2012.06.21
Nógrád Megyei Helyi Csoport

Fiókamentéssel "egybekötött" Gólya Road Show az Ipoly-völgyében




Az MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának, az Ipoly-völgyében szervezett Gólya Road Show-ja egy különleges eseménnyel kezdődött: meg kellett menteniük egy fészekből kiesett kisgólyát, amely csak annak köszönhette az életét, hogy a fészek alatt lévő örökzöld növényekre zuhant.


A madarat egy idős hölgy vette magához, majd értesítette a tűzoltókat, akik az MME-hez fordultak. A helyi csoport egyik önkéntese, Hasznosi Márk hozta el az állatot, majd adta át egy nappal később Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek. A gólyafióka az Igazgatóság salgótarjáni telephelyén töltötte a következő két hetet ahol kiderült, hogy visszahelyezhető a fészekbe.


A kisgólya még a visszahelyezés előtt találkozott mintegy
80 szécsényi óvodással és óvónénivel


Mivel ez a fészek - az ország többi fészkének nagyobb részével egyetemben - egy feszültség alatt lévő villanyoszlopon volt, az ÉMÁSZ segítségére volt szükség ehhez az akcióhoz is.


A madár visszatért 3 fészektestvére mellé, ahol rövid gyűrűzés u
tán magukra hagyták őket.


A Gólya Road Show következő állomása Pösténypuszta volt, ahol a helyiek mellett a nógrádsipeki ovisok várták a gólyák gyűrűzését. A 14 gyerek és a felnőttek ámulattal nézték végig, ahogy az egyik fióka leérkezik hozzájuk, majd gyűrűzés után visszakerül a fészekbe.

Ludányhalásziban az iskolához közeli fészeknél történt a gyűrűzés, ahová az elsősök érkeztek ki szinte teljes létszámában.

A nap utolsó állomása Szügy volt, ahol az Árpád utcai fészeknél gyűrűztek. Idén a helyi ovisok és iskolások érkeztek vegyesen.


A szügyiek nézik amint a szakemberek felemelkednek a fészekhez


A Road Show második napjának első állomása Dejtár volt. Ahol a Béke utcában lévő fészekhez jöttek el a falu ovisai Nagy Magdolna vezetésével. Az utca lakóival együtt nagyjából 40 fő nézte meg a legnagyobb fióka gyűrűzését, itt a többi még kicsi volt ahhoz, hogy gyűrűt kapjon.

Innen a daruskocsi Drégelypalánkra ment, ahol a Művelődési Ház udvarán lévő fészeknél kezdték a gyűrűzést.


Ipolyvecén található Nógrád megye legnagyobb gólyaállománya
(fotók: Papp Ferenc)


Ipolyvecén, a nap utolsó állomásán 6 lakott fészekből 5-ben gyűrűztek. Ipolyvecéről tudni kell, hogy itt található Nógrád megye legnagyobb gólyaállománya az Ipoly menti nedves rétek gazdag táplálék kínálatának köszönhetően. A tavalyi - a gólyák számára rendkívül kedvező - évnek köszönhetően 6 fészekaljból 28 fióka repült ki. Idén az év eleji szárazság miatt kedvezőtlenebb évük van, így a 6 fészekaljból 16 fióka kirepülése várható szerencsés esetben.

A két nap során 12 fészekben, 33 fiókából, 27 kapott gyűrűt és közel 260 fő érdeklődő vett részt a rendezvényen.

Köszönet a segítségét a daruskocsi működtetéséért az Émász NyRt. munkatársaiknak, a szervezésért Berényi Edinának, Csernák Szabolcsnak, Frenyó Gábornak!










Papp Ferenc, Szász Péter