Bükki Helyi Csoport

Téli madáretető átadása Eger központi parkjában; az Érsekkertben

-
,

Hungary


Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának anyagi támogatásával (Egri Civil Alap Pályázat – „A madárbarát Egerért”) egy vándor-fotókiállítás megvalósítására, és az Érsekkertben egy nagy dúcetető kihelyezésére nyertünk anyagi keretet.


A madáretetőt Mészáros György népi kézműves tagtársunk készíti el, napraforgómagot pedig a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság adományoz nekünk, melyből a Egri Mlinkó István Egységes Gyógypedagógiai Intézmény diákjai fognak gondoskodni a madarak mindennapi etetéséről! Mindannyiuk támogatását köszönjük!


A madáretető átadására november végén, az etetések esetleges megkezdésekor kerül sor. 


Az átadó időpontja: 2017. november 25. (szombat) 10:00, 
Találkozó helyszíne: Az érsekkerti tónál. 


A madáretető átadása után az Érsekkertben madarász sétát teszünk szakvezetéssel, megfigyelvén az aktuálisan itt tartózkodó madarakat. A séta során tájékoztatást adunk madaraink helyes téli etetéséről is. Minden érdeklődőt szívesen látunk a programon!


Reméljük az etető az elvártakhoz méltóan fogja szolgálni madaraink téli védelmét! 




Az Érsekkert egyik leggyakoribb madara; a csuszka (Fotó: Jakab Sándor)