2014.09.12

Cinege kopogtatott be az ablakomon –hallhatjuk sok madárbaráttól

Ezt a viselkedést rengetegen úgy értelmezik, hogy élelmet kér tőlünk, azért reklamál, mert még nem tettük ki az etetőt maggal feltöltve. Ám valóban erről van szó?
 

Az ablakban megjelenő cinegék valójában más ok miatt érkeztek. Esős időben rengeteg rovar az ablakok keretéhez húzódik, esőtől védett erkélyeket igyekszik keríteni magának. Ezt a rovarbőséget dézsmálja meg a széncinege, amikor következetesen végignézi az apró réseket az ablakunk mentén. Az üvegen kopogtatás is részben ennek a következménye, hiszen mindannyian láthattuk már mennyi apróbb muslica, levéltetű pihen meg az üvegen. Ha teheti, akkor ezeket az apró falatokat is megszerzi, ám ahogy odakap, a csőre az ablaknak ütközik.

A kopogtatás másik oka nem az élelem megszerzésének következménye, hanem egy vélt vetélytárs látványa. Ahogy megkapaszkodik az ablakkeretben, legtöbbször elsőként a háta mögé pillant, hogy nincs-e veszély, keresgélhet-e nyugodtan. Ha ezek után szembefordul az üveggel, akkor „hirtelen” egy másik széncinege jelenik meg éppen előtte, számára túlságosan közel is. Ez a saját tükörképe, ám természetesen ezt ő nem tudja. Tizedmásodpercnyi ijedtség után egy erősebb csőrvágással akarja a vélt fajtársat elűzni, azaz feléje csap a csőrével, aminek a végeredménye a koppanás. Sokszor ezt a mozdulatot a szárny kiterjesztése előzi meg, így kis odafigyeléssel még a koppantás okára is rájöhetünk ebből, rovar felcsípése esetén ezt ugyanis nem láthatjuk tőle.

Írta: Kincses László, Fotó: Bajor Zoltán