2013.03.08

Parlagi sast engedtünk szabadon




Sikeresen szabadon engedtük a két hete mérgezetten, és mint utóbb kiderült meglőtten talált idős parlagi sast. A madár az új műholdas helymeghatározójával felszerelve gond nélkül emelkedett a levegőbe.


A magatehetetlen, haldokló sast február 24-én találták a Hortobágyi- és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területének határán. A helyi vadászok és a két nemzeti park munkatársainak közös akciójának köszönhetően sikerült a madarat sürgős állatorvosi ellátásban részesíteni a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A mérgezéses tüneteken túl, a röntgenfelvételek tanulsága szerint több sörét is volt a madár testében. A gyors beavatkozásnak és a gondos ápolásnak köszönhetően nem csak az életét sikerült megmenteni, de pár hét alatt annyira megerősödött, hogy lehetségessé vált szabadon bocsájtása is.


A Dombi Rudolf olimpiai aranyérmes kajakozónk tiszteletére Rudolfnak elkeresztelt sas visszaengedésére Jászboldogháza közelében került sor. A madarat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei műholdas jeladóval szerelték fel, amelynek segítségével útja az interneten keresztül is követhető lesz a http://www.satellitetracking.eu/ oldalon.



Rudolf a parlagi sas (Fotó: Skrionya Barbara)



Műholdas jeladó felszerelése (Fotó: Skrionya Barbara)



Napelemes GPS jeladó (Fotó: Skrionya Barbara)



Dr. Sós Endre és Fekete Gabriella az elengedés helyszínén
(Fotó: Skrionya Barbara)



Elengedés előtt még gyűrűzésen is át kellett esni  (Fotó: Skrionya Barbara)



Rudolf első szárnycsapásai (Fotó: Fatér Imre)



Rudolf első szárnycsapásai (Fotó: Fatér Imre)




Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!







Az MME parlagisas-védelmi programját és mérgezésellenes kampányát az Európai
Unió LIFE alapja támogatja (LIFE10NAT/HU/000019).

A projektben az MME partnerei: a Hortobágyi, Bükki és Körös-Maros Nemzeti
Park Igazgatóságok, a Nemzeti Nyomozóiroda, az Országos Magyar Vadászkamara,
a Fővárosi és a Jászberényi Állat- és Növénykert, valamint a
Természetfilm.hu Egyesület.

www.imperialeagle.hu