Kerti tó pályázat

A kerti tavak díjazása pontrendszer alapján fog történni, figyelembe véve az idén létrehozott s a már meglévő tavak közti különbségeket. A legtöbb pontot elért tó nyereménye az ajándékcsomag és a feladat tökéletes elvégzését igazoló egyedi tábla mellett a nyertes család ragadozómadár-megfigyelő túrára való invitálása. A többi jelentkezőt pedig emléklappal, s MME-s kitűzővel ajándékozzuk meg.

Kerti tó pályázat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja pályázatot hirdet a háztáji élőlényvédelem keretein belül, kivételesen nem a madarakra, hanem a vízi élőlényekre, „nemszeretem állatokra” helyezve a hangsúlyt. A program célja, hogy minél többen létesítsenek kerti tavakat, a meglévőeket pedig a lehető legtermészetesebb módon tartsák fenn. A kerti tavak nem csupán szemünk gyönyörködtetését szolgálják, de kis ráfordítással komoly segítség lehet a vízhez kötött életmódú állatok, elsősorban kétéltűek túlélésében, így a természetes őshonos élővilágunk megőrzésében is! Hazánkban minden kétéltűfaj védett!

Miért fontos kétéltűink védelme?

"Ha megfogyatkoznak a békák,
nemcsak szúnyogból lesz több, gólyából kevesebb,
nemcsak kertünk őrzőit és gyógyszerink alapanyagait veszíthetjük el,
nemcsak tavaszi és nyáresti zenénk halkul el,
hanem a múzsa csókja is veszít forróságából."
(Puky Miklós)

A környező országokban a túlzott beépítés, és mezőgazdasági vegyszerhasználat miatt a kétéltűek 85%-át fenyegeti kipusztulás. Magyarországon még nem ennyire súlyos a helyzet, de ez hamarosan előfordulhat itt is. Számtalan példa igazolja, miért is fontosak gazdasági szempontból ezek az emberre egyáltalán nem, de a kártevő rovarokra, „csúszómászókra” annál inkább veszélyes állatok. Mindezekből okulva értékeljük át érzéseinket ezekkel a több oldalról támadott (túlzott földkihasználás, állóvizek megszüntetése, szennyezése, halakkal való túltelepítése) állatokkal kapcsolatban, és vegyük ki részünket a biológiai egyensúly fenntartásában/visszaállításában, mivel egészséges jövőnk szempontjából közös érdekünk eme hasznos élőlények védelme! 

Miért fontos a kerti tavak létesítése? 

Legkézenfekvőbb védelmi eljárás a már régóta alkalmazott, és minden kerttel rendelkező ember számára megvalósítható módszer az új petéző helyek, azaz kerti tavak kialakítása. A kerti tavacskák létrehozása nemcsak ékesítik házunk táját, hanem egyben kitűnő élőhelyül is szolgálnak, így elősegítik az önkéntes „rovarirtók” szaporodását. Létrehozásuk nem bonyolult, és mivel hazai fajaink nem túlzottan “igényesek”, ezért csak néhány kritériumnak kell eleget tennünk saját kerti tavunk kialakításakor.

Mire figyeljünk oda a kerti tó létesítésénél? 

Nagyon fontos a tó elhelyezkedése, lényeges, hogy szervesen kapcsolódjon környezetéhez, ne keresztezze forgalmas út a békák vonulását a telelőhelytől (lombos erdőktől). Lehetőség szerint helyezzük a kertünk olyan részére, ahol dús növényzet veszi körül, vagy, ha ez nem adott, ültessünk mellé bokrokat, fákat, így megfelelő búvóhelyeket kialakítva az éjszaka aktív állatoknak. Amennyiben a talajvíz szennyvízzel érintkezhet, vagy a környék intenzív mezőgazdasági behatásainak köszönhetően túlságosan nitrátos vagy savas, érdemes fóliával leszigetelni az aljzatot. Lehetőleg próbáljunk a környék vizeiből növényeket beletelepíteni, de nem túlzsúfolni! Fontos, hogy az így kialakított vízi élőhelyekbe ne telepítsünk halakat, mert azok előszeretettel fogyasztják a kétéltűek ivadékait. Lehetőleg akadályozzuk meg, hogy háziállataink (kutya, macska, kacsa, liba, sertés stb.) hozzáférjenek a tóhoz, mert károsíthatják annak lakóit! Nincs szükség óriási medencék kialakítására, az unkák (Bombina sp.) például kedvelik a sekély, 10m2-nél is kisebb területű vizeket, és a gőték sem igényelnek teret. 
Ha ezeket az egyszerű szabályokat betartjuk, nemcsak kertünk lesz díszesebb, hanem a kétéltűeket is védjük. A békák megtelepedése után garantáltan kevesebb lesz portánk körül a szúnyog, a meztelen csiga és egyéb kártevők sem fogják tovább “rongálni” konyhakertünket!

Mit tegyünk a tó megépítése után?

Kétéltűekkel nem szükséges „betelepíteni” tavunkat, hiszen azok feltehetően „magunktól” megjelennek. Felismerésükben segíthet az internet is, és a hozzáférhető határozók. Kérjük, hogy rendszeresen fotózd a megjelenő kétéltűeket, petecsomókat vagy fűzéreket és küldd meg számunkra. Szakértőink segítenek ezek felismerésében!

Pályázatra való jelentkezés

Amennyiben jelentkezik pályázatunkra, s kerti tavat fog létesíteni még a tavasszal, vagy már van kerti tava amit természetes módon tart fenn, regisztrálja magát a bukk@mme.hu e-mail címen! Ősszel a fotódokumentációk segítségével (és/vagy személyes ellenőrzés alapján) megtekintjük munkáját, s szakmai tájékoztatást is kaphat a létrehozott élőhelyéről és a benne élő fajokról! 

Jelentkezési határidő: 2015. június 1.

Díjazás

A kerti tavak díjazása pontrendszer alapján fog történni, figyelembe véve az idén létrehozott, valamint a már funkcionáló tavak közti különbségeket. A legtöbb pontot elért tó díjazásban részesül, mely az ajándékcsomag és a feladat tökéletes elvégzését igazoló egyedi tábla mellett a nyertes családot ragadozómadár-megfigyelő túrára invitálja. A túra során a családot elvisszük a helyi csoport területén olyan helyekre ahol elsősorban fokozottan védett ragadozómadarainkkal (parlagi sas, réti sas, kerecsensólyom) találkozhatnak szakszerű vezetés kíséretében. A többi jelentkezőt pedig emléklappal, s MME-s kitűzővel ajándékozzuk meg.

Fontos azonban kiemelnünk, hogy pályázatunk elsődleges célja nem a díjazás, hanem kétéltűink s a vízi élőlények védelme!

A szervezők elérhetősége:  

Szitta Tamás (e-mail: tamas.szitta@gmail.com, tel: 06 30 239 4532)
Fekete Judit (e-mail: juditfekete0307@gmail.com)
Hák Flóra (e-mail: bukk@mme.hu, tel.: 06 70 977 6147)