Etetés

Mikor etessünk?

A madáretetés hazánkban - szerencsére - egyelőre nem szükséges madárvédelmi tevékenység. A tartós fagyok beálltától azok elmúltáig segíthetjük vele a madarakat.

Mivel etessünk?

A téli madáretetés alapját a feketehéjú napraforgómag képzi mérete, héjának keménysége és tápanyagtartalma miatt. Mivel alapvetően étolaj előállításához termesztik, kiválóan alkalmas a madarak számára télen szükséges, bőr alá felhalmozott zsírréteg kialakítására és fenntartására. Ezt kiegészíthetjük dióval, mogyoróval és a kisebb csőrű fajokra is gondolva mákkal, vagy nagy hidegben zsiradék kihelyezésével (főzéssel sótlanított szalonna, vaj vagy margarinkocka). A madáretetőbe kerülhetnek gyümölcsök, vagy a közelben gyűjtött – a környéken egyébként is előforduló – bogyók is. Ezek mind a madarak természetes téli eleségeit jelentik, vagy azokat utánozzák. (A cinegék, harkályok, varjúfélék például télen a természetben – a terméseken kívül – elhullott állatok húsát, zsírját is fogyasztják.) Ne kerüljön azonban a madáretetőbe olyan eleség, amely az emberek számára előkészített, sózott, fűszerezett pl. kenyérfélék, főttétel-maradék. A madáretetéssel kerti madarainknak segíthetünk, a vízi madarak etetésének azonban minden formája káros!

 Vízimadarak etetése

Milyen típusú etetőt válasszunk?

Az eleséget helyezhetjük a talajra vagy valamilyen tálcára, illetve használhatunk fedett etetőtípusokat – függesztett és dúcetetőket is. A madáretető kialakításánál nyugodtan használjuk minden kreativitásunkat, de fontos, hogy az etetőről a madarak jól belássák a környéket, illetve az etető jól takarítható legyen. Ezért ne használjunk szűk bejáratú - inkább odúkra emlékeztető - etetőket! Bár egy szép madáretető jól illik egy rendezett kertbe, és a fedél megóvja a magokat attól, hogy megázzanak és belepje őket a hó, nem minden madárfaj szeret beülni ezekbe. Vannak fajok, amelyek előszeretettel táplálkoznak a földön (pl. fekete rigó, vörösbegy, tengelic), egyeseknek pedig a bokrok védelmére is szüksége van (pl. ökörszem). Ennek megfelelően érdemes kialakítanunk kertünkben az etetőket.

Ökörszem kastély

Ökörszemnek is alkalmas talajetető - a nyílt részt keretező búvóhelyekkel

Ismerd meg a madáretető vendégeit!

Készen vagyok