Projektgyűjtemény a széncinege évéhez

"Óvodánk/iskolánk madáretetője" pályázat kiírása a gyerekek és szüleik részére. A szülők bevonására is alkalmas projekt, illetve a gyermekek fantáziáját is megmozgatja.  A gyerekek -és szüleik- által megépített legjobbakból kiállítást is lehet rendezni, illetve néhány közülük az udvarra is kihelyezhető. A kihelyezést "felavatásként" is meg lehet valósítani, szülőket bevonva.

 

Odú
A széncinege odúban költő faj, így költőodú kihelyezésével segíteni tudunk számára és ezzel a közelünkbe csalogatva egészen közelről megfigyelhető a széncinege családi élete. Az odúkat már ősszel érdemes kihelyezni, hiszen a cinegék előszeretettel használják ezeket éjszakázásra a tél folyamán. A most kihelyezésre kerülő odúkba tavasszal beköltöző cinegéknél megfigyelési lehetőségként külön kiemelném a fészeképítés minden mozzanatát valamint a fiókaetetést. Az odúval kapcsolatban több kisebb projekt is megvalósítható, amelyek részben összefüggnek. Ezek a következők:

odúkról általában >>

odú készítése >>

odú kihelyezése >>

odú tisztítása, karbantartása >>

Fák, bokrok ültetése
Mogyoróbokor, törökmogyoró(fa), diófa, vadcseresznye ültetése különösen javasolt. Mind a négy termése kedvenc madártáplálék. A mogyoró és dió termésének begyűjtése majd téli kihelyezése -feltört állapotban- szintén projektként kezelhető. A vadcseresznye korán érő termését sok madárfaj szívesen csipegeti, fogyasztja. Maguk a fák, bokrok pedig a levelüket, rügyüket rágó hernyókkal adnak táplálékot a környék madarainak. Növények ültetésével hozzájárulunk, hogy a téli időszakban a kéreg repedéseiben megbúvó peték, bábok összeszedésével jussanak rovartáplálékhoz a madarak. A vadcseresznyefát megtámadó "farontó rovarok" tevékenysége miatt a harkályok előszeretettel keresgélnek a fán és odút is szívesen ácsolnak bele. A képződött odút a következő évben elhagyva, lakáslehetőséget teremtenek a cinegéknek. Udvarra vagy akár a közvetlen környékére is lehet ültetni, amelyet a Madarak és Fák Napja alkalmából is meg lehet tenni. Érdemes meggondolni mekkora hely áll rendelkezésre, hiszen a dió, törökmogyoró, cseresznye nagy fává tud nőni.

Harkályodú keresés
A széncinege odúban költő faj, így a természetben harkályok vájta odúkban, valamint kikorhadt üregekben fészkel. Az iskola udvarán vagy akár a környéken felkutatott -kisebbeknél detektívesdit játszva- harkályodúk alapján a széncinege fészkelése, a költőpárok száma megfigyelhető. A fészeképítés folyamata, valamint a fiókák etetése rengeteg élményt jelent minden gyermek számára. Az iskola körül felderített odúk lehetőséget kínálnak a szülők bevonására is, hiszen hazafelé menet meg lehet családilag tekinteni ezeket minden nap.

Etető készítése
ötletek, részletek itt olvashatók >>

Avar meghagyása
A bokrok alatt meghagyott levelek segítik a közelünkben áttelelő madarak -köztük a széncinege, fekete rigó, vörösbegy- táplálkozását. A madarak egy része -ha van rá lehetősége- rovartáplálékot is fogyaszt télen, amit a levelek között áttelelő pici pókok és rovarok biztosíthatnak. Nem kell mást tennünk, mint meghagyni a leveleket a bokrok között vagy ha oda nem hullott elég akkor oda be lehet hordani még valamennyit. Az avar vastagsága ne legyen több 10 centinél.  Télen a madarak sokszor megfigyelhetők amint szétcsapkodják a leveleket, hogy a köztük rejtőző rovarokhoz hozzájussanak. Ennek megfigyelése sok örömet szerez a gyerekeknek.

Itató készítése
Itatással egész évben oda tudjuk csalogatni magunkhoz a madarakat, így teljes évben megfigyelhetők lesznek közelről. Egyszerűbb és komolyabb itató is kialakítható korosztályi lehetőségek függvényében. Nem csak ivásra, hanem fürdésre is használják a madarak.
Részletek:
Miért itassunk? >>
Itató készítése >>

Napraforgó, dió összetörése
Mind a két eleség a széncinege kedvence. A diót részben feltörve már lehet tálalni, míg a napraforgót természetesen egészben is ki lehet helyezni. Azonban vannak gyengébb csőrű fajok -vörösbegy- amely nem képes megtörni a napraforgó héját, így azt feltörve kínálva, neki is segíthetünk.

Etető feltöltése
Osztályként vagy egyénenként is megoldható. Fontos hogy naponta megtörténjen a feltöltés.

Sütőtök magjának gyűjtése
A cinegefélék -és még más fajok is- szívesen fogyasztják a sótlan tökmagot. Őszi időszakban amikor szezonja van a sütőtöknek a gyerekeket bevonva minden családtól be lehet gyűjteni -szárítva- a tökmagot. Télen pedig ezzel is fel lehet tölteni az etetőket.

Lopótök nevelése
Az óvoda, iskola kerítése legtöbb esetben lehetőséget kínál a lopótök nevelésére. Legjobb erre a kerítésfonatból készült kerítés. A lopótök termése a téli időszakban felhasználható etető készítésére, illetve egy-egy nagyobb akár fészkelőodúként is használható a széncinegének tavasszal. A növény növekedése során pedig megfigyelhetők a növényi részek fejlődése, alaktana, beporzása, termésnövekedése.

Fészekanyag kihelyezése
A széncinege odúban költő madár, ám fészket épít az odún belül. Ezt leginkább mohából, gyökérdarabokból, szőrszálakból építi. Ennek megfelelően leginkább szőrt(pl.kutyaszőr), mohát tudunk neki kihelyezni egy jól látható helyre, mint például egy vékony ágvilla, amit aztán a fészeképítés idején újra és újra "feltöltünk", ahogy a madarak elhordják. Emberi hajat is lehet kihelyezni ezt is szívesen használja, ám fontos, hogy 5 cm-nél ne legyen hosszabb.

Napraforgó vetése, nevelése
A napraforgó -mint a cinegék egyik kedvenc téli elesége- az óvoda, iskola kertjében is eredményesen nevelhető. A képződő tányérok -benne a magokkal- mágnesként vonzzák a cinegéket már az érés során is. Ekkor ugyanis szívesen csipegetnek már belőle. A növény felnevelése magról, majd a madarak táplálkozásának megfigyelése a napraforgótányéron adja az élményt, a gyerekek részére. Ha megmarad a mag egy része, akkor pedig a tányér levágása, szárítása után télen kitehető a cinegéknek.

Hómentesített avarfolt
Havazás esetén az avarban keresgélő madarak -fekete rigó, széncinege, vörösbegy- nem jutnak hozzá a hó miatt az avarhoz. Segíthetünk számukra, ha egy-két helyen letoljuk a havat az avar tetejéről. Néhány perces segítség, de cserébe a madarak ott fognak tolongani. Talajetető kialakítására is használható a kialakult avarfolt. Osztály is vagy akár egy fő is végezheti sőt akár váltott sorrendben is megoldhatják az osztály tanulói.

 

 

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges
adományával is hozzájárulhat a madarak
és más állatfajok védelméhez!

 

Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

Egyéni és céges adományozás >>


Köszönjük!