2021.09.14
Vízimadár-védelmi Szakosztály

Emlékezés Szabó Lászlóra

Szabó László Vilmos (Maklár 1916 szeptember 13. ‒ Zirc, 1998. június 29.) születésének 105. évfordulóján Laci bácsi szakmai életútjának rövid bemutatásával emlékezünk vissza kiemelkedő természetvédelmi és ornitológiai munkájára.

Szabó Laci bácsi, vagy ahogy mások ismerték, Vilmos atya vízimolnár családból származott, középfokú tanulmányait az egri ciszterci gimnáziumában kezdte, tanári diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetem biológia-földrajz szakán szerzett. A Ciszterci Rendbe 18 évesen kérte felvételét. Tanári pályája Baján indult, majd Zirc és Eger érintésével kerül 1951-ben Fejér megyébe, Velencére, később pedig Csákvárra.


Csíkosfejű nádiposzáta (Fotó: Szilágyi Attila)

Részt vett a Vértesi Tájvédelmi Körzet létrehozásában, de jelentős szerepe volt a Hortobágyi Nemzeti Park megalakulásában is, amiért 1970-be Nagyivánba költözött, ahol később felügyelői pozíciót töltött be, majd nyugdíjba a Bükki Nemzeti Parktól ment.


Törpevízicsibe (Fotó:Balla Dániel)

Alapvetően tanárember volt, sokat foglalkozott a fiatal generáció nevelésével, a természeti értékek megismertetésével. Számos természetvédelmi kutatási tevékenysége volt, foglalkozott a Velencei-tó, a Vértes és a Hortobágy természeti értékeinek kutatásával, egyes rejtőzködő életmódú madarak (pl. törpevízicsibe, csíkosfejű nádiposzáta) felmérésével, ökológiájával és védelmével, de talán a legkiemelkedőbb, mai korban is érvényes gondolata a madártársulások és a növénytársulások egymáshoz való viszonyának feltárása, illetve az ezekből levonható természetvédelmi intézkedések leírása, a komplex, ökológiai alapú természetvédelmi szemléletmód megteremtése.


Feketeszárnyú székicsér (Fotó: Borza Sándor)

Laci bácsi iskolateremtő emlékét a Pro Vértes Közalapítvány végzi.

 

Zalai Tamás

VVSZ

 

Források:

https://helytortenet.eoldal.hu/cikkek/az-egyesulet-sajat-gyujtesei/szabo-laszlo-vilmos-szerzetestanar-elete.html

https://provertes.hu/index.php/naturparki-kincsestar/alkotok-es-alkotasok/tudosok/876-szabo-laszlo-vilmos

https://provertes.hu/index.php/hirek/475-szaz-eve-szuletett-szabo-laszlo-vilmos-1916-1998-ornitologus-a-magyar-termeszetvedelem-szurke-eminenciasa

http://volgy-hid.blogspot.com/2016/09/szaz-eve-szuletett-szabo-laszlo-vilmos.html