkészítést követően 2009. szeptember elején meg is valósult. Ekkor fogalmazódott meg az a honlap kommunikációs alapelv (amit azután a nyomtatott anyagaink kapcsán is elkezdtünk alkalmazni), hogy a hírfolyam cikkeiben, illetve a bővebb tartalmú menüpontokban a képek és a szöveg aránya lehetőleg legalább 50-50% legyen, illetve inkább a vizuális tartalom irányába tolódjon el.


Az MME 2009 szeptembere és 2014 márciusa között működött honlapja – 3 fotó,
katt a képre (Forrás: mme.hu)

 

És itt ütköztünk a következő, a legnagyobb akadályba – sem az MME, sem a természetfotósok adatbázisában nem voltak megfelelő képek! Érthető módon mindenki a "nagy" fajokat: a sasokat, az ékszerként csillogó jégmadarat, az uhut akarta megörökíteni, ezért alig-alig tudtunk egy-egy jó képet összeszedni olyan közönséges fajokról, mint a fekete rigó, a széncinege, illetve a mezei és a házi veréb. Arról nem is beszélve, hogy hiányoztak a jó mesterségesodú-, madáretető-, madarakat megfigyelő emberekről készült képsorozatok, és még sorolhatnánk a meg nem örökített témák sorát.

Sajnos az MME költségvetése sem akkor, sem ezt követően nem tette lehetővé a szükséges szintet elérő minőségű, több millió forintos fotófelszerelés beszerzését. Itt segítettek (és segítenek mai is) sokan a hazai madárfotósok közül, illetve az, hogy a Madárbarát kert program vezetője több körben olyan fényképezőgépeket (majd GoPro kamerát és vadkamerát) vásárolt magának, amivel a fotók mellett 2010 őszétől már HD minőségű videókat is rögzíteni lehetett.  


Ezzel a felszereléssel 385 db HD minőségű videó (az összes felvétel 84%-a) és 300
tematikus mappába közel 40.000 fotó, ezek alapján pedig 320-nál több  honlapcikk
és 113 -menüpont készült napjainkig. Ráadásul jelentős részük ebből a fővárosi
ablaklesből, ami úgy volt lehetséges, hogy a madárbarát berendezések
elhelyezkedése évről évre megújult – 32 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).


Az első videó – ezzel az előző nap készült felvétellel indult az
MME YouTuber csatornája 2010. október 20-án
(Videó: Orbán Zoltán). 

 

Saját műfajt teremtett

Az MME új honlapjának 2009-es indulásakor megfogalmazott alapelv, mely szerint a szöveggel szemben lehetőleg a képeknek kell dominálniuk, nagyon jól bevált a gyakorlatban. Nem csak felgyorsult digitális világunk vizualitás-központúsága okán, de azért is, mert a lakosság és a média által kedvelt madaras hírek és témák többsége képi háttér nélkül a laikusok számára gyakorlatilag fogyaszthatatlan, érdektelen lenne. Az önmagukért beszélő képek ráadásul jelentős írásmennyiségi megtakarítást is eredményeztek, mivel a témák kifejtése jórészt képaláírásokkal is megoldható.

Ehhez járul, hogy a cikkeink többsége, különösen a Madárbarát kert programhoz kötődő tartalmak tevékenységközpontúak. Ezeket szemléltető képek, videók nélkül közzé tenni ugyan olyan értelmetlenség lenne, mint egy kizárólag szöveges divatlap vagy egy ezermester magazin.

Hirdetésszerűen leírhatjuk ide, hogy szeptember–október folyamán érdemes elmenni hortobágyi darunézésre, mert az milyen nagyszerű élmény; ...


... de sokkal jobb, ha szemléltető videóink ...


... is vannak (Videók: Orbán Zoltán), ...


... és még ennél is jobb, ha a képeken látottakat, magát a daruvonulás jelenségét
népszerű ismeretterjesztő stílusú honlapcikkben (katt ide >>)
elemezve mutatjuk be!

 

Bár a YouTube csatornánk már közel öt éve működik, a letöltések 60%-a még mindig az MME saját honlaphíreibe, webes hírcsatornák anyagaiba ágyazott, illetve Facebook posztként megosztott tartalomként történik.

Kezdeti elképzelésünk szerint a saját YouTube csatorna szerepe a videóink tárolása lett volna. Látva azonban, hogy a digitális világsztráda milyen sebességgel teszi globálissá, határok nélkülivé az internetet használók közösségét, videóinkat egy idő után angol címmel, illetve az adminisztrátori felületen a keresőprogramok munkáját lehetővé tevő háromnyelvű (magyar, angol, "latin" [tudományos név]) címkékkel is elláttuk (a régebbi videóknál ezt visszamenőleg tettük meg). Ennek eredményeként a megtekintések mintegy harmada már nem az eredeti, alapvetően magyar nyelvű honlaphír és -menü beágyazásokhoz, hanem ezektől függetlenül magához a YouTube csatornához (javasolt videó más videóknál, keresők stb.) köthető.

Az MME YouTube csatonája.
Nagy örömünkre már jelenleg is van 1.168 olyan feliratkozónk, akik a kezdőkép jobb
alsó sarkánál (a szürkegém-portré csőrhegyénél, ami itt éppen nem, de a későbbi
képernyőképeknél jól látható) a "Feliratkozás" gomb megnyomásával
értesítés kérnek az e-mail címükre minden új felöltésről.
Kövessen nyomon bennünket Ön is!
(Forrás: MME YouTube)

 

Napjainkban a fotók mellett egyre gyakrabban egy-egy videóhoz kapcsolódva írjuk meg a honlaphíreinket, mind a lakossági ismeretterjesztés, mind a klasszikus természetvédelmi munka kapcsán.


Előbbire példa ez a füleskuvikos felvétel – a cikkhez katt ide >>
(Videó: Orbán Zoltán), ...


... utóbbira pedig ez a HELICON parlagisas-védelmi LIFE+ projektünk keretében
készült egyedülálló webkamera felvétel egy fészek leszakadásáról, amit a
világon itt láthattak először élőben mind a szakemberek, mind
az érdeklődők (Videó: termeszetfilm.hu).

 

A mozgóképi bemutatás egyre inkább célzott eszközünkké is vált. A túlnyomórészt európai uniós támogatással megvalósuló HELICON parlagisas-védelmi LIFE+, szalakótavédelmi LIFE+ és kékvércse-védelmi LIFE+ programjaink keretében, külső filmes partnerek bevonásával professzionális ismeretterjesztő filmek, sőt, a két előbbiben kimondottan a videómegosztó csatornák profiljába vágó kisfilmsorozatok is készülnek. Idén pedig már 76 saját készítésű videó készült el és került fel a YouTube csatornánkra, ráadásul a hagyományos eszközök mellett elkezdtünk használni sajátos képi világával újszerű bemutatást lehetővé tevő GoPro (Hero4 Black) akciókamerát, és éjszakai felvételek készítésére alkalmas vadkamerát (kameracsapdát, Minox DTC 650) is.  


Egy-egy példa az említett vadkamera ...


 ... éjszakai, ...


... és a kis mérete miatt zavarásmentesen akcióközelbe helyezhető
GoPro kamera ...


... felvételére (Fotók, videók: Orbán Zoltán).

 

Ennek a tematikusan felépített és folyamatosan fejlesztet mozgóképkészítési, valamint az ehhez kapcsolódó honlapcikkírási munkának, és természetesen a 177 országból "érkező" érdeklődő megtisztelő figyelmének köszönhető, hogy 2015. augusztus 29-én a letöltések száma átlépte az egymilliót.


A YouTube adminisztrációs felületén rengeteg információt kaphatunk a csatornáról.
A letöltési adatok itt három, a nagyközönség számára látható felületen (lásd az
előző képernyőképet) hétnapos késéssel jelennek csak meg. A letöltések
összesített becsült nézettségi ideje úgy is meghaladja a két évet, hogy
ezt a mérőszámot csak az indulást követően két évvel kezdte el
mutatni a rendszer (Forrás: MME YouTube).

 

Használati trükkök

A YouTube csatorna több olyan kényelmi szolgáltatással rendelkezik, melyek segítik a felhasználók eligazodását a rendszerben, tájékoztatását a videókhoz kapcsolódva. Ezekből mutatunk be néhányat az alábbi képsorozat és a képaláírások segítségével.


10 fotó, katt a képre!

 


Alapvetően ez a 2013 őszén megjelent könyv is a képi adatbázisnak köszönheti a
létrejöttét. Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül
és a kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok könyvét (részletek >>).

 

Önt is várja a Madárbarát kert program!

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A Madárbarát kert a családi házak, háztáji kiskertek, parkok és arborétumok; a Madárbarát óvoda és a Madárbarát iskola az oktatási intézmények; a Madárbarát panel a panelházak lakóinak, a Madárbarát munkahely az irodában dolgozók és munkáltatók alprograma.

A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett az MME boltjában is beszerezhető.

Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és a kiskert tulajdonosokat a kártevők távol tartásában segítik a madarak.

Az elismerő tábla megszerzésének feltétele, hogy a program résztvevője a regisztrációt követően legalább egy mesterséges madárodú kihelyezésével, itató folyamatos működtetésével és téli madáretetéssel végzett egy évnyi madárbarát kertészkedést követően a regisztrációs csomagban kapott jelentőlap beküldésével tájékoztassa az MME központi irodáját az általa végzett madárvédelmi munkáról. Az információk értékelését és elfogadását követően postai úton megküldjük a ház falára, ajtóra, kerítésre kihelyezhető elismerő táblát, mely hirdeti, hogy itt egy madárbarát lakik és tevékenykedik.

A Madárbarát kert program alprogramjainak külön elismerő táblája van, a képen
a Madárbarát kerté és a Madárbarát panelé látható. Nagyításhoz katt
a képekre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A Madárbarát kert programnak 2015-ben már 6.000 regisztrált tagja van országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola. Legyen Ön is "hivatásos" madárbarát kertész, üdvözöljük a Madárbarát kert programban!

 

Az MME támogatása

Kérjük, ne felejtse, hogy a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlása mellett MME tagsággal és többféle támogatással is segítheti egyesületünk munkáját. Köszönjük!

 

Orbán Zoltán

 


Az MME parlagisas-védelmi programját és mérgezésellenes kampányát az
Európai Unió LIFE alapja támogatja (LIFE10NAT/HU/000019).
A projektben az MME partnerei: a Hortobágyi, Bükki és Körös-Maros
Nemzeti Park Igazgatóságok, a Nemzeti Nyomozóiroda, az
Országos Magyar Vadászkamara, a Fővárosi és a
Jászberényi Állat- és Növénykert, valamint a
Természetfilm.hu Egyesület.
www.parlagisas.hu

 

 

A ”Kék vércse védelme a Kárpát-medencében” (LIFE11 NAT/HU/000926)
programot az Európai Unió LIFE alapja támogatja.

A ”Kék vércse védelme a Kárpát-medencében” (LIFE11 NAT/HU/000926) program
partnerei: a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (projekt koordinátor),
a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság,
a Magyar Természettudományi Múzeum, a Raptor Protection of Slovakia és a
The State Nature Conservancy of the Slovak Republic
www.falcoproject.eu

 

 


www.rollerproject.eu