Európai Madármegfigyelő Napok 2022. október 1-2.

Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1993-ban (EuroBirdwatch). Az idei rendezvényre október 1-2-án kerül sor, a program idén ünnepli 30. évfordulóját. A folyamatosan frissülő programhelyszínekért görgessen lejjebb!

Legutóbbi frissítés: 2022.09. 28. 9:13

A rendezvény egyrészt európai szintű információgyűjtést tesz lehetővé az őszi madárvonulásról, másfelől az ingyenes országos eseményekkel sokakat szólíthatunk meg és csábíthatunk ki a szabadba. A program magyarországi koordinátora a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), mint a BirdLife International hazai képviselője.

Az akció egyben verseny is az európai államok között.  A játékban a helyszínek, a résztvevők, és a látott madarak száma alapján értékelik a résztvevő országokat, a legmagasabb számokat elérők nyernek! Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt.

Az EMN során begyűjtött megfigyelési adatokat 2017 óta egy online felületen várjuk, mely az alábbi linken érhető el >>IDE<< kattintva. Kérjük,  ezt használja mindenki! Ennek használata egyszerű, csak a szokásos adatokat kell kitölteni, végül a "Küldés" gombra kattintani. A felület okostelefonon is tökéletesen működik, akár terepen is kitölthető, körülbelül egy percet vesz igénybe.  

Az e-mailben, vagy a régi táblázatos formában vagy telefonon küldött adatokat nem tudjuk fogadni, ezért kérünk mindenkit, hogy az új online felületet használja!

A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat kollégáink vasárnap 16-17 h között összesítik, majd 17 h-kor továbbítják a nemzetközi koordinációs központba, aminek évről-évre más ország ad otthont.

Akkor is részt vehet a madármegfigyelésben, ha nem kíván szervezett túrához csatlakozni. Számlálja meg kertje madarait, sétáljon a közeli parkban és erdőben barátaival, családtagjaival, és juttassa el hozzánk észlelési eredményeit, így egyéni részvételével is hozzájárulhat Magyarország sikeres részvételéhez!

A programhelyszínek alábbi listája az esetleg beérkező új adatokkal folyamatosan bővül!

Baranya megye

Helyszín: Csertő-Halastó (találkozó a halastó gátjánál).
Időpont: Október 1. 7.00-15.00
Program: Terepi kirándulás – madármegfigyelés – madárgyűrűzés.
További információ: Wágner László (30/377-3412)

Helyszín: Sumony-Halastavak (Madárvonulás-kutató Állomás).
Időpont: Október 1 és 2. 7.00-15.00
Program: Terepi kirándulás – madármegfigyelés – madárgyűrűzési bemutató.
További információ: Bank László (20/334-4608)

Bács-Kiskun megye

Helyszín: Érsekcsanád, Harábó
Időpont: október 1., 9.00 óra
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
Találkozó: helyszínen
További információ: Kalocsa Béla, +36 30 3495497

Helyszín: Bácsalmás, Sóstó
Időpont: október 1., 9.00 óra
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
Találkozó: helyszínen
További információ: Tamás Ádám, +36 30 450-9227 Ingyenes a túra, de előzetes online bejelentkezést igényel a www.knp.hu oldalon.

Helyszín: Kecskemét, Természet Háza
Időpont: október 1., 9.00 óra
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
Találkozó: Kecskemét, Liszt Ferenc u. 19. 
További információ: Varga Péter (+36 30 456 0384), oktatasio@knp.hu, 76/482-948. Részvételi díj: 500 Ft/ fő, 6 éven aluliaknak ingyenes.

Helyszín: Dávod, Földvári-tó
Időpont: október 1., 7.00 óra
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
Találkozó: helyszínen
További információ: Mórocz Attila, +36 30 3773423

Helyszín: Császártöltés-Kiscsala
Időpont: október 1., 8.30 óra
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
Találkozó: Császártöltés-Kiscsala, egykori Csala csárda parkolója, 54-es számú főút mellett
További információ: Agócs Péter (+36 30 4884587) Ingyenes a túra, de előzetes online bejelentkezést igényel a www.knp.hu oldalon.

Helyszín: Izsák, Kolon-tavi Madárvárta
Időpont: október 1., 7.00 óra
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
Találkozó: helyszínen
További információ: Németh Ákos +36703264758

Békés megye

Helyszín: Bihari Madárvárta, Biharugra
Időpont: Október 1. 9:00 óra
Program: Bemutató gyűrűzés, kirándulás 
További információ: Tóth Imre 30/645-0613, Vasas András 70/626-3232 

Helyszín: Wenckheim-kastély parkja, Szabadkígyós
Időpont: Október 2. 9:00
Program: Bemutató gyűrűzés 
További információ: Vasas András 70/626-3232 


Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Helyszín: Tokaj, Tiszaladányi halastavak
Időpont: október 1. szombat, 9.00 óra
Találkozó: Tokaj vasútállomás
Program: kirándulás, madármegfigyelés
További információ: Béres István 30/526-7409, Balogh Katalin 20/267-2963

Helyszín: Boldogkőújfalu
Időpont: október 2. vasárnap, 9.00 óra
Találkozó: Helyi Csoport ház, Boldogkőújfalu, Kiss István utca 14.
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
További információ: Béres István 30/526-7409, Balogh Katalin 20/267-2963 gyűrűzés

Helyszín: Bódva-völgyi Madárgyűrűző Állomáson (Szalonna) tartja meg az EMN programot.
Időpont: október 1-2.  08.00
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
Találkozó: a helyszínen
További információ: Huber Attila, 30/6311724

Helyszín: Hoór-völgye víztározó (Mezőkövesd-Bogács között)
Találkozó: Hoór-völgye Víztározó (Bogácshoz közelebbi bejárat, első horgászállásnál (47.852532, 20.552660)
Időpont: október 01. 09:00-14:00
Program: Madármegfigyelés és séta a tó körül
További információ: Vig Zsófia 06-30-248-5162

Helyszín: Miskolc, Csorba-tó 
Időpont: október 01. 8:00-14:00
Találkozó: Miskolc, József Attila út és Sajó utca kereszteződése 
Program: Madármegfigyelés 
További információ: Sallai István  06-30-259-6536 és Koscsó János (jankos81@gmail.com)

Helyszín: Gelej
Találkozó: Gelej Halastavak bejárata
Időpont: október 02. 10:00-15:00
Program: Madármegfigyelés és séta a tó körül
További információ: Szabó Attila 06-70-321-4868 

Budapest

Helyszín: Budapest, Cinkota, Naplás-tó
Időpont: október 1. 8.00 órától sötétedésig, 2-án 8.00-12:00-ig
Program: madárgyűrűzési bemutató
Találkozó: Naplás-tó, gátőrház
További információ: Lendvai Csaba 20/322-5787 

Helyszín: Budapest, Soroksári Botanikus Kert
Időpont: október 1. 8.00 - 16:00, 2-án 8.00-12:00-ig
Program: madárgyűrűzési bemutató
Megközelítés: Soroksári Botanikus Kert
- gépjárművel érkezőknek van parkolási lehetőség - a 166-os busszal a Kertészeti egyetem megállóban kell leszállni és onnan a sárga épület mellett kell begyalogolni, majd a barna kapun átmenni és továbbhaladni a botanikus kert épületéig.
A Botanikus kertbe BELÉPŐJEGYET kell venni. Ára 800 Ft, a kedvezményes ár 500 Ft!
További információ: Nyáry Zsigmond 30/751-0969

Csongrád-Csanád megye

Helyszín: Sándorfalva, Fehér-tavi Ornitológiai Tábor/Szalakóta Látogatóközpont
Időpont: 2022. október 1., 7.00 órától 11.00 óráig
Találkozó: Sándorfalva, Fehér-tavi Ornitológiai Tábor/Szalakóta Látogatóközpont
Program: madárgyűrűzési bemutató
További információ: Lovászi Péter: 20/485-0505

Helyszín: Szeged, Fehér-tó
Időpont: 2022. október 1., 9.00 óra
Találkozó: Szeged, Szegedfish Kft. halgazdasági központ bejárata (46.335679, 20.133342)
Program: kirándulás, madármegfigyelés (~2,5 óra)
További információ: Mészáros Csaba: 20/370-1653

Helyszín: Tömörkény, Csaj-tó
Időpont: 2022. október 2., délelőtt
Találkozó: További információ e-mailben kérhető (a program bejelentkezéshez kötött, amelynek határideje szeptember 28.)
Program: kirándulás, madármegfigyelés ( ~4óra)
További információ: Nagy Tamás: szeri.lile@gmail.com

Fejér megye

Helyszín: Dinnyési Fertő, Madárdal Tanösvény
Időpont: október 1. 7-19 óráig, október 2. 7-15 óráig.
Parkolás: Dinnyés, Rákóczi és Rózsa utca, sarok, gólyafészek,illetve a régi vasútállomás környéke,
Regisztráció: a Madárdal Tanösvényen a gyűrűző helyen.
Program: Madármegfigyelés és madárgyűrűzés. Mindkét napon lesznek hosszabb gyalogtúrák is Elza-majorba, illetve vissza Dinnyésre. A körtúrák időtartalma 3-4 óra;
További információ: Fenyvesi László,06-30-663-4630, Polgár Márta 06-30-497-1296

Helyszín: Seregélyes Elza-major 
Időpont: október 1. 7-19 óráig, október 2. 12- óráig.
Parkolás és regisztráció: Elza-major, gyűrűző hely
Program: Madármegfigyelés és madárgyűrűzés. Mindkét napon lesznek hosszabb gyalogtúrák is Dinnyésre, illetve vissza Elza-majorba. A körtúrák időtartalma 3-4 óra; gyűrűző: Szalai Kornél
További információ: Koleszár Sándor: 06-70-661-4360, Molnár Máté: +36-70-239-9145

Helyszín: Agárdi Madárvárta
Időpont: október 1. 7-19 óráig, október 2. 7-15 óráig.
Találkozó: Agárd, Chernel István út 57.
Program: Madármegfigyelés, madárgyűrűzés, alkalmanként kenutúra a Velencei tavon. Gyűrűző: Bukorné Bamberger Zsuzsanna
További információ: Borsányi András, 06-30-838-9785

Győr-Moson-Sopron megye

Helyszín: Győrszentiván környéke, Gazdák erdeje, Bársony tag
Időpont:  október 1. 8.00-12.00 óra
Gyülekező: Győrszentiván, Kossuth Lajos Művelődési ház előtt 8 órától, együtt indulás a helyszínre 8:30 kor
Program: Séta az őszi erdőben, madármegfigyelés, fajismeret-bővítés, az MME bemutatása
További információ: Antoni Gyula, Tel: +36/30-589-7962

Helyszín: Dunaszeg, Morotva-tó
Időpont: október 1. 8:00-12:00 óra
Program: Madármegfigyelés, madárgyűrűzés, madárfelismerési vetélkedők
Találkozó: 7:45-től Morotva-tavi tanösvény bejárata, parkoló
További információ: Bodor Ádám Tel: +36/30-248-7683

Helyszín: Bősárkány, Nyirkai-Hany
Időpont: október 1. 8:30-12:00 óra (esőnap október 2.)
Program: Madármegfigyelés, madárgyűrűzés, madaras szójáték és madárfelismerő vetélkedő
Találkozó: a helyszínen vagy Bősárkány, templom előtti parkolóban 8:30-kor
További információ: Kiss Viktória Tel: +36/20-264-9620

Helyszín: Pannonhalma, Arborétum
Időpont: október 2. 8:00-12:00 óra
Program: Madármegfigyelés, madárgyűrűzés
Találkozó: 7:45-től az arborétum vár felőli bejáratánál
További információ: Győrig Előd +36/20-745-6476

Helyszín: Mosonmagyaróvár , UFM Aréna
Időpont: Október 1. 15:00
Program: Madármegfigyelő séta a város szélén (kb. 5 km)
További információ: Nagy Kornél Tel:  20-515-0547

Helyszín: Fertőújlak, Mekszikópuszta, Nyéki-szállás
Időpont: 2022. október 1. 8:00-10:00
Találkozó: Hansági-főcsatorna, parkoló
Bővebb információ: Mogyorósi Sándor (+36 30 396 6964)

Hajdú-Bihar megye

Helyszín:  Bocskaikert - vasútállomás melletti erdő
Időpont: október 1. szombat,  7.00-11.00-ig
Program: Madarász séta
Találkozó: Bocskaikerti Németh László Általános Iskola és AMI parkolójában
További információ: Pásti Csaba 20/ 255 4730

Helyszín: Debrecen, Debreceni Egyetem Botanikus kert
Időpont: október 2. vasárnap,  9.00-12.00-ig
Program: Madárgyűrűzési bemutató, a Nagyerdő madarai, odútípusok megtekintése
Találkozó: A Debreceni Egyetem Botanikus kertjének bejárata, Debrecen, Egyetem tér 1.
További információ: Tóth Máté 20/ 248 7618

Helyszín: Hajdúnánás, Téglagyári-halastavak (Görbeházi út mellett)
Időpont: október 1. szombat, 11.00 óra
Találkozó: Hajdúnánás, Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium hátsó parkolója (Jókai út felől)
Program: kirándulás, madármegfigyelés
További információ: Polyák Ferenc 30/683-2061

Helyszín:  Földes,  Kálló-háti tanya
(a nagy épület tornácán, nyitott térben)
Időpont: október 2. vasárnap,  8.00-13.00-ig
Program: Madárgyűrűzési bemutató, természetismereti játékok
Találkozó:  Földes, Kálló-háti tanya, részletek:  https://fb.me/e/1NUIl6MYZ
További információ: Bona Gabi, 70/3691361

Heves megye

Helyszín: Ostoros
Időpont: október 1-2. 7:00-14:00
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
Találkozó: Gárdonyi Géza utca fölötti gerincen 
További információ: Horváth Róbert 06-20-427-1747

Helyszín: Poroszló
Időpont: október 02., 9:00-14:00
Találkozó: Poroszló, Coop üzlet, Kossuth Lajos út 5.
Program: Madármegfigyelés
További információ: Szitta Tamás 06-30-239-4532

 

Jász-Nagykun-Szolnok megye

Helyszín:  Szolnok, a volt Cukorgyár ülepítő tavainak környékén
Időpont: október 1.  7:30 - 14:30-ig
Program: Madármegfigyelés, bemutató madárgyűrűzés (8-14 óráig)
Találkozó: a tavak melletti gáton (47.142492, 20.162083)
További információ: Pálinkás Csaba: 06/70-291-2418

Helyszín: Kunszentmárton - Vekeri halastavak
Időpont: október 1. 8-16 óráig
Program: Madármegfigyelés
Találkozó: Kunszentmárton - Vekeri halastavak (a volt Állami Gazdaság területe), Megközelítés a 45-ös főútról a Vekeri iskolánál lévő bejáratnál
További információ: Katona Mihály: 06/30-286-4689

Komárom-Esztergom megye

Helyszín: Naszály, Ferencmajori Madárvárta
Időpont: október 1. 9.00 óra
Program: madárgyűrűzés és igény szerinti madármegfigyelés a Ferencmajori-halastavakon
Találkozó: Naszály falutáblánál (Tata felől)
További információ: Bátky Gellért 30/583-8636

Helyszín: Tata, Réti-halastavak
Időpont: október 2. 9.00 óra
Program: madármegfigyelés és túra a tatai Réti-halastavakon
Találkozó: Tatán az Új úton, a Jávorka Sándor Szakközépiskola előtti parkolóban
További információ: Bátky Gellért 30/583-8636

Nógrád megye

Helyszín: Kisterenye-Bányatelep vasúti megállóhely
Időpont: október 2., 7:00-12:00
Program: Madárgyűrűzési bemutató
További információ: Molnár Márton (06302601829)

Helyszín: Patak, Petőfi u. 52.
Időpont: október 1., október 2. 7:30 – 10:00 óra
Program: Madárgyűrűzés és megfigyelés, kitűzők, kiadványok
További információ: karcza.zsolt@mme.hu, +36 20 352 8639


Pest megye

Helyszín: Farmosi Madárvárta
Időpont: október 2. 8:00
Program: Bemutató madárgyűrűzés
További információ: Sári Gergő, sarig@dinpi.hu

Helyszín: Sződliget, Duna part
Időpont: október 1. szombat, 9.00 óra
Program: madár megfigyelés, rövid séta a Duna partján, bemutató gyűrűzés
Találkozó: 9:00-kor, Sződliget buszmegállónál, a Mátyás király úttal szemben
További információ: Horváth Tibor, 30/928-4242, horvathtibor@hftkft.hu

Helyszín: Püspökhatvan, Sinkár-tó
Időpont: október 1. szombat, 9:00 óra
Program: madármegfigyelő séta, bemutató madárgyűrűzés
Találkozó: Püspökhatvan Acsa felőli végénél, Szabadság út-Arany János u. sarok
További információ: Rottenhoffer István, 20/317-9245

Helyszín: Vácrátót, Nemzeti Botanikus Kert
Időpont: október 2. vasárnap, 9:00 órától
Program: madármegfigyelő séták 2 óránként a botanikus kertben, "Földi javak asztalunkon" kézműves termék vásár
Találkozó: a Botanikus Kertben, a belépőt a Megfigyelő Nap résztvevőinek is szükséges megváltani
További információ: Varga Péter, 20/911-1691, borzsony@mme.hu

Helyszín: Budapest, Soroksári Botanikus kert
Időpont: október 1-2, szombaton 8.00-16.00, vasárnap 8.00-12.00
Program: egész napos madárgyűrűzés és madármegfigyelés
Belépő a botanikus kert felé: kedvezményes: 500 Ft, teljes: 800 Ft
További információ: Nyáry Zsigmond 30/751-0969, nyaryzsigmond@gmail.com

Helyszín: Váckisújfalu, horgásztó (47.715103, 19.341190)
Időpont: 2022. október 1. szombat, 8:00-13:00 és 2022. október 2. vasárnap, 8:00 -13:00.
Program: Bemutató madárgyűrűzés
További információ: Kerényi Zoltán (+36208231520)
Parkolni a tó elején, a halőr házzal szemben lehet, a gyűrűzés pedig a tó északi sarkánál lesz.

 

Somogy megye

Helyszín:Kaposvár, Orci rét
Időpont: október 02. 8-12.00 között 
Program: madárgyûrûzés 
További információ: Szentpáli András 20/522-7142

Helyszín: Siófok, Töreki-tavak
Időpont: október 2. vasárnap, 10.00 óra
Találkozó: Töreki-tavak madármegfigyelő torony
Program: madármegfigyelés
További információ: Pálinkás Andor 30/930-3865


Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Helyszín: Cégénydányádi-park Természetvédelmi Terület
Időpont: október 1., 9.00 óra
Program: madármegfigyelés, madárgyűrűzési bemutató, játékos madár- és természetismereti feladatok
Találkozó: Cégénydányádi kastélypark bejáratánál
További információ: Habarics Béla, 06-30/625-2116

Helyszín: Nyíregyháza-Rozsrét, Szelkó-tó
Időpont: október 1., 8:00
Program: madármegfigyelés, túra
Találkozó: 8:00-kor, Nyíregyháza-Rozsrét, Fenyő és Rozstelek út találkozásánál (koordináták: 47.9005N, 21.7024E, 30-as busz közeli megállójánál)
További információ: Danku János, janosdanku@gmail.com

Helyszín: Nyíregyháza, Sóstói-erdő, Erdei-Tornapálya
Időpont: 2022. Október 1., 8 órától 16 óráig
Program: madárgyűrűzési bemutató, madármegfigyelés, madárvédelmi előadások
További információ: Görögh Zoltán, tel.: 06203724280. A programot a Nyírerdő ZRt. szervezi az "Erdők hete" rendezvénysorozat kereteiben.

Helyszín: Tiszavasvári, Fehér-szík
Időpont: október 1. szombat, 8.30 óra
Találkozó: Tiszavasvári, Találkozások Háza
Program: kirándulás, madármegfigyelés
További információ: Polyák Ferenc 30/683-2061

Tolna megye

Helyszín: Dombóvár, tüskei Madárvárta 
Időpont: október 1-én 8-16 óra. 
Program: madárgyűrűzés, múzeumi szakvezetés, odútelep ellenőrzése. 
További információ: Nagy Sándor 30/296-4501; Tóth Dániel 20/875-0300, Molnár Norbert 20/210-8765

Helyszín: Sáregres-Rétimajor halastavak, madármegfigyelés. 
Találkozó: Halászati Múzeum előtt 
Időpont: október 2-án 9 óra. 
További információ: Nagy Sándor 30/296-4501; Tóth Dániel 20/875-0300, Molnár Norbert 20/210-8765

Helyszín: Kakasd-Széptölgyesi halastavak
Időpont: október 2.vasárnap, 9.00 óra
Találkozó: Kakasd-Széptölgyesi buszmegállóban /autóbusz indul Szekszárdról a pályaudvarról 08 óra 50 perckor/
Program: kirándulás, madármegfigyelés, gomba gyűjtő túra
További információ: dr.Kis Ernő 06-20/972-0011
 

Vas megye

Helyszín: Tömördi Madárvárta
Időpont: Október 1-2. 8 órától 16 óráig
Program: madárgyűrűzési bemutató, madármegfigyelés
További információ: Tömördi Madárvárta 30/611-6089

Veszprém megye

Helyszín: Balatonfűzfő, Parti sétány
Időpont: október 1. szombat, 16:00 óra
Találkozó: Balatonfűzfő, Tobruk Strand előtti parkoló 
Program: madármegfigyelő, természetismereti séta
További információ: Kajtár Bence 70/504-1166

Helyszín: Felsőörs
Időpont: október 1. szombat, kb. 8.00 - 12.00  óra között
Találkozó: Civil Ház, Felsőörs, Szabadság tér 5.
Program: teljesítménytúra közben a Somlyó-hegyi kilátónál madármegfigyelés és számlálás
További információ: Forintos Ede 30/ 552 2108

Helyszín: Mezőlak, Szélmezői horgásztavak 
Időpont: október 2. vasárnap, 9:00-15:00 óra között 
Találkozó: Szélmezői horgásztavak, koordináták: 47,3732798, 17,3392284
Program: madármegfigyelés, bemutató gyűrűzés
További információ: Móczár Balázs 20/415-7945

Zala megye

Helyszín: Fenékpuszta Madárgyűrűző Állomás
Időpont: október 1-2.,  8.00 - 15.00 óra
Program: Madárgyűrűzés, madármegfigyelés
További információ: Benke Szabolcs 20/519-2721