Etessük a verebeket is!

Etetési időszakban sokan panaszkodnak arra, hogy "a verebek eleszik az eleséget az értékes madarak elől". Néhány évtizeddel ezelőtt annyi volt még belőlük, hogy széles körben alkalmaztak verébmentes odúkat és etetőket. Azonban kevesebb, mint egy emberöltő alatt  sokat romlott a helyzet, Európa sok részén a verebeknek ma már  ritkának számítanak.

Háziveréb-csapat egy bokor ágain (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Magyarország szerencsére még nem tart itt, verebeink állománya egyelőre nem csökken kimutathatóan, ez a stabilitás azonban csak odafigyeléssel, gondoskodással tatható fent, melynek fontos részét képezi a téli etetés is.


A verebek csapatosan látogatnak az etetőkre, ami sok érdekes
megfigyelési lehetőséget kínál (Videó: Orbán Zoltán).


 

Nem zavarják el a cinegéket!

Nem valós az a félelem, mely szerint a verébcsapatok "nem engedik szegény cinkéket az etetőre". Az igazság az, hogy a cinegék – még a pirinyó kék cinegék is – rendkívül karakán állatok, nemigen ijednek meg az etető többi madarától. Az "elűzött" cinege megfigyelések hátterében nem az ijedtség, hanem a magevőkétől eltérő táplálkozási stratégia áll. Míg a pintyfélék a maghalom közepébe ülve folyamatosan az etetőn szeretnek tartózkodni, a cinegék egy-két napraforgómagot felkapva a sűrű bokrosba húzódnak, hogy ott bontsák fel a magot. Ez az oka annak, hogy fürgén ide-oda ugrálva látjuk őket az etetőn, nem pedig a "félelem" a verebektől.


A 2011-es év madara - széncinege - napraforgómagot bont.
Ez a táplálkozási stratégia, nem pedig a verebek okozzák
a cinegék ide-oda ugráló magatartását az etetőn
(Videó: Orbán Zoltán).

Verébmentes Európa?

Nyugat-Európa jelentős részén a veréb (különösen a 2007. év madara - a mezei veréb) ma már ritkának számít, de vannak olyan régiók is, ahol úgy növekedett fel egy most tizenéves generáció, hogy nem találkozhattak a bokrok között csiripelő madarakkal. Kontinensünkön a verebek járulékos áldozatai az élőhelyek átalakításának, Ázsiában azonban van egy ország (Kína), ahol a tudatos verébirtó hadjáratnak nemcsak légiónyi veréb, de minimum harmincmillió ember is áldozatul esett.

Házi verebek (Fotó: Orbán Zoltán).
A mindennapiság szinonimájaként a magyar szólások közé is bevonuló
"szürke kis" verebek (a képen házi verebek) sokkal fontosabbak, mint egykor
gondolták. Megfogyatkozásuk, eltűnésük többek között a természetkímélő
agrárium visszaszorulásának egyik fontos bio-indikátora
(Fotó: Orbán Zoltán).

Történelmi verébfiaskók

A verebek nem-, illetve félreismerése a történelem folyamán többször vezetett olyan verébirtási kampányokhoz, amik nem csak az állatoknak okoztak mérhetetlen kínokat, de hatalmas gazdasági károkhoz, éhínségekhez vezettek, amibe rövid idő alatt emberek tízmilliói (!) haltak bele.

II. (Nagy) Frigyes porosz uralkodó Brandenburg cseresznyetermését féltve a verebektől, a 1744-ben elrendelte a madarak irtását, és a beszolgáltatott verébfejekért 6 fillér fizettetett ki. A lakosság persze kapva kapott a jó jövedelmező "lőpénzen" és tűzzel-vassal irtotta őket. Ráadásul az énekesmadarak tömeges étkezési hasznosítása a XVIII. századi német területeken ugyan olyan elterjed volt, mint a ma közismertebb (és nagy felháborodást keltő) olaszországi, máltai, francia, észak-afrikai és közel-keleti tömeges madármészárlások; így az elpusztított verebek nem csak az erszényeket hizlalták, de konyhai húskínálatot is bővítették. Az akció nem csak az államkincstárat rövidítette meg közvetlenül pár százezer márkával, de néhány év alatt oda vezetett, hogy a rovarkártevőket pusztító verebek hiányában a cseresznyetermés is elmaradt, mert a fákon levél sem maradt. Így az uralkodó kénytelen volt visszavonni a rendeletet.

A Mao Ce Tung vezette Kína az 1958-1962 közötti időszakban hirdette meg a „Nagy Ugrás” programot, melynek egyik első akciója az „Öt kártevő kampány” volt. A kártevőirtásban a verebek – mint a rizstermés vélt megdézsmálói –  élen szerepeltek. A lakosságot arra kötelezte a kormányzat, hogy fémedényekkel zajongva folyamatosan riasszák a madarakat, akik így nem tudtak leszállni táplálkozni és pihenni. Emellett mindenféle eszközzel – például a gyerekek csúzlival – lőtték is őket, megsemmisítették a fészkeiket, összetörték a tojásaikat és megölték a fiókáikat. 1960-ban a kínai tudományos akadémia kutatási eredményekre hivatkozva kijelentette, hogy a verebek elsősorban rovar-, nem pedig magevők. Azonban Mao elnök hiába visszakozott, hogy akkor „felejtsük el” – már késő volt. A fiókáikat rovarokkal tápláló verebek hiányában túlszaporodó rovarok felfalták a vetést, és a kialakuló éhínségbe legalább harmincmillió kínai halt bele.

Sajnos az utóbbi évtizedekben – ha más okokra visszavezethetően is – Európában is bekövetkezett egy területenként ijesztő nagyságrendű verébállomány-csökkenés.

Mezei veréb (Fotó: Orbán Zoltán).
A verebek (mezei veréb) rovarokkal, köztük mezőgazdasági kártevőkkel táplálják a
fiókáikat. Ezt sem Nagy Frigyes, sem Mao Ce Tung nem tudta vagy nem vette
figyelembe, ami ökológia és szociális katasztrófákat okozott
(Fotó: Orbán Zoltán).

 

A II. világháború és a Közös Agrárpolitika

Az ezredforduló végére már a kontinens jelentős részén komoly aggodalomra okot adó, különösen az agrárterületeket érintő madárállomány csökkenések hátterében az utolsó nagy világégés, a II. világháború áll.

Az 1950-es években a háború dúlta európai országok nemzetgazdasága romokban hevert, az emberek éheztek, mert a termelőeszközök jelentős része megsemmisült. Éppen ezért az Európai Unió (1992) elődjeként megalakuló Európai Szén- és Acélközösség (1951), majd az Európai Gazdasági Közösség (1954) egyik fő célkitűzése a termelékenység növelésére, az agrárnépesség életszínvonalának növelésére, a stabil élelmiszerellátásra épülő közös mezőgazdasági politika megteremtése volt. Az ezt deklaráló 1958. évi Római Szerződés az árgarancia és a támogatási struktúra megteremtésével a mennyiségi élelmiszertermelésre helyezte a hangsúlyt.

A Közös Agrárpolitika (KAP – Common Agricultural Policy) olyan sikeres volt, hogy a Közösség rövidesen az önellátáson felül jelentős exportálható élelmiszer felesleget is termelt a legfőbb élelmiszerekből (tej, vaj, marhahús, gabonafélék stb.). Csakhogy ezért a sikerért hatalmas árat fizettünk!

Nagyüzemi kukoricatábla (Fotó: Orbán Zoltán).
A terméshozam-maximalizáló intenzív mezőgazdálkodási módszerek, például a képen
látható monokultúrák alkalmazása
néhány évtized alatt az agrárterületek madárvilágának
csökkenéséhez vezetett.Az ilyen területeken a verebek nem találnak fészkelőhelyet,
a permetezés miatt kevesebb és mérgező a rovar táplálék (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Természetvédelmi problémák, társadalmi és piaci feszültségek
Mivel a termelés mennyiségi növelése csak a szántóterületek növelésével, intenzív módszerekkel, monokultúrás gazdálkodással, növényvédőszerek és egyéb agrárkemikáliák általános és széleskörű alkalmazásával volt lehetséges, alig néhány évtizeddel a Római Szerződés aláírását követően már érezhetővé vált a természetes és természetközeli élőhelyek csökkenése, ráadásul az agrárterületek minősége és biológiai sokfélesége is jelenősen károsodott.

Ennek következtében a mezőgazdasági területeken élő madárfajok állományai a nyugat-európai országokban vészesen megfogyatkoztak. Jellemző példája ennek a mezei veréb – a 2007. év madara –, melynek egyesült királyságbéli állománya az ezredfordulóra 96%-kal csökkent. Az iparilag és gazdaságilag kevésbé fejlett, éppen ezért érintetlenebb természeti környezetű Közép -és Kelet-Európában ez a hatás jelentősen kisebb mértékű volt, de amint azt a 2010-es év madarai – a fecskék – példája mutatja (1999-2009 között átlag 46%-kal csökkent hazai állományuk), a rendszerváltást követően Magyarország sem mentesült a negatív hatások alól.

A környezeti károkozás mellett a társadalmi és piaci hatások is számosak. A szinte feltétlen támogatás miatt elkényelmesedett gazdák termékei a világpiacon nem mindig képviseltek versenyképes minőséget, ezért az EU piactorzító megoldásokat (mozgó védővámnak tekinthető importlefölözés, exporttámogatás) alkalmazott az unión kívüli agrárkereskedelemben. További problémát jelentettek a túltermelés miatt a piacszabályozási beavatkozások ellenére eladhatatlan, felhalmozódó élelmiszerek, melyeket újabb támogatásokkal kellet megsemmisíteni.

Verébdúc Angliában (Fotó: Orbán Zoltán).
Verébdúc Angliában, ahol az egyik legnagyobb,
96%-os mezei veréb állománycsökkenés
bekövetkezett (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Natura 2000, multifunkcionális mezőgazdaság, vidékfejlesztési politika
A Közös Agrárpolitika járulékos negatív hatásaként jelentkező természetvédelmi problémák kezelésére az EKG/EU a nemzetközi egyezmények mellett saját közösségi szabályozásokat is bevezetett. Az EU hatályos jogszabályai közül mintegy 300 környezeti vonatkozású, ezek közül a legjelentősebb természetvédelmiek a Madárvédelmi irányelv (1979) és az Élőhelyvédelmi irányelv (1992). Ezek előírják a tagállamoknak a Fontos Madárélőhelyek (IBA) és a Különleges Madárvédelmi Területek (SPA) egységes koncepció szerinti kijelölését, védelmét és fenntartását, melyek részét képezik az Európai Unió Natura 2000 ökológiai hálózatának.

A természetvédelmi intézkedések mellett a múlt század utolsó évtizede a Közös Agrárpolitika felülvizsgálatát is magával hozta. Az európai mezőgazdaság funkciója alapvetően eltér a tengerentúli versenytársakétól. Tőlük eltérően a kontinens mezőgazdasága több évszázados múltra tekint vissza és sűrűn lakott országokban működik, ezért jelentős táj- és társadalomformáló szerepet is betölt. Az EU tagállamaiban az agrárium egyre kevésbé jellemezhető pusztán élelmiszertermelő ágazatként, sokkal inkább illik rá a „multifunkcionális mezőgazdaság” megjelölés, mely fogalom 1992-ben hangzott el először az ENSZ Környezet és Fejlődés Konferenciáján Rio de Janeiróban. A multifunkcionális mezőgazdaság a hagyományos élelmiszertermelő funkciót:

  • mélyíti (fenntarthatóság, helyi és régiós piaci szemlélet, öko- és biotermékek, helyi specialitások);
  • újraalapozza (hatékonyság és takarékosság, alternatív erőforrások alkalmazása, nem-élelmiszer funkciók: bioalkohol, biodízel);
  • szélesíti (energianövények, agro-, falusi-, öko-, fotó-, élményturizmus, életképes vidék fenntartása, kulturális örökség megőrzése, hagyományőrzés, természetes élőhelyek védelme, talajvédelem, biológiai sokféleség védelme).

Az EU a Közös Agrárpolitika negatív természetvédelmi, társadalmi és gazdasági hatásainak ellensúlyozására 1992-től napjainkig három jelentős KAP reformot dolgozott ki, melynek lényege, hogy az agrárpolitikában a mindeddig elsődlegesnek tekintett hagyományos élelmiszertermelő funkció – a biztonságos szintet biztosítva – háttérbe szorul, és helyette a tájmegőrzési, tájgazdálkodási szerep kerül előtérbe. Ebben az új szemléletben sok gazdálkodó akkor jár anyagilag is jobban (erre kap támogatást), ha búza helyett túzokot vagy kék vércsét „tenyészt”, ha mesterséges odúkat telepít, magyarán olyan gazdálkodást folytat, mely a területen élő, megőrizendő állat- és növényfajok életfeltételeit biztosítja. A Közös Agrár és Vidékfejlesztési Politikává alakuló KAP a multifunkcionális mezőgazdaság tájmegőrzése révén a hagyományostól eltérő új – az előbb említett példánál maradva ökoturisztikai – bevételi forrásokat teremt a vidéken élők számára.

Kaszáláskor meghagyott rovarbúvó sáv (Fotó: Orbán Zoltán).
A Közös Agrárpolitika reformja az olyan természetkímélő, tájfenntartó,
tájkarbantartó módszerek alkalmazását helyezi előtérbe, mint
amilyen a képen látható rovar búvósávos kaszálás
(Fotó: Orbán Zoltán).

 

Etessük tehát a verebeket is!

Amint láttuk, a II. világháborút követő éhezéséből kiutat teremtő Közös Agrárpolitika sajnálatos mellékhatásaként jelentősen romlott Európa környezeti állapota, így a nyugati területek jelentős részén a verebek – az agrárterületek más fajaival egyetemben – egyedszáma megfogyatkozott, sok helyen drasztikusan lecsökkent. A frissen csatlakozott országok – köztük Magyarország – érintetlenebb madár állományai fontos kontinentális bázisát képezik ezeknek a fajoknak. Ezért arra kérjük a madárbarátokat, hogy más szemmel tekintsenek a verebekre, etessük, védjük, mesterséges odúkkal segítsük őket is.

Az MME ennek szellemében két éve átalakította az előző évtizedekben kidolgozott verébmentes dúcetetőt: eltávolítottuk az oldalüvegeket és csak a cinegéknek megfelelő alsó bejáratokat, illetve elkészítettük a veréblakótelep-odúkat is.

A csapatosan mozgó, maghántoló táplálkozású verebek nélkülözhetetlen részét képezik az etetők asztalközösségének, mint az áttelelő rovarevő énekesek több fajának alapvető táplálékbázist "előállító" madarak.

A nem is olyan szürke, ma már nem is annyira gyakori verebek kíméletéről szóló racionális természetvédelmi, ökológiai érvek mellett el kell mondani, hogy ezek a csoportokban élő madarak rendkívül érdekesek, gyakran kimondottan jópofák is. Ha rászánjuk az időt a megfigyelésükre, megértjük, hogy miért lenne szegényebb a világ nélkülük - ebben a felismerésben segítenek az alábbi kis videók. Nézze meg ezeket Ön is!   

A földön táplálkozó verebeket megfigyelve egyből világossá válik, hogy miért ilyen a
színezetük. A tarka, barna és szürke tónusok ideális rejtőszínt jelentenek, ugyanakkor
a foltok az egymás mellett ugrándozó, szedegető csapat tagjait nehezen elkülöníthetővé
teszik egy távolabbról szemlélődő ragadozó számára.
Házi verebek cinkegolyóból táplálkoznak.
Odúfelderítést végző mezei verebek.
Mezei és házi verebekből álló csapat fürdik egy madáritatóban.
Verebek az etetőtálcán: gyors táplálkozás, kiélezett figyelem, állandó készenlét.
Házi verebek almát esznek az etetőn.
Mezei verebek ősszel egy veréblakótelep-odúnál.
Házi verebek az etetőn porfürdőben és itatóban fürdenek.
Ha kell, a verebek is tudnak cinkeszerűen, fejjel lefelé lógva táplálkozni az etetőn
(Videók: Orbán Zoltán).

Orbán Zoltán - Madárbarátok könyve (Cser Kiadó, 2013) külső borító.
Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok könyvét (bolt >>), ...

Nagy Csaba szerk. - Odúlakó madaraink védelme (MME, 2013) könyv külső borító.
... illetve a kimondottan az odúlakó madarak védelmével foglakozó
kiadványunkat (bolt >>)!

 

Orbán Zoltán