2015.11.25

"Csele" Zambiában, "Pétör" Angolában

Éppen három hete, hogy "Csele", a műholdas jeladóval felszerelt kiskunhalasi szalakóta átrepülve az esőerdők és egyben az Egyenlítő felett, megérkezett a Kongói Demokratikus Köztársaság szívébe. 


"Csele" (sárga) Zambiában, "Pétör" (piros) Angolában.

Innen már a fás szavanna, és a déli félteki esős évszak vár reá, mely alighanem optimális feltételeket biztosít madarunknak. Ezt látszik alátámasztani a vonulási stratégiájában beállt változás is, ugyanis az eddigi, akár több ezer km-es röppályáit most már gyakorta szakítja meg rövid, pár napos pihenőkkel. Az elmúlt három hétben így szép lassan „araszolgatva”, újabb 1200 km-t megtéve átszelte Kongót, és jelenleg Zambiában, a Zambézi-folyó vízgyűjtő területén tartózkodik.

További örömteli hír a múlt hétről, hogy "Pétör" - az orosházi szalakóta- jeladója 2 hét kihagyás után újra működik. A két madár szeptember 7-én egyszerre indult el Magyarországról, és fej-fej mellett haladva, alig egy hét alatt érték el a Szaharán túli első megállójukat Csád illetve Szudán déli területein. Itt jó másfél hónapig pihentek, gyűjtötték az energiát az előttük elterülő esőerdei szakasz leküzdéséhez.


"Csele" a képen látható Kafue Nemzeti Park közelében tartózkodik (Fotó: ATR The Safari Experts).

Először "Csele" vágott neki a következő 2000 km-es szakasznak, majd itthon a képernyő előtt izgatottan vártuk, hogy "Pétör" mikor indul utána. "Pétör" jeladója azonban egyre ritkábban adott hírt, és úgy tűnt, hogy madarunk már második hete nem mozdult semerre, ami nem kis aggodalomra adott okot. Szerdán azonban végre megtört a csend, és "Pétör" jeladója Angola északi részéről jelentkezett, üzenve hogy az orosházi „legény” is köszöni szépen, jól van. Azóta újabb 700 km-t tett meg, felzárkózva "Cseléhez", és most a két madár ismét fej-fej mellett (egy szélességi körön), ám egymástól 700 km távolságra halad a telelőterület irányába.


Telelő szalakóta zebrával a háttérben Dél-Afrikából (Fotó: Halmos Gergő).

Vajon mikor állapodnak meg, hol és mely ország területén töltik a Kárpát-medencei szalakótáink a telet? Reméljük, hamarosan kiderül mindez. Addig is bárki nyomon követheti őket, a két-három naponta frissülő http://satellitetracking.eu/inds/showmap/?check_219=219&check_217=217 honlapon.

Számos más tevékenysége mellett ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ az EU által finanszírozott Roller Project, melyről a http://www.rollerproject.eu/ oldalon tud tájékozódni.

Kiss Tamás