2013.07.10

Kék vércse védelmi LIFE+ program első szakmai találkozója




A Heves megyei Tarnaszentmiklóson tartotta első szakmai találkozóját a ’A kék vércse védelme a Kárpát-medencében ’ LIFE+ program. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében, több mint 50 meghívott szakértő részvételével zajló rendezvény keretében előadásokkal és a terepi munkát bemutató programokkal indult a tervek szerint évente kétszer megrendezésre kerülő eseménysorozat.


A terepi programok között szerepelt a kezelési területek megtekintése, a kezelések hatását követő monitoring módszerek bemutatása és néhány, a közelben kikelt fiatal kék vércse gyűrűzése is.

A Hevesi Síkon és Kardoskút térségében elindult vizsgálatok célja, hogy különböző kaszálási és legeltetési módszerek hatásait vizsgálja kék vércsék által jellemzően használt élőhely típusokban. A felmérések követik a kezelések hatásait a területek minőségére, elsősorban a vércsék számára hozzáférhető táplálék mennyiségi és időbeli eloszlására. Ennek érdekében a táplálékbázist jelentő állatcsoportok folyamatos monitorozása valósul meg.


Az előadások után terepi bemutató következett


Az első alkalommal rendezett találkozón elsősorban nemzeti parki szakemberek, kutatóintézetek és civil szervezetek munkatársai vettek részt, de a tervek szerint a következő rendezvények a helybeli gazdálkodóknak szólnak majd. A LIFE+ program célja ugyanis olyan, természetvédelmi szempontokat is figyelembe vevő mezőgazdasági módszerek elterjesztése, amelyek nagyban elősegítik a kék vércsék megtelepedését, élőhelyük megőrzését illetve javítását.



Idei fiatalok gyűrűzése a közeli kolóniák megtekintése közben.


További képek az eseményról a program Facebook oldalán >>


Hívásával 250 Ft-tal támogatja az MME madárvédelmi munkáját.
Köszönjük!








Az MME 'A kék vércse védelme a Kárpát-medencében' programját az Európai

Unió LIFE alapja támogatja (LIFE11/NAT/HU/000926).

A projektben az MME partnerei: A Bükki és Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságok,

a Magyar Természettudományi Múzeum, a Szlovák Ragadozómadár-védelmi Egyesület

és Szlovákia Természetvédelmi Hivatala

www.falcoproject.eu