2017.10.05

Gyűrűs hamvas rétihéják nyomában - fényképezőgéppel

Az utóbbi években a digitális fotózás terjedésének és a gyors képmegosztásoknak köszönhetően egyre több gyűrűs madár képe kerül elő a legkülönbözőbb fajok közül. Idén először fotósoknak köszönhetően végre a hamvas rétihéják is érdekes adatokat szolgáltattak.

A hamvas rétihéja láp- és mocsárrétjeink, nyílt mezőgazdasági területeink egyre ritkuló földön fészkelő ragadozó madara. A 2000 környékén még 280 párra becsült állománya napjainkra alig 70 párra zsugorodott. A hamvas rétihéja 2000 óta kevésbé kutatott faj volt hazánkban, tervszerű felmérését 2013-ban kezdtük meg újult erővel országos szinten. A madarak védelme érdekében egyre több terepi felmérő tábort szervezünk, mindeközben igyekszünk választ találni az állománycsökkenés okaira is. Idén három érdekes gyűrűleolvasás történt:
Tavasszal a Duna-Ipoly Nemzeti Park Dabasi Turjánvidékén tartott felmérésen Hencz Péter tagtársunk autóból, gyorsan kifotózva készült képe alapján sikerült azonosítani egy lengyel eredetű példányt. A dolog érdekessége, hogy a gyűrűje alapján L06-nek nevezett hím nyomkövető berendezést is viselt a hátán, amit a terepen egyáltalán nem lehetett látni. Egy hónappal később kaptuk a hírt, hogy L06 „hazaérkezett” Lengyelországba. A nyomkövető adatait Dominik Krupińskinek a BOCIAN munkatársának sikerült letöltenie, így a madár néhány napos hazai tartózkodásának helyszíneire is fény derülhetett.


Az L06-os gyűrűt csak később vette észre a madár lábán Hencz Péter, a fotós


L06-os útja a Kiskunságtól Biala Podlaska-ig (MME Gyűrűzési Központ)

Május elején érkezett a következő hír, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park Szatmár-beregi TK területén is hosszú évek óta újra megjelentek a hamvas rétihéják és költésbe is kezdtek. Az is kiderült, hogy egyikük ornitológiai gyűrűt viselt, „Budapest” felirattal. Az utóbbi években nagyon kevés hamvas rétihéját jelöltek meg, így különösen izgalmas kérdés volt, hogy mikor kerülhetett a gyűrű a madárra. A nehézség ez esetben az, hogy az ornitológiai gyűrűk leolvasása szinte csak a madarat befogva, kézben tartva oldható meg. Mivel e fokozottan védett madarakat semmiképpen sem lehet zavarni költésük biztonsága érdekében, így a gyűrű leolvasása befogásuk által nem lehetett megoldás. A lesből történő fotózás azonban igen. Egy jó képért cserébe fény derülhet a titokra is. A folyamatos megfigyelésekkel szakaszokban beérkező számok alapján először négy madár jöhetett szóba. Végül többszöri próbálkozásra a módszer sikerrel járt: Habarics Béla fotójáról az utolsó karakterek is kiderültek! Ezt a hímet pont a megfigyelője, Barcánfalvi Péter a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársa gyűrűzte 9 évvel ezelőtt, a térségben! Az eddig ismert legidősebb példány Európában 16 éves, így madarunk előkelő helyre került a kor szerinti rangsorban. A történet részletesen olvasható a madártávlat őszi számának hasábjain.
De ezzel a gyűrűs hírek még nem értek véget! 2015-ben hazánkban is megkezdődtek a színes gyűrűzések a nemzetközi rendszerbe illeszkedően egyedi, világoszöld gyűrűkkel. Júliusban kaptuk a hírt Vig Zsófiától Heves-megyéből, hogy egy költésben megfigyelt másodéves tojó lábán egy színes gyűrűt látni. Kovács András barátunk épp a környéken tartózkodott és sikerült megfelelő fotót készíteni erről a madárról. Így került elő, az első hazai színes gyűrűvel jelölt egyed. Ezt a példányt 2016-ban jelölte Tóth László munkatársaival a Bükki Nemzeti Park területén, körülbelül 10 méterre mostani leolvasása helyétől. A 17-es gyűrűvel jelölt madár tehát 2016-ban a fészek elhagyása után megjárva Afrikát, visszatért kirepülése helyére és ott alapított családot. Mindkét hazai példa mutatja a hamvas rétihéják területhűségét. Ez is bizonyítja, hogy sikeres költőhelyeik védelmét továbbra is elsődleges feladatnak kell tekinteni.


2018-ban már őket is viszontláthatjuk! (fotó: Turny Zoltán)

Gratulálunk a fotósoknak! Remélhetően a hosszú téli estéken mások is előveszik fényképeiket és átvizsgálják őket a gyűrűket kutatva. Minden információt örömmel fogadunk, várjuk az esetleges jelzéseket!
 

Turny Zoltán
MME - Hamvas Rétihéja Munkacsoport
Faj-megőrzési koordinátor
hamvas rétihéja hírek: https://www.facebook.com/Hamvasretihejavedelem/