Az Alkotmánybíróság igazolta a természetvédők aggodalmait a vagyontörvénnyel kapcsolatban

Az Alkotmánybíróság mai döntése új reményt adhat a hazai természetvédelemnek. Az állami tulajdonú védett területek vagyonkezeléséről szóló törvény elbukott, a szakma és az emberek akarata érvényesült a gyors gazdasági nyerészkedéssel szemben. A természetvédők elvárják a kormánytól, hogy tartsa tiszteletben az Alkotmánybírósági döntést és végleg tegyen le a nemzeti park igazgatóságok gyengítésének szándékáról.

A T/3788 számú, „az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról” szóló törvényjavaslat az Alkotmánybíróság döntése értelmében a mai napon megbukott. A nemzeti parkok jövőjét markánsan érintő, a szakmai szervezetek és több ezer állampolgár által bírált tervezet nem léphet hatályba, jelen formájában nem valósulhat meg. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország hónapok óta igyekszik a hazai természetvédelem helyzetét megerősíteni. Ennek egyik pillére az volt, hogy az említett törvényjavaslat természetkárosító hatásaira felhívják a figyelmet. A döntéshozókat szakmai anyagokkal és érvekkel látták el a javaslat előkészítése során, és az állampolgárok és civil szervezetek segítségét kérték, amikor társadalmi támogatásra volt szükség.

„A mai örömteli döntés egy lélegzetnyi időt ad, hogy a természetvédelem győzelmét ünnepeljük. A munka érdemi része természetesen hátra van, hiszen egy rossz törvényjavaslat elbukása még önmagában nem jelent előrelépést. De az Alkotmánybíróság mai döntése legalább biztosíték arra, hogy visszalépés se történjen a közeljövőben.” – fogalmazott Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatója.

„A természeti értékek védelme szempontjából alapvető a megfelelő jogszabályi környezet. Ezt az elmúlt hetekben hazai szinten kellett megóvnunk, és biztosan lesz még sok olyan pont, ahol szükség lesz a társadalom tagjainak bevonására ahhoz, hogy hosszú távon javulást érhessünk el. Hiszen a megőrzés és a fenntartható jövő együtt jár, nemcsak a jelen állapothoz kell ragaszkodnunk, hanem előremutató stratégia mentén fejlesztenünk is kell a természetvédelmi intézményrendszert.” – mondta Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója.

”Különösen jelentős az Alkotmánybíróság döntése abból a szempontból, hogy kimondta, hogy nem lehet visszalépni a természet védelmének jelenlegi szintjétől. Felszólítjuk a kormányt, hogy tartsa tiszteletben ezt az alkotmányos elvet és biztosítsa a környezet- és természetvédelmi intézményrendszer zavartalan működését.– tette hozzá Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke.