2013.07.01
Békés Megyei Helyi Csoport

Elárvult nyestek a természetvédelem szolgálatában

Nem csak a fészkelőhelyek hiánya és a táplálkozó-területek leromlása veszélyezteti a kék vércsék költési sikerét Magyarországon. Egyes vércsetelepeken a fészkek közelébe jutó predátorok súlyos károkat okozhatnak.

A nyest szinte az egyetlen ragadozó az elterjedési területen, amelyik képes megközelíteni egy kék vércse fészket és ott sikeresen legyűrni a szülő pár ellenállását. Fontos megemlíteni, hogy a természetes körülmények között fészkelő madarakat kevésbé fenyegeti ez a veszély. Az emlős ragadozók a kék vércsék költését elősegítő mesterséges fészkekbe tudnak csak könnyen bejutni.


A 2012-ben indult LIFE+ programban vállaltuk, hogy kísérletes úton próbálunk hatékony, de kíméletes ellenszert találni erre a problémára. Ebben a jövőben segítségünkre lesznek a Szegedi Vadaspark munkatársai is.

Veprik Róbert a Szegedi Vadaspark igazgatója és Solt Szabolcs a kék vércse
védelmi LIFE+ program képviseletében

 

Megállapodás született a „Kék vércse védelme a Kárpát-medencében” Life program és a Szegedi Vadaspark között, amely alapján a vizsgálatokhoz szükséges nyesteket a vadaspark területén helyezhetjük el, valamint szakmai hozzáértésükkel is segítségünkre lesznek a szakszerű tartásban.


A kísérleti példányok elárvult nyestkölykök, amiket a lakosság hozott be a vadasparkba vagy egyéb állatvédelmi szervezethez. Ezek a példányok minden valószínűség szerint elpusztultak volna, amennyiben nem kerülnek be a létesítménybe. A kísérletekben riasztó módszereket szeretnénk kialakítani és tesztelni, tehát semmiféle maradandó kár, fizikai sérülés illetve mérgezés okozása nem célja a vizsgálatoknak. A teszteket az Európa Tanács 2010/63/EU irányelvével összhangban végezzük.

 

Hívásával 250 Ft-tal támogatja az MME madárvédelmi munkáját.
Köszönjük!

 

 

Az MME 'A kék vércse védelme a Kárpát-medencében' programját az Európai

Unió LIFE alapja támogatja (LIFE11/NAT/HU/000926).

A projektben az MME partnerei: A Bükki és Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságok,

a Magyar Természettudományi Múzeum, a Szlovák Ragadozómadár-védelmi Egyesület

és Szlovákia Természetvédelmi Hivatala

www.falcoproject.eu