Elkészült a XI. Országos Sasleltár

Az MME a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve idén januárban tizenegyedik alkalommal szervezte meg a hazánkban telelő sasok éves számlálását.
 
Parlagi sas (Fotó: Kovács András).


Az egy időben történő megfigyelések miatt „sasszinkronnak” nevezett kezdeményezésen rekordszámú, 331 felmérő vett részt országszerte, így a nagy mennyiségű beérkezett adat begyűjtése és feldolgozása is a szokásánál hosszabb időbe telt.

Idén közel 14.000 km2 területet érintett a felmérés (megyei táblázat megtekintése >>), ami magába foglalta a legjelentősebb sas-telelőhelyeket. A korábbi évekhez hasonlóan több területen az idei év madarának választott túzokok számlálását is a ragadozómadarakéval párhuzamosan végezték.

A XI. Országos Sasszinkron keretében 563 rétisast, 220 parlagi sast, 3 szirti sast és 7 fekete sast regisztráltak a résztvevők. Az átvizsgált területegységekre vetített "sassűrűség" a több éves átlagnak megfelelő volt (6 példány / 100 km2). Tavaly januárban valamivel több rétisast (591), viszont kevesebb parlagi sast (182) számoltak meg a résztvevők. A ritka fekete sasból még sohasem figyeltek meg egyszerre hét példányt az országban, amely azt jelzi, hogy hazánk egyre jelentősebb telelőhelyévé válik ennek a világszerte veszélyeztetett fajnak, amely feltehetően a klímaváltozás miatt sem vonul már minden esetben el a dél-európai és kisázsiai telelőhelyeire. A fekete sasok elterjedésük nyugati határát Lengyelországban és a Balti államokban érik el, ahol mindössze 30-50 pár él már csak belőlük, így a nálunk telelő néhány példány túlélése is rendkívül fontos a sérülékeny állomány fennmaradása szempontjából.

Rétisas megfigyelések - 2014. évi téli sasszinkron (forrás: MME Monitoring Központ).
Rétisas megfigyelések - 2014. évi téli sasszinkron
(forrás: MME Monitoring Központ).

Parlagi sas megfigyelések - 2014. évi téli sasszinkron (forrás: MME Monitoring Központ).
Parlagi sas megfigyelések - 2014. évi téli sasszinkron
(forrás: MME Monitoring Központ).

Szirti sas megfigyelések - 2014. évi téli sasszinkron (forrás: MME Monitoring Központ).
Szirti sas megfigyelések - 2014. évi téli sasszinkron
(forrás: MME Monitoring Központ).

Fekete sas megfigyelések - 2014. évi téli sasszinkron (forrás: MME Monitoring Központ).
Fekete sas megfigyelések - 2014. évi téli sasszinkron
(forrás: MME Monitoring Központ).

Kerecsensólyom megfigyelések - 2014. évi téli sasszinkron (forrás: MME Monitoring Központ).
Kerecsensólyom megfigyelések - 2014. évi téli sasszinkron
(forrás: MME Monitoring Központ).

 

A sasok mellett a legtöbb területen a többi hazánkban telelő ragadozómadarat és a túzokokat is számba vették a természetvédelemmel foglalkozó szakemberek. A sasok élőhelyein az év madarának választott túzokból 460 példány sikerült megfigyelni, ami az országos állománynak a harmada (az országos túzokszinkron eredményeiről itt olvashat >>).

A korábbi éveknek megfelelően a leggyakrabban megfigyelt ragadozómadár-faj az egerészölyv volt 3464 példánnyal. Kékes rétihéjából 528, vörös vércséből 392, karvalyból 133, gatyás ölyvből 110, kerecsensólyomból 35, kis sólyomból és vándorsólyomból pedig egyaránt 27 példányt figyeltek meg. A viszonylag gyakori, de rejtett életmódú héjából mindössze 7, a ritka pusztai ölyvből pedig 5 példány került elő. A vonuló, de a klímaváltozás miatt egyre gyakrabban áttelelő barna rétihéjából 35 került távcsővégre.

Országos Sasszinkron eredmények 2004-2014 (forrás: MME Monitoring Központ).
Országos Sasszinkron eredmények 2004-2014 (forrás: MME Monitoring Központ).

A "sassűrűség" alakulása az Országos Sasszinkron eredmények 2004-2014 alapján (forrás: MME Monitoring Központ).
A "sassűrűség" alakulása az Országos Sasszinkron eredmények
2004-2014 alapján (forrás: MME Monitoring Központ).

 

Az országos sasleltár nem titkolt célja, hogy a sas-állományok felmérése mellett az illegális ragadozó-mérgezések felderítését, hatásuk monitorozását és visszaszorítását is elősegítse. Hazánk sajnos élenjáró a régióban a madarak ellen elkövetett bűncselekmények számát tekintve, amely esetek csökkentése a hozzánk külföldről érkező sasok védelme miatt nemzetközi felelősségünk is. Ebből a célból európai uniós támogatással jelenleg is folyik az MME koordinálásban a Sasbarát Magyarországért LIFE+ program (www.parlagisas.hu).

 

Az MME parlagisas-védelmi programját és mérgezésellenes kampányát az Európai
Unió LIFE alapja támogatja (LIFE10NAT/HU/000019).

A projektben az MME partnerei: a Hortobágyi, Bükki és Körös-Maros Nemzeti
Park Igazgatóságok, a Nemzeti Nyomozóiroda, az Országos Magyar Vadászkamara,
a Fővárosi és a Jászberényi Állat- és Növénykert, valamint a
Természetfilm.hu Egyesület.

www.parlagisas.hu

 

Horváth Márton - Nagy Károly - Nagy Zsolt

 

Kapcsolódó hírek

Rákosi viperák (Fotó: Orbán Zoltán)

Az Európai Unió LIFE-programja és az Agrárminisztérium támogatásával, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) koordinálásával megkezdődött „A rákosi vipera természetvédelmi helyzetének javítása a Pannon régióban (LIFE18 NAT/HU/000799)” című LIFE projekt.

Vadludak a Tatai Öreg-tavon (Fotó: Csonka Péter)

Idén immáron 19. alkalommal várjuk sok szeretettel a madárbarátokat a Tatai Öreg-tó partjára, a Tatai Vadlúd Sokadalomra. Az utóbbi években már közel húszezer látogatót is vonzó rendezvény azért egyedülálló, mert a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére létrehozott Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozó Öreg-tó az egyetlen olyan madárpihenőhely kontinensünkön, amit...

Kezdő madarász képzés Székesfehérváron

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Fejér Megyei Helyi Csoportja két napos képzéseket hirdet "Kezdő madarász vagyok!" címmel, amely az ország több pontján eddig nagy sikert aratott. A madarász alapképzés célja, hogy a laikus madárkedvelők számára olyan tudásanyag megszerzését tegye lehetővé, amelynek birtokában bárki sikerélményekkel vághat bele a...