2015.06.25

Erdészeti munkák a szalakóta védelméért

Az Alföldi Erdőkért Egyesület Erdőművelési és Környezetvédelmi Szakbizottsága a szalakótabarát erdészeti élőhelykezelésről tartott bemutatót a DALERD Zrt. területén, Csanytelek közelében 2015. június 17-én. 

A programot Fazekas József, a DALERD Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese nyitotta köszöntőjével. 


Fazekas József köszöntője.

Ezt követően Sütő Péter Pál projektvezető tartott előadást, melyben részletezte, hogy a projekt során egy 13 erdőrészletből álló, összesen körülbelül 60 hektár kiterjedésű területen fognak speciális módszerekkel megfelelő szalakóta élőhelyet kialakítani. A legfontosabb elvégzendő munkák közé tartozik az invazív fajok eltávolítása, őshonos fafajok ültetése, és a 8 hektárnyi területet felölelő erdei tisztások karbantartása. 


Sütő Péter Pál előadása.

Tokody Béla ismertette a szalakótavédelmi programot, a faj jellegzetességeit, élőhely igényeit, az állományvesztés okát és a szükséges védelmi intézkedéseket. 


Tokody Béla ismertetője.

Majd Tajti László, a Kiskunsági Nemzeti Park területkezelési igazgatóhelyettese bemutatta a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet védett értékeit. 


Tajti László előadása.

Az előadásokat Szidonya István, SM Consulting Kft. bemutatója követte, melynek során megismerhettük a vegyszeres injektálás technológiáját. 


Vegyszer injektálása invazív fafajokba.

Az injektálásos technológiát körülbelül 8-10 éve használják sikeresen, azonban a területen előforduló zöld juhar, és amerikai kőris fajokra újonnan kezdték alkalmazni, így jelenleg is zajlik a vegyszer kombináció tökéletesítése. A közismert tuskókenéses eljárással szemben az injektálásos módszer előnyei, hogy a vegyszermennyiség töredékére csökkenthető, emellett megoldást jelent a tuskósarjak mellett a gyökérsarjak kiküszöbölésére is, és a környezet minimális zavarása mellett kivitelezhető.


A kép egy injektálással kezelt fát mutat be, látható, hogy a fa környezetében élő növények nem károsodtak.

A technológia bemutatását követően terepbejárásra indultunk. Munka közben figyelhettük meg az új, speciális erdészeti traktort, mely a rákapcsolt zúzó segítségével akár kisebb fák szétforgácsolására is alkalmas, így nagy segítséget nyújt az erdei tisztások karbantartásában. 


Erdészeti traktor munka közben és az eredmény.

A 60 hektárnyi kezelendő erdőterület nagy része faanyagtermelést nem szolgáló üzemmódú, elsődlegesen természetvédelmi, továbbá partvédelmi és Natura 2000-es rendeltetésű. A területen található őshonos fafajok közül a fűzfák jelentős része erősen korhadt, így az invazív amerikai kőris és zöld juhar egyre nagyobb teret hódít. Tovább nehezíti a helyzetet a gyalogakác, a szeder és a vadszőlő térnyerése.

Az injektálásos módszer elegendő volt azokon az erdőrészeken, ahol az invazív fajok még csak kisebb mennyiségben vannak jelen. Azokon a területeken, ahol az invazív fajok egybefüggő foltokat alkottak, tarvágást hajtottak végre. 


Tarvágással távolították el az egybefüggő invazív foltokat.

A kivágott fákat őshonos csemeték (fehér fűz, szürke nyár, fekete nyár) ültetésével pótolták, abban az esetben, amikor az eredeti állomány záródása 80% alá esett. A csemetéket sorokba ültették, ami könnyíti majd az erdősítés későbbi ápolását. A sorok között ugyanis nagy mennyiségű szeder, zöld juhar és amerikai kőris magonc jelenik meg. A csemetékre az elkövetkező 5 évben - amíg kellőképpen meg nem erősödnek - nagy gondot kell fordítani, hisz az invazív fajok tömegei könnyedén kiszoríthatnák a fiatal fákat. 


Invazív magoncok megjelenése a facsemeték sorai között (Fotók: Göcző Gabriella).

Az eseményt Ópusztaszeren zártuk egy jó ebéd kíséretében.