A madárgyűrűzés évszázada Magyarországon 1908 - 1973

A madárvonulás, az egyik leglátványosabb természeti jelenség, mindig is élénken foglalkoztatta az embert. Számos pontos megfigyelést - és sok esetben téves - következtetést írtak le a történelem folyamán, de kezdeti kísérletes vizsgálatára is akad példa. Caesarius von Heisterbach, német, cisztercita egyházi író már a XIII. században beszámol egy esetről, amelyben egy fecske, a lábára erősített papiruszdarabon a következő feliratot vitte magával vándorútjára: "Ó fecske, hol töltöd a telet?". A módszert tudományos alapokon Hans Christian Cornelius Mortensen, dán tanár dolgozta ki és alkalmazta először 1899-ben, seregélyeken.

Vönöczky Schenk Jakab portréja (Vönöczky András családi gyűjteményéből)

Mortensen első kísérletei után, 1903-ban Németországban a Rossitteni Madármegfigyelő Állomáson kezdődtek meg az első nagyobb arányú, szervezett gyűrűzések. Öt évvel később, 1908-ban a világon harmadikként, az 1893-ban alapított, Hermann Ottó vezette, Királyi Magyar Ornithológiai Központ - a későbbi Madártani Intézet - munkatársai Magyarországon is elkezdték a módszer alkalmazását. A madárgyűrűzés jelentőségét Schenk Jakab ismerte fel, aki 1898-tól volt munkatársa az Ornitológiai Központnak, és sok hazai szakember aggodalma és támadásai ellenére javasolta Herman Ottónak a módszer hazai bevezetését. Javaslatát Herman Ottó elfogadta és megbízta Schenk Jakabot a részletek kidolgozásával. Schenk Jakab életéről bővebben: Keve András,Sági Károly Jenő: Emlékezés Vönöczky Schenk Jakabra (A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. 1971.)

Archiv gyűrűk
Archív madárgyűrűk

Johanness Thienemanntól, a rossitteni madárvárta vezetőjétől kapott mintagyűrűk alapján egy budapesti fémárugyárban legyártatták az első hazai madárjelölő gyűrűket, ötféle méretben. A gyűrűkön lévő felirat azonosítja a gyűrűt kibocsátó országot, központot, a sorszám pedig a madár egyedi azonosítója. A gyűrűzési eredményeket, valamint a beérkezett megkerülési adatokat éves madárgyűrűzési jelentések formájában publikálták az Ornitológiai Központ 1894-ben alapított folyóiratában, az Aquila-ban, az elsőt a XV. évfolyamban.

Az első gyűrűzött madárfajok a fehér gólya, gémfélék, a dankasirály, a füsti fecske és más, fészken fogható és jelölhető madarak voltak, ugyanis a korábbi, ősi fogási eszközök veszélyeztették a madarak testi épségét. A gyűrűzéshez szükséges, biztonságos élve fogási módszereket ezekben az időben kezdték kidolgozni. A madárjelöléseket eleinte főleg a Központ munkatársai végezték, később évről évre emelkedő számban, önkéntes és megbízott külső munkatársak is bekapcsolódtak a munkába. A hazai madárgyűrűzés első évében, 1908-ban összesen 27 madárfaj 1064 példányát jelölték meg Magyarországon a Központ munkatársai, legnagyobb számban fehér gólya (351), dankasirály (110) és füsti fecske (381) fiókákat.

Dankasirályok jelölése (Vezényi Elemér)
Dankasirályok jelölése (Vezényi Elemér)

A jelölésekben Schenk Jakabon kívül a legtevékenyebben Cerva Frigyes, Csörgey Titusz, Müller Péter és Szeöts Béla vett részt. A későbbi években, ahogy a külső munkatársak száma folyamatosan emelkedett, ezzel párhuzamosan nőtt az évente megjelölt madarak száma is, amely lendületet az I. világháború szakította meg. A hazai madárgyűrűzés első negyed századában összesen 200 madárfaj közel 85 ezer egyedét jelölték meg Magyarországon.

Csörgey Titusz és Breuer György
Csörgey Titusz és Breuer György
(Keve András: Csörgey Titus és Breuer György emlékezete - Állattani Közlemények 50.)


Az egyre növekvő gyűrűzési eredményekkel párhuzamosan évről évre egyre több megkerülési adat érkezett a Központba, a legtöbb közvetlen levelezés útján, ami részben annak köszönhető, hogy Schenk Jakab a kísérletek minél szélesebb körben való megismertetése céljából a napisajtóban, vadászati, erdészeti, mezőgazdasági és egyéb szakmai és tudományos folyóiratokban közleményeket tett közzé, így sok megtaláló, bejelentő előtt nem voltak ismeretlenek az első megkerülések. Az Aquila XVII. évfolyamában kerül közlésre az Ornitológiai Központ madárjelölési tablójának fényképe, amit a bécsi vadászati kiállításon mutattak be.


OMK Madárjelölési Kollekció (Aquila XVII.)


Sok megjelölt madár sorsáról nem levelezés útján, hanem más, közvetett vonalakon kapott a Központ értesülést, például újságokban, elsősorban vadászati folyóiratokban közzétett bejelentés, hirdetés útján. Az 1909. évi madárjelölési jelentésben számol be Schenk Jakab az első, Afrikában megkerült gyűrűzött madárról - egy Háromszék megyében (ma Románia), Schenk Jakab által, fiókaként jelölt és Dél-Afrikában lelőtt fehér gólyáról -, amely szenzációt a Times magazin (1909. március 3.) hasábjain tette közzé a bejelentő (fordítás: Aquila XVI.):
    

   

Nem sokkal később (1909. március 17.) megjelent Herman Ottó válaszlevele is, amelyben ismerteti a madár történetét:

"MADÁRVONULÁS.

A THE TIMES SZERKESZTŐJÉNEK
Tisztelt uram, A The Times március 3-ai jegyzete "Egy magyar gólya Natalban" mindenfelé nagy érdeklődést keltett. Ez arra buzdított, hogy nyilvánosságának támogatását kérjem a következő megfontolásokhoz.
Az egyik legnehezebb megoldandó kérdés a madárvonulás problematikájában az volt, hogy az afrikai telelőterültekre vonuló madaraink átlépik-e az egyenlítőt. A Natalban lőtt magyar gólya közvetlen bizonyíték arra, hogy átlépik az egyenlítőt, és az a gyűrűs gólya, amelyet Észak-Németországban engedtek szabadon és a busmanok földjén ölték meg újabb bizonyíték. Mindkét esetben az azonosítás teljes bizonyossággal megtörtént, és ez különös jelentőséget ad számukra.
A Natalban lőtt fehér gólya földrajzi részletei a következők:
Fiatal madárként jelölték az É. Szél. 45° 30 és K. hossz. 25° 30 alatt fekvő Hidvégen Magyarország dél-keleti részében (Erdély) 1908. július 8-án, a 209. számot hordozó gyűrűvel. A madár elérte a D. szél. 30° és a K. hossz. 30° alatt fekvő Polelát Natalban. Ez az út szinte egyenesen déli irányban vezetett keresztezve az egyenlítőt, az utazás hossza légvonalban nagyjából 8600 km volt.
Mivel mostanában a magyar mintára egy bizottság alakult Pretoriában a madárvonulás megfigyelésére, és a mi gólyánk nagyon mélyen behatolt dél-afrikai barátaink országába, ezért így kell kezelnünk az eset nagy jelentőségét; és reményemet fejezem ki, hogy a gólyák vonulását hamarosan tisztán láthatjuk, ha a napi sajtó, a nagyhatalmak legmodernebbike biztosítja tekintélyes segítségét, úgy, mint ebben az esetben.
Biztosítva nagyrabecsülésemről,

Mély tisztelettel,
Herman Ottó, Igazgató
Magyar Királyi Ornithológai Központ
Budapest, március 12. "

Az Ornitológiai Központ munkájának és szenzációs eredményeinek gyorsan híre ment a szakmai körökben. 1910-ben, Berlinben, az V. Nemzetközi Madártani Kongresszuson az öt szekció egyikének, a madárvonulási szakosztálynak Hermann Ottó, az Ornitológiai Központ igazgatója volt az elnöke, jegyzőnek pedig Schenk Jakabot választották, aki a kongresszuson bemutatta a "Kísérlet a Madárvonulás kutatásában" című előadását. Szintén a kezdeti sikerek elismerése, hogy 1914-ben meglátogatta a Központot Henry Forbes Witherby, a British Birds magazin alapítószerkesztője, hogy cikket készítsen a magyarországi madárgyűrűzési módszerekről és eredményekről. Az itteni gyakorlati tapasztalatokat az angliai madárgyűrűzés szervezésében is felhasználták.

MOK Igazgatói szoba
Ornithologiai Központ, Igazgatói szoba
Csörgey Titusz, Schenk Jakab, Vertse Albert, Vasvári Miklós

1928-ban, az akkor már Madártani Intézet kísérletügyi igazgatójaként, Schenk Jakab iskolai falitérképet szerkesztett az addig összegyűlt megkerülési adatok alapján, "Magyarországi madarak vándorútjai" címmel. Ez volt a madárgyűrűzés eredményeinek első, összefoglaló térképi feldolgozása.

 
Magyarországi Madarak Vándorútjai (Schenk Jakab, 1928: Iskolai falitérkép)

Az 1928-ban megalakult Magyar Ornitológusok Szövetsége - a "Madártani Intézet törekvéseinek társadalmi úton való támogatásának" céljával -, amelynek díszelnöke Klebelsberg Kunó, ügyvezető elnöke Nagy Jenő volt. A Szövetség folyóiratát, a Kócsag-ot Greschik Jenő szerkesztette. A Szövetség keretein belül több madárvártát hoztak létre, amelyeken saját gyártású és feliratú gyűrűkkel madárgyűrűzési tevékenység folyt. Ezek: Horthy Miklós Madárvárta (Lakitelek), Esterházy Pál Madárvárta (Kapuvár) (a képen), Bethlen István Madárvárta (Hortobágy), Klebelsberg Kunó Madárvárta (Dinnyés). A Szövetség 1945-ig működött.


Esterházy Pál Madárvárta (Magángyűjteményből)

MOK
Madártani Intézet debrői-úti pavilonja (fotó: Schenk Jakab 1929. május 26.)

A II. világháború során az értelmetlen pusztítás áldozata lett mindannyi más természeti, emberi és kulturális érték között 1944 decemberében a Madártani Intézet teljes archívuma és gyűjteménye. A pusztítás martalékává vált 60 ezer kötet könyv, a teljes irattár, 32 ezer madártáplálék-minta, 8 ezer madárpreparátum, a Cerva-féle pelyhesfióka-gyűjtemény, Alexander Bau 7500 db-os tojásgyűjteménye, a gyűrűzési törzskönyvek és kartonok 170 ezer addigi összes adattal. Pátkai Imre (1916-2003) sorait idézve "Ember magasságú hamu, olvadt üveghalmok fájdalmas látványától megrendülve kezdtük meg februárban az újjáépítés küzdelmes munkáját. Romokat bontva és tömegsírokat ásva, a jobb jövő reményével biztattuk egymást". E tragikus eseményt követően, 1945. február 22-én bekövetkezett még egy súlyos csapás a hazai madártanra, Kőszegen egy bombatámadás során szívrohamban elhunyt Schenk Jakab.


Madártani Intézet tisztikara 1943. évben (Aquila)

A háború után Vertse Albert vezetésével újjászerveződik a Madártani Intézet. A munkatársak a megmaradt gyűrűzők és a külföldi társintézetek segítségével megpróbálták a jelölési adatokat rekonstruálni, de azoknak csak egy részét sikerült újra összegyűjteni, a gyűrűzési adatok legnagyobb hányada végleg elveszett (AquilaLV). Napjainkra a háború előtti időszakból csak azok a felbecsülhetetlen értékű adatok maradtak fenn, amelyek korábban az éves madárgyűrűzési jelentésekben publikálásra kerültek az Aquila folyóiratban. A háború utáni években csak kis számban jelöltek madarakat Magyarországon, részben a megmaradt régi hazai, részben Svájcból és Csehországból kapott külföldi jelölőgyűrűkkel. 1950-ben Warga Kálmán vezetésével a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai is megkezdték a madárjelöléseket múzeumi gyűrűkkel, de a gyűjteményt ért bombatámadás (1956. október 24.) után ez nem folytatódott. Összesen 69 madárfaj, 2030 példányát jelölték meg, de a részletes adatok jelentős része megsemmisült.


Madártani Intézet Gyűrűzési Törzskönyve

1951-ben a Madártani Intézet is újra indította gyűrűgyártást (AquilaLIX) és a rendszeres madárgyűrűzést Magyarországon. Ebben az időszakban elsősorban fiókagyűrűzések (pl.: dankasirály fiókák jelölése a Rétszilasi-halastavakon és a Fehér-tavon) és a madárbefogás hagyományos, hívómadarak segítségével történő módszerei voltak elterjedtek.

Tarló hál (Schmidt Egon)
Tarlóháló (Fotó: Schmidt Egon)

1951 és 1973 között 260 gyűrűző összesen 192 madárfaj, 152 ezer egyedét jelölte meg Magyarországon (leggyakrabban: tengelicet, dankasirályt, csízt). A Madárgyűrűzési Központot 1951 és 1973 között Keve András, Pátkai Imre és Schmidt Egon vezette.


Schmidt Egon: Hová mennek, honnan jönnek vándormadaraink? (Mezőgazdasági Kiadó)

 

Amennyiben részletesebben is érdekli Önt a Magyar Ornithologiai Központ története, olvassa el Vönöczky Schenk Jakab dédunokájának, Vönöczky Lillának "A Magyar Ornithologiai Központ története 1893-1944" című, 2009-ben írt szakdolgozatát (letölthető itt >>)! Kérjük, amennyiben fel szeretné használni a dokumentumot, vegye fel a kapcsolatot a szerzővel a Madárgyűrűzési Központon keresztül (e-mail a szerzőnek >>).

Madárgyűrűzők Magyarországon. (frissítve: 2018. január 17.)