Csodálatos madarak

Honnan kapta a program a nevét?
A „Csodálatos madarak” program az Angol Királyi Madárvédelmi Társaság (RSPB - Royal Society for the Protection of Birds) ’Aren’t Bird Brilliant’ programjának mintájára született meg. 2007-ben már 67 helyszínen működött ilyen „ABB” program az Egyesült Királyságban. Itthon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szervez hasonló eseményt.

A program célja az MME és a természetvédelem népszerűsítése a laikus nagyközönség és az amatőr madarászok számára. Olyan élményszerző bemutatóval, mint a teleszkópon történő madármegfigyelés vagy a margitszigeti madárénekek megismertetése. Ezáltal nemcsak a látogatók tudásszomját és természet iránti fogékonyságát fokozzuk, hanem teret adunk az Egyesület céljainak is, a népszerűsítésnek és a tagtoborzásnak is.

2008 és 2009-ben a Margitsziget adta a több mint két hónapos madármegfigyelő programunk helyszínét. A sziget egy igen látogatott, frekventált hely, ahol sok pihenni és kikapcsolódni vágyó ember megfordul és olyan kiterjedt zöld felülettel rendelkezik, ahol sok közismert vagy akár kevésbé közismert madárfaj is előfordul. A Margitszigetet gyakran látogató közönség mellett az ideérkezett vidéki érdeklődőknek és a külföldi járókelőknek is sikerült felhívni a figyelmét az érdekes madármegfigyelő programra.
A programra történő felkészülés során húsz odút helyeztünk ki a Budapesti Helyi Csoport közreműködésével 2008 március végén. A tipikus széncinege odúktól a seregély és csókaodúkon át, a macskabagoly költőodúig kerültek ki a különböző madárvédelmi berendezések. A madarak sorra foglalják el őket, több mint tíz odúban költöttek a cinegék, a többi mesterséges odú elfoglalása még várat magára. A szigeten található sok öreg fával magyarázható az, hogy a madarak nem mindegyik odúban költöttek még; másrészt nekik is hozzá kell szokniuk az új körülményekhez. Más állatfajok is hasznot húznak a mesterséges odúk nyújtotta lehetőségekből, így 2009 telén egy közönséges törpe denevér család vermelt az egyik cinege odúban. A kihelyezett madárodúk segítségével sok állat- és madárfajnak tudunk fészkelő-, búvó-, alvó- vagy akár telelőhelyet biztosítani, míg számunkra felejthetetlen élményt szerezhetünk az etetés pillanatainak a megfigyelésével vagy az éppen kirepülésre váró fiatalok megtekintésével.
 
A programhelyszín 2011-ben a Margitszigeten, a Margit-híd felöli bejárótól 10 perc sétára található Holdudvar Galéria mellett lesz, ahol egyesületünk munkatársai teleszkópos megfigyeléssel, madárfelismeréssel és tanácsadással várják az arra látogatókat minde szerdán és csütörtökön július végéig. A programon lehetőség lesz az évszakhoz kapcsolódó, általános madárvédelmi ismereteket is megszerezni, legyen szó fiókákról vagy madáritatásról.
 
 
"B" típusú odú cinegék számára
(Fotó: Bajor Zoltán).

Élmény és tapasztalat
A Margitsziget kiváló helyszínként szolgál a madarászprogramokhoz, hiszen tudjuk a Fülemülék éjszakája rendezvényeinkből is, hogy hány énekesmadárfaj választja fészkelőhelyül a zavartalanabb és sűrű aljnövényzetű részeket, mint a vörösbegyek, a barátkák és a fülemülék.
Érdekes, hogy ritkább ragadozómadárfajok is költenek a szigeten, mint például a macskabagoly és a kabasólyom, amelyek évtizedek óta jelen vannak a parkos, öreg fákkal tarkított részeken és sikeresen nevelik fel fiókáikat évről évre. A két hónapos eseménysorozat alatt sikerült megfigyelni a kabasólyom párt május végi, június eleji vadászatukon, sőt zsákmányolni is láttuk az egyik öreg madarat. A macskabagoly nehezebben látható – mindamellett, hogy éjszaka aktív madárfajról van szó – mert szokásos költőüregénél nem volt jelen a nyári hónapokban, de az ő számára is raktunk ki költőodút, így fészkelésére és a költőláda közelében történő megfigyelésére nagyon számítunk.

2010 nyarán a Budai-hegyek előterében található Budai Kertcentrum szolgált a program helyszínéül, amely a Hárs-hegy és a János-hegy közötti völgyben fekszik. Ideális hely számos erdei madárfaj megfigyelésére. Elsősorban a ragadozó madárfajok és a harkályfélék közül figyelhetünk meg érdekesebb fajokat. Az előbbiek közül az egerészölyv mindennapos látvány a hegyek felett, de a héja, a karvaly és a darázsölyv is fészkel a háborítatlan hegyoldalakon. A meleg délelőtti órákban, és kora délután egy kis szerencsével láthatjuk őket termikelni a magasban, amikor kihasználják a vitorlázást megkönnyítő felszálló meleg légáramlatokat. A harkályok számára a Budai-hegyek idősebb állományú erdei az igazi életterek, szinte az összes harkályfaj költ a Budai Tájvédelmi Körzetben, bár őket inkább a zavartalanabb részeken, erdei séták alkalmával pillanthatjuk meg. A legnagyobb termetű hazai faj, a fekete harkály a sűrűbb, öregebb bükkösökben él, de már messziről hallhatjuk jellegzetes nyávogó hangját. A kis, közép és nagy fakopáncsok, valamint a zöld és szürke küllők könnyebben megfigyelhetők, emberi környezetbe, kertvárosi részekbe is gyakran bemerészkednek. Így valamelyik harkályfajt biztosan látni fogjuk, ha a Csodálatos madarak! programra érkezünk!
 
Nézelődés (Fotó:Schmidt Emese).

A zárt erdőkre és öreg bükkösökre jellemző madarakkal is találkozhatunk, mint amilyen a kék galamb, az örvös légykapó és a holló. Igaz, őket leginkább a korai reggeli órában a legegyszerűbb meglelni. A kék galambok mindig, valamelyik magasan a többi fölé nyúló fa elkorhadt száraz ágain ülve búgnak hangosan. A hollókat inkább csak átrepülni látni a hegyek felett, vagy jellegzetes korrogó hangjukat hallani. Az örvös légykapó halk, finom énekét nehéz kiszűrni a reggeli madárzsivajból, de a vadászmódja, amint repülő rovarokat fogdos, hamar elárulja jelenlétét.

Mi történik a programon?
A programon való részvétel mindenki számára teljesen ingyenes. Hétköznaponként, szerdán és csütörtökön, 10.00 és 18.00 óra között várjuk az érdeklődőket a Margitszigeten, a Holdudvar Galéria kerthelysége melletti sétaösvényen. Sajnos a szigetre egyenlőre csak gyalogosan lehet bejutni, mert a 4-6-os villamosok még mindig nem állnak meg a szigetbejárónál. Az Árpád-híd felől viszont van buszokkal történő tömegközlekedés.

A program főattrakciója a távcsöves és teleszkópos madármegfigyelés, hogy a kerti és a városi parkok madarait bemutassuk, emellett a madarak énekekének és különböző hangjainak a megismertetése is fontos szempont. Szakmai szóróanyagokkal, prospektusokkal, egyéb kiadványokkal tesszük még teljesebbé és emlékezetesebbé az alkalmat. A kis standunknál az egyesület színpompás, tűzzománc kitűzőiből is válogathat!

 
 Margitsziget (Fotó: Czeczon Ilidkó).

Miként vehetek részt?
A programokra nem szükséges előzetesen jelentkezni, kivétel hogyha csoporttal vagy osztállyal együtt látogatna ki a helyszínre! Ilyenkor további információ kérhető Berényi Zsombortól a központi telefonszámon (1/275-6247), vagy e-mailben itt.

Mit vigyek magammal?
Teleszkópot és madárhatározót azt mi biztosítjuk, ha van kézi távcsöve azt hozza nyugodtan magával, mert sok esetben nem tudjuk egyszerre mindenkinek megmutatni a madarakat!

Kapcsolódás a BirdLife és az ENSZ madárvédelmi kampányához
A BirdLife International, a madárvédelmi szervezetek világszövetsége, melyben Magyarországot az MME képviseli, figyelmeztetve a vonuló madarak vészes állománycsökkenésének világméretű problémájára, Flyways címmel nemzetközi kommunikációs programot hirdetett. A "Born to travel" kampány célja, hogy a döntéshozók és a lakosság figyelmét felhívja a klímaváltozás és az élőhely átalakítások negatív hatásaira. Ezek az időjárási és környezeti hatások kiemelten érintik a mezőgazdasági területek madarait, közöttük is különösképpen  a hosszú távú (a Szaharától délre) vonuló fajokat.
 

A kampány szorosan kapcsolódik az 1992-ben Magyarország által is aláírt ENSZ Biodiverzitás Egyezményhez, melynek sok területen nem sikerült elérnie fő célkitűzését: a biológiai sokféleség csökkenésének megállítását 2010-ig. A BirdLife a tagszervezetein keresztül is szeretné tudatosítani az emberekben, hogy azok a környezeti változások, melyek ilyen mértékben érintik az élővilágot, az emberek életminőségét is alapvetően és negatívan befolyásolják, melynek megállítása közös érdekünk és feladatunk.

2010. a biodiverzitás védelmének nemzetközi éve lesz, melyet követően Magyarország lesz az EU soros elnöke 2011. első fél évében, így hazánk feladata lesz az új európai uniós biodiverzitás védelmi munkaterv előkészítése. Ezért:

  • 2011. Év madarai a széncinegék, hogy mennyi mindent tehetünk meg a közelünkben élő madarakért a sikeres Madárbarát Kert programon keresztül
  • a tavalyi évben a fecskéket választottuk a 2010. év madarainak, ennek a fajcsoportnak a képviselői kiemelten érintettek a "Born to travel" és a biodiverzitás témában; 
  • a közösségi programjainkon is tájékoztatjuk a lakosságot a biológiai sokféleség csökkenésének veszélyeiről és okairól;
  • beszámolunk a Natura 2000 hálózat fontosságáról és fenntartásának szerepéről a faj- és élőhelyvédelemben;
  • cselekvési és módszertani alternatívákat mutatunk be (például Madárbarát kert program) a környezeti állapotromlás megállítására, megfordítására;
  • madár- és élőhelyvédelmi javaslatokat dolgozunk ki a magyar kormány, az EU soros elnöksége számára a biológiai sokféleség megtartása, növelése érdekében;
  • aláírásokat gyűjtünk, illetve a környezetért aggódó embereken keresztül forma leveleket juttatunk el a döntéshozókhoz, hogy jelezzük, a lakosság és az MME aggasztónak tartja a környezeti állapot romlását, amit a kontinentális szinten veszélyeztetett fajok számának növekedése is jelez.

A programot a Swarovski Optik támogatja!

 

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges
adományával is hozzájárulhat a madarak
és más állatfajok védelméhez!

     

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

 

     Egyéni és céges adományozás >>

 

     Köszönjük!