Kirakók, játékos foglalkoztatók

A természet védelmének megismerése és megismertetése - különösen olyan összetett témakörben, mint az Európai Unió Natura 2000 hálózata -  az írni, olvasni még nem tudó kisgyerekek, pedagógusaik és szüleik számára nagy kihívást jelent. Ennek oka nem kis mértékben abban keresendő, hogy hiányoznak azok a kézbe vehető, aktivitásra építő segédanyagok, melyek játékos formában, meseszerűen mutatnak be egy-egy témát. 


Az MME a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) konzorciumi partnereként, a Svájci Hozzájárulási Program támogatásával 2012–2016 között megvalósuló, SH/4/10 regisztrációs számú pályázat keretében egy olyan játékos tananyagcsomag első elemeit fejlesztette ki a Patkós Stúdió (www.patkosstudio.hu) közreműködésével, ami ezt a hiányt hivatott csökkenteni.  

A 13 önálló egységből és ezek kapcsolódó pedagógiai segédanyagaiból álló tananyagcsomag több kül- és belterületi élőhelyet és ezek nyári, illetve téli állapotát, mintegy száz állat- és növényfajt (ezek közül 18 egyben Natura 2000 jelölőfaj is), továbbá több tucatnyi természetvédelmi alapelvet, eszközt és módszert mutat be.

Pedagógiai alapelvek

  • A gyerekek minden esetben a korosztály számára vonzó vizuális megjelenésű, térbeli kivitelezésű és működésű, motorikus tevékenységet is igénylő formában ismerkedhessenek a témával.
  • A segédanyag-csomag háromdimenziós elemeinek működése tartalmazzon olyan újszerű megoldásokat, melyek már önmagukban is figyelemfelhívóak, tevékenységre ösztönzőek.
  • A foglalkoztató elemekhez minden esetben kapcsolódjon olyan pedagógiai háttéranyag – a könnyű kezelhetőség miatt kisméretű, A5 formátumú munkafüzet –, melynek segítségével a témában kevesebb háttérismerettel rendelkező vagy akár járatlan pedagógus is fel tudjon készülni a foglalkozások megtartására.


Az MME Natura 2000 és gyakorlati természetvédelem játékos
foglalkoztatósorozatának ismeretterjesztő füzetei.

 

  • A munkafüzet és a tevékenykedtető segédanyag vizuális elemei legyenek azonosak.
  • A kidolgozott oktatási segédanyag tematikája a további fejleszthetőség érdekében modulárisan bővíthető legyen.
  • A további bővíthetőség érdekében a két témához kapcsolódó munkafüzetek úgynevezett „kapcsos könyv” kialakításúak, gyűrűs mappába gyűjthetőek, lefűzhetőek legyenek. 


Az MME Natura 2000 és gyakorlati természetvédelem játékos foglalkoztatósorozata
ismeretterjesztő füzeteinek gyűjtőmappái
(Fotók: Orbán Zoltán).


Az MME gyakorlati természetvédelem játékos foglalkoztatósorozatának egyik
ismeretterjesztő füzete a gyűjtőmappában (Fotók: Orbán Zoltán).

 

NATURA 2000 TÉMA

Élőhelykirakók

Jelenleg három élőhelytípus: a gyepek és szántók, az erdők, valamint a vizek nyári világát bemutató élőhelykirakók (puzzle-k) készültek el. Mindhárom központi motívuma az adott élőhely kézzel festett képe, amit a gyerekek által is ismert és ritkaságuk miatt védendő élőlények – gyakran Natura 2000 jelölőfajok – népesítenek be.


Az élőhelykirakók lezárt ...

 

A kirakó alapanyaga vékony falap, erre kerül a kézzel festett képről készült nyomat, majd ezt követően kézi munkával készülnek el az elemek (hasonlóan a cikkben bemutatott többi kirakóhoz), illetve az egység oldalra csúsztatható tetővel ellátott szállítódoboza.


... és félig nyitott tetővel (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A kirakók három az egyben rendszerűek – azaz mindegyikkel háromféle tevékenység végezhető. A hagyományos puzzle funkció mellett minden egységben megtalálható az élőhely kirakását segítendő színes nyomat, valamint az erről készült színező-kifestő lapok.


A három élőhelykirakó honlapról is letölthető, pótolható színezője (katt a képre).

 

Ezekből a fekete-fehér lapokból több is van a dobozokban, de kialakításuknak köszönhetően szabadon fénymásolhatóak, sokszorosíthatóak, illetve ha elfogynának, az alábbiakban le is tölthetőek:

A harmadik funkciót azok a memóriakártyák képezik, amiken az egyes élőhelyi festményekben megjelenő állatok képe látható.

Mindhárom élőhelyi foglalkoztatóhoz kapcsolódik egy-egy színes, gyűrűs mappába lefűzhető pedagógiai segédanyag-füzet is. Ezek 28–32 A5 oldal terjedelemben mutatják be az adott élőhely jellemzőit, a képen bemutatott élőlényeket, illetve az élőhelytípuson alkalmazható leggyakoribb természetvédelmi megoldásokat.


A vizek, a gyepek és szántók, valamint az erdő nyári világát bemutató
élőhelykirakók (Felvétel: Orbán Zoltán).

Háromrétegű fajkirakók

A tananyagfejlesztésnél alapvető szempont volt a tevékenykedtető elemek újszerűsége is. Ennek egyik megvalósulása az innováció több elemében is visszaköszönő, többrétegű kirakó elv. Ez azt jelenti, hogy a vizuális tartalom, az elmesélt történet egymás alatt több, akár három­–négy rétegben jelenik meg, melyek közül legalább kettő aktív szint, azaz mindegyiket külön-külön ki kell rakni.


A fajkirakók három, egymás alatt elhelyezkedő aktív (kirakható), és egy záróképpel
mutatják be egy-egy faj (itt az erdei fülesbagoly) szaporodását. A fázisok
megtekintéséhez katt a képre!


Az egyes rétegek kezelését ...


... a mutatóujjnak kiképzett lyukak segítik (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A szintén fából készülő, kézzel festett nyomatú, háromrétegű fajkirakók az élőhelykirakók élőhelytípusainak további öt, többségében Natura 2000 jelölő állatfaját: a mocsári teknőst, a rákosi viperát, a túzokot, az erdei fülesbaglyot és a mezei nyulat, illetve ezek szaporodását, kicsinyeit mutatják be.


Az öt fajkirakóhoz nem kapcsolódik mukafüzet. A fajismertetőt és a játék leírását
a fedőlemez elülső ...


... és hátoldala tartalmazza (Fotók: Orbán Zoltán).


Az MME háromrétegű fajkirakó sorozata (Felvétel: Orbán Zoltán).

Gyurgyalag hasábkirakó

A kisgyerekek még fejlődő, kisméretű tárgyak mozgatására kevésbé alkalmas finommotorikai sajátosságait szem előtt tartva ez az elem három nagyméretű, fektetett, négyoldalú hasáb alakú, kézzel festett nyomatú egységből áll.

Ezek megfelelően összeforgatva adnak ki egy-egy, összesen négy képet, amik a gyurgyalagok költőfalfoglalását, fészeküregásását, tojásrakását és fiókanevelését, valamint a fészekfalak felújítását mesélik el.

A hasábok és a játék szállítódoboza is fából készül, és tartozik hozzá egy lefűzhető, 8 oldalas munkafüzet is. 


Az MME gyurgyalag költőfal hasábkirakója (Felvétel: Orbán Zoltán).

Óriás memória

A fadobozos, falapokon kézzel készült festmény nyomatokat tartalmazó játék tíz fajt: a mezei tücsköt, a kardoslepkét, a bikapókot, a foltos szalamandrát, a parlagi sast, a vadgerlét, a jégmadarat, a barázdabillegetőt és a mezei hörcsögöt ábrázolja, illetve mutatja be egy nyolcoldalas füzetben.


Az MME tíz fajt bemutató óriás memóriajátéka. A további képek megtekintéséhez
katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Állványos memória

Az állványos memória négy függőleges tengelyen, tengelyenként öt-öt, összesen húsz elforgatható elemet tartalmaz. Ezeken tíz közismert vagy védelmet élvező állatfaj kézzel festett képének nyomata (minden fajból kettő-kettő) található, a „táblán” elszórtan. A játék kettő az egyben rendszerű. A forgatható elemeken rögzítve „téli”, a mágneslapokkal felhelyezhető második sorozaton pedig „nyári” fajok ábrázolása szerepel.


Az MME Natura 2000 négytengelyes állványos memóriája.
A további képek megtekintéséhez katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

"Téli" fajok

  • tőkés réce
  • nagy kócsag
  • kerecsensólyom
  • gyöngybagoly
  • fekete rigó
  • kék cinege
  • hermelin
  • közönséges vidra
  • mezei nyúl
  • vörös mókus

"Nyári" fajok

  • éti csiga
  • nagy szarvasbogár
  • hétpettyes katicabogár
  • fecskefarkú lepke hernyója
  • barna ásóbéka
  • mocsári teknős
  • fali gyík
  • szalakóta
  • molnárfecske
  • keleti sün

Az elsőkörös fejlesztésben a téli fajokat részletesen bemutató füzet készült el, a továbbiakban tervezzük a többi tíz fajt tárgyaló segédlet elkészítését is.

GYAKORLATI TERMÉSZETVÉDELEM TÉMA

Madárbarát kert nyári és téli kirakó

Az óvoda és iskolaudvaron, otthon és az utcai fasorban, parkban is végezhető mindennapi természetvédelem bemutatásának alapját két nagyalakú, 50×70 cm-es, három- és négyrétegű kirakó, és az ezekhez kapcsolódó 48, illetve 60 oldalas ismertető füzet (nyári füzet >>, téli füzet >>) jelenti. Ezek témája a nyári és a téli Madárbarát kert lakóinak és természetvédelmének bemutatása.

A nyári és a téli Madárbarát kert kirakó ugyanazt az óvoda- vagy iskolaudvart,
ezek lakóit és védelmüket mutatja be (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A „történet” nyáron indul (ez a -3. szint a négyrétegű kirakón) egy térkővel borított óvoda vagy iskolaudvar képével. Erre rakható ki az első aktív (-2.) réteg, ami az udvart immáron parkosítva, de még állatok nélkül ábrázolja.


A nyári Madárbarát kert kirakóban a feladat ennek a térkővel burkolt
óvoda-/iskolaudvarnak a zöldítése. A fázisok megtekintéséhez
katt a képre (Fotó: Orbán Zoltán).

 

A kirakót magába foglaló fatábla oldalai mentén, a fába mélyített tárlókban szögletes faj-, és kerek eszközkártyák találhatóak (a nyáriban 20 és 5 db, a téliben 25 és 5 db).


A kirakórétegek között az eltérő alakú faj- és eszközkártyák képeznek
logikai kapcsolatot és elvégzendő feladatot. A részletekért katt a
képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A foglalkozás keretében az első aktív réteg kirakását követően innen kell a gyerekeknek kiemelniük a szögletes fajkártyákat, és ezeket a megfelelőnek vélt élőhelyre, a képre helyezni.


Az első aktív szint benépesítése állatokkal a fajkártyák segítségével. Részletekért
katt a képre (Fotó: Orbán Zoltán)
.

 

Amint ez megvan, a fajkártyák visszatehetőek a tárolóhelyekre, majd a második (-1.), immáron az állatokkal benépesülő réteg kirakásával ellenőrizhető az előző feladatban elvégzett munka helyessége.

A második rétegen már vannak állatok, de még hiányoznak a kertből azok a természetvédelmi berendezések és megoldások, melyek segítik a körülöttünk élő állatok életét. Az előző logikát alkalmazva a feladat most az, hogy a kerek eszközkártyákat kell a képre megfelelően elhelyezni, majd az utolsó (0.) réteg kirakásával teljessé tenni a képet, és egyben elvégezni az önellenőrzést.


A második aktív szint benépesítése eszközökkel az eszközkártyák segítségével.
Részletekért katt a képre (Fotó: Orbán Zoltán)
.


A nyári Madárbarát kert lakóit és védelmüket bemutató négyrétegű MME kirakó
(Felvétel: Orbán Zoltán)
.

 

Amint ezzel megvannak a gyerekek, nekiláthatnak a hasonló elven működő, a Madárbarát kertet télen bemutató, háromrétegű puzzle szintenkénti kirakásának és állatokkal, valamint téli madárvédelmi eszközökkel történő benépesítéséhez és környezetgazdagításához.


A téli Madárbarát kert lakóit és védelmüket bemutató négyrétegű MME kirakó
(Felvétel: Orbán Zoltán)
.

 

A két kirakó óriási környezetpedagógiai előnye, hogy a játékos szobai, tantermi foglalkozást követően a gyerekekkel nyáron és télen is ki lehet menni az udvarra, és ott az előzőekben megismert természetvédelmi munkákat, fejlesztéseket el is lehet végezni. Ezekről részletesen olvashat az alábbi honlapoldalainkon:

Kékcinege-odú oszlopkirakó

A Natura 2000 témához hasonlóan itt is készült egy, a kisebb gyerekek számára könnyebben kezelhető, nagyobb elemekből álló eszköz, amihez egy 12 oldalas pedagógiai segédanyag is tartozik.

A függőleges hasábkirakó hat darab, eltérő magasságú elemből áll, melyek helyes összerakásával ismerhető meg a kék cinegék odúfoglalása, tojásrakása, fiókanevelése, és a fiatalok kirepülése. Az eszköz szállítódoboza is része a játéknak, hiszen ez magát a mesterséges odút formázza, melynek röpnyílásán keresztül a helyesen összeforgatott oszlopkirakóról a kék cinege néz ki ránk.  


Az MME oszlopkirakója. A további képek megtekintéséhez
katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Beszerzés

Eredeti elképzelésünk szerint a pályázati forrásból nem csak a tananyag fejlesztése történt volna meg, hanem az együttműködő erdei óvoda/iskola szolgáltatók ingyenesen kapták volna meg ezeket. A végleges pályázatból az utóbbi lehetőség sajnos kikerült, így a beszerzés az MME web boltján keresztül lehetséges.


A kirakók, játékos foglalkoztatók nyílt napokon, rendezvényeken önálló
állomásként is alkalmazhatóak - MME-DINPI-PIM Családi Nap Budapesten,
a Költő u-ban 2014. szeptember 20-án. 34 fotó - katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

A tananyagcsomag egyben, vagy az önállóan is használható elemek külön-külön is megvásárolhatóak, és a Madárbarát mintakert tanösvényekkel együtt ideális költségtételei lehetnek a különböző fejlesztési pályázatoknak.


Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, és ezeknek
a munkáknak a környezeti nevelési vonatkozásai, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok könyvét (részletek >>).

 

Orbán Zoltán

 

  
    
A tananyagfejlesztés az „Égigérő tanterem” című, SH/4/10
regisztrációs számú projekt
keretében, a Svájci
Hozzájárulási Program
támogatásával
valósult meg 2012-2013-ban