2015.11.26

Madárbarát Hegyvidék Program

A XII. kerületi Önkormányzat és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülett (MME) 2015 őszén meghirdette a Madárbarát Hegyvidék programot. A szervezők a program keretében felkérték a Hegyvidéki iskolákat, óvodákat, hogy a téli szezonban a madarak etetésével, itatásával, a tél végén pedig a fészekrakási időszakban odúk kihelyezésével kapcsolódjanak be a kezdeményezésbe.

A Hegyvidéken szinte az összes iskola és óvoda csatlakozott a programhoz.  Az intézmények az önkormányzat támogatásával kapták meg az óvodák és iskolák kertjeihez igazított Madárbarát kert csomagot, amellyel segíthetnek a madaraknak a téli időszak átvészelésében, valamint a mesterséges odúk kihelyezésével növelhetik a fészkelő párok számát. A csomagok leszállítását követően november 24-én a Barabás Villában az intézmények képviselői 15-20 perces előadás keretében megismerhették az eszközök szakszerű használatát és a téli madáretetés fortélyait.

Pokorni Zoltán a sajtótájékoztatón kiemelte:
A Hegyvidék Budapest legzöldebb kerülete, 10-szer annyi zöld felület található itt, mint a legtöbb budapesti kerületben. Éppen ezért itt a madarak száma is jelentős. A madarak számára a téli időszak nagy megpróbáltatás, különösen a havas napokon tudnak nehezen élelemhez jutni.  A Hegyvidéki Önkormányzat számára fontos a természet, a környezetünk védelme, ezért indította el a madárbarát programot. Télen a madarak táplálásával, a hideg elmúltával pedig, a költési időszakban mesterséges odúk kihelyezésével tudnak a madarak segítségére lenni.
A programhoz nem csak intézmények, hanem a kerületben élők is csatlakozhatnak. Aki szeretne segíteni, illetve részt venni a programban az a Madártani Egyesülettől tudja megvásárolni az ehhez szükséges egységcsomagokat, valamint megfelelő szakmai információt is tőlük kaphatnak az érdeklődők. „Szeretnénk, ha a hegyvidékiek, különösen a kerttel rendelkezők minél nagyobb számban csatlakoznának a kezdeményezéshez.” – mondta a polgármester.

„A Madárbarát kert programot 2002-ben indította el a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, és máris élvezhetjük a madarak közelségét. Az egyesülettel együttműködésben, az idei etetési szezon kezdetén a XII. kerületi Önkormányzat elindította a Madárbarát Hegyvidék programot, amelynek keretében felhívja az itt élők figyelmét a madárbarát tevékenységekre, és biztosítja minden oktatási és nevelési intézményének a Madárbarát kert kialakításához szükséges eszközöket, hogy a gyerekek megismerhessék a gyakorlati madárvédelem alapjait, és saját környezetükben is gondoskodjanak a természeti értékek megóvásáról.” - mondta el Dr. Halmos Gergő a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ügyvezető igazgatója.


Atadásra került az elismerő Madárbarát óvoda és Madárbarát iskola táblácska
az oktatási és nevelési intézményeknek.


A jelenlévők előadás segítségével sajátíthatták el a madárbarát csomagok
szakszerű használatát.


A Barabás Villában iparművészek által készített madáreretetőket is
bemutatott a Hegyvidéki Önkormányzat.

 

A programhoz csatlakozni kívánó lakosok az info@mme.hu e-mail címen vagy a 1/275-6267 telefonszámon illetve az alábbi linken http://www.mme.hu/madarbarat_kert_program informálódhatnak a Madárbarát kert programról.