Budapesti Helyi Csoport

Téli bagolyles a Nagykunságban!

-
,

Magyarország

A Budapesti Helyi Csoport vezetősége az erdei fülesbagoly évében kiemelt figyelmet szeretne fordítani a baglyok alaposabb megismertetésére és a velük összefüggő programok megszervezésére.

Ennek kapcsán szeretnénk minden érdeklődőt meghívni soron következő eseményünkre, melyet 2020. február 8.-ra tervezünk Túrkevére hazánk „bagolyfővárosába”.

A Kárpát-medence egyik legnagyobb bagolytelelőhelyének számító kisvárosban jelenleg is mintegy 300-400 erdei fülesbagoly telel, melyek néhány ponton összegyűlve felejthetetlen élményt kínálnak a madarak kedvelőinek. Kis szerencsével közöttük réti fülesbagolykat is meg lehet figyelni, akik rendszeresen belevegyülnek a nagyobb bagolycsoportosulásokba.

A madarak sok esetben meglehetősen közelről is megfigyelhetők, így lehetőség nyílik fotózásukra, videózásukra is.

Éppen ezért a nagy távolság ellenére is ajánljuk mindenki figyelmébe téli bagolylesünket. A séta alapvetően a település belterületén történne, a bejárt távolság legfeljebb 3 km.

Amennyiben a lelkesedés kitart és van még időnk, egy kis terepi madarászatot is szervezünk Túrkeve közelében.

A túra részletei összefoglalva:
Időpont:   2020. február 8. (szombat)
Találkozási pont: Túrkeve, Széchenyi utca 5. sz. előtt (Orvosi rendelő és ügyelet) – az épület előtt parkolási lehetőséggel
Találkozás ideje:10:30 és 10:45 között
Túra időtartama: Időjárástól és a fotózási kedvtől függően 3-4 óra
Túravezető: Bajor Zoltán
Túrkevére érdemes autóval érkezni, a Budapesttől számított távolság közúton kb. 160 km, a fővárosból nagyjából 2 órát vesz igénybe a lejutás.