Önnek 1 perc, a gyurgyalagnak 1%-kal több esély! - 2013

A hazánkban élő 20-25 ezer pár gyurgyalag védelme kiemelt fontosságú ebben az évben. Speciális táplálkozása és fészkelési viselkedése miatt állományát ugyanis számos veszély fenyegeti.

 

KEDVES MADÁRVÉDŐ!


A magyar természetvédők és madárbarátok a 2013-as év madarának a gyurgyalagot választották.

 

A hazánkban élő 20-25 ezer pár gyurgyalag védelme kiemelt fontosságú ebben az évben. Speciális táplálkozása és fészkelési viselkedése miatt állományát ugyanis számos veszély fenyegeti.

A védelmi program célja a sikeresen költő párok számának növelése a lakossággal együttműködve: az elöregedett, benövényesedett gyurgyalagtelepek felújításával és újak létesítésével,
a fészektelepeket érintő illegális tevékenységek
felderítésével és visszaszorításával,
valamint a zavarás
megelőzésével.


Ehhez az Ön adó 1%-ára is szükségünk van!

 

Adója 1%-ának felajánlásával Ön is segítheti
szemléletformáló, felvilágosító munkánkat, az adatgyűjtést
és a terepmunkát. Így reményeink szerint nem csak fenntarthatjuk, de növelhetjük is a hazai költőpárok számát!

Személyi jövedelemadója bevallásakor Önnek csupán néhány
percbe telik kinyomtatni a rendelkező nyilatkozatot.

 

Letölthető 1% rendelkező nyilatkozat itt >>

 

Miután a nyilatkozatot borítékba tette, írja rá
nevét, címét, adóazonosító számát, majd a boríték
leragasztott fülét keresztben írja alá, hogy
nyilatkozata érvényes legyen!

 

Ne feledje, Önnek 1 perc az idejéből,
a gyurgyalagnak a túlélést jelentheti!

 

SZJA 1 százalékának felajánlása most különösen fontos számunkra,
hiszen az adótörvény változások miatt a civil szervezetek
lényegesen kevesebb támogatásra számíthatnak. Ha Ön
úgy gondolja, hogy az MME céljai és tevékenysége
fontos, kérjük, személyi jövedelemadóját idén
is ajánlja fel a madarak védelmére!

 

Köszönjük, hogy adója 1%-ával
hozzájárul a gyurgyalag
védelméhez!

 

Amennyiben szeretné megtudni, hogy az MME mire és miként
használja fel az adó 1% felajánlásokat, az erről
összeállított beszámolókat megtalálja
itt >>

 

 

Kapcsolódó oldalak