2013.08.21

Sok érdeklődőt vonzott a hattyúgyűrűzés




A méltóságteljesen úszkáló hattyúk látványa, az évek során, szinte összeforrt a Balaton látképével. A hófehér madarakat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei és önkéntesei testközelből mutatták be az érdeklődőknek, a III. Balatoni Hattyú Road Show alkalmával, ahol 573 fő kísérte figyelemmel az eseményeket.


A bütykös hattyúk nyár folyamán egyszerre vedlik le az evezőtollaikat (repülésre használt legnagyobb tollak), így ebben az időszakban röpképtelenné válnak. Ilyenkor egyszerűbb a befogásuk, ráadásul nyár végére az idén kelt madarak is elérik azt a fejlettségi szintet, hogy jelölhetővé válnak. Ezért augusztus 15-én a Balaton északi, majd 16-án a déli partja mentén, jellemzően strandoknál és kikötőknél kerestük a vízen mozgó szárnyasokat gyűrűzés és már gyűrűzött madarak megfigyelése, számlálása céljából. Összesen 13 helyszínen jártunk.


Az első állomáshely Balatonfüred volt, ahol kb. 50 madár fogadott bennünket, ám a terelésre alkalmatlan partszakasz miatt ezen a helyszínen 8 hattyút sikerült megfogni és meggyűrűzni. Az MME által szervezett rendezvény nyitó állomásának programját  az MTV „Balatoni nyár” című műsora élőben közvetítette.


Az érdeklődők köszöntése után, röviden ismertettük
hogyan és miért fogjuk meg a madarakat.



Első lépésként a vízen mozgó madarakat igyekeztünk közelebb csalogatni
magunkhoz, melyben nagy szerepet játszott a kenyér. Bár a Balaton
elegendő táplálékkal rendelkezik az ilyenkor itt vedlő
állomány számára, a bedobott kenyérnek
nem tudtak ellenállni.




Ha kellő számú madár került közelebb, akkor egy gyors mozdulattal
kiemeltünk egy-egy példányt a partra, majd az összeszokott
gyűrűzőcsapat gyorsan és hatékonyan,
egyedi azonosításra alkalmas
jelölőgyűrűkkel látta el.



Megtörtént a tömegmérés is.


A gyűrű olyan egyedi szám- és betűkombinációból áll, amelyből nincs még egy a világon. A bal lábra egy acélgyűrűt helyeztünk fel, ám mivel ennek karakterei alig olvashatóak egy vízben úszó madár esetében, így a jobb lábra egy úgynevezett színes gyűrűt raktunk. Ez mindösszesen 4 karakterből áll melyek igen nagy méretűek, így a madár újbóli befogása nélkül is könnyedén le lehet olvasni ezeket.


A gyűrűzők felszerelése, benne az említett színes gyűrűkkel.


A két nap során, 8 állomáshelyen 73 madarat gyűrűztünk meg, további 58 színes gyűrűs madarat figyeltünk meg. Az összes megkerülés 61 példány, 4 horvát gyűrűs, 1 szerb gyűrűs, 56 magyar gyűrűs. A legtöbbször szem elé került madarat (12JJ Füred) 82 alkalommal jelentették 2005-től.


A Road Show hattyúinak távolsági adatai.



A gyűrűzési adatok egy terepnaplóba kerültek, melyben a gyűrűszám
mellett fel lett tüntetve a madár kora és neme is.



Több olyan példányt is láthattak a strandolók, amelyek szürkés tollruhát
viseltek. Ezek korát könnyedén meg lehet állapítani, hiszen a
bütykös hattyúk, a fajra jellemző hófehér színüket csak
2. életévükben öltik fel.


Mivel a hattyúk folyamatos mozgásban vannak, így előfordult, hogy az előre meghirdetett helyszínen sajnálatosan egyetlen madár sem mutatkozott. A kellemetlenségért elnézést kérünk.


Ezúton értesítjük a hattyús pólóra regisztrálókat, hogy a 10 felnőtt és 10 gyermek pólóra 260 db regisztráció érkezett. A sorsolást az augusztus 26-ai héten tartjuk, a nyertesekkel e-mailben felvesszük a kapcsolatot, valamint a névsort közzé tesszük a Facebook oldalunkon.


Ahhoz, hogy a madarak hamar visszakerülhessenek a vízbe, egy jól összeszokott gyűrűzőcsapatra volt szükség, melynek tagjai Horváth Gábor, Szinai-Kováts Éva, Szinai Péter, Tarján Barna. A munkához az északi parton Szelle Ernő és Széplaki Imre csatlakozott. Az MME központjából, Barabás Lilla, Bánszegi Oxána, Bodnár Katalin, Hornyák Szilvia, Karcza Zsolt, Kincses László, Lukács Kata, Nagy Dénes, Nagy Renáta, Skrionya Barbara, Szenczi Péter segítette a program zökkenőmentes lebonyolítását.

Csütörtök este az MME Zalai Helyi Csoportja által működtetett Fenékpusztai gyűrűzőállomáson pihentünk meg.

Köszönetet szeretnénk mondani továbbá a lelkes közönségnek, akik segítséget nyújtottak a szakembereknek az etetésben, terelésben, a madarak kiemelésében.


Hívásával 250 Ft-tal támogatja az MME madárvédelmi munkáját.
Köszönjük!