2015.10.19

Interneten elérhetővé vált Magyarország madárfajainak részletes adatbázisa!

A kontinensünkön megfigyelt mintegy 800 madárfaj fele fészkelőként, vonulóként vagy kóborlóként hazánkban is előkerült, és közülük legalább 200 a lakott területeken is előfordul.


Ennek a változatos megjelenésű és viselkedésű madárkavalkádnak a megismerését segíti az MME honlapján, a "Tudástár" főmenü alatt elérhető Magyarország madarai adatbázis.

Azt, hogy pontosan hány fajt is számlál a hazai madárfauna egy adott időpillanatban, szinte lehetetlen megmondani. A rendszertani kutatások alapján ugyanis alfajok emelkednek önálló faji státuszra vagy éppen fordítva, eddig önálló fajoknak tekintett madarak kerülnek törzsalakként és alfajonként egy fajcsoportba. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy egy-egy új madár előkerülése esetén az MME Nomenclator Bizottsága a rendelkezésre álló bizonyítékok (fotók, biometriai adatok stb.) elbírálása alapján veszi fel (vagy utasítja el) a fajt az országos listára - ez pedig időbe telik.

Ezeknek a körülményeknek a figyelembe vételével hazánkban jelenleg 400-410 madárfaj előfordulása bizonyított és ezekből 397 faj szerepel a most elindult Magyarország madarai honlapfelületen. Ezen minden fajnak külön oldala van, ahol a madárral kapcsolatos általános és speciális ismeretek: magyar, angol és tudományos név, rendszertani besorolás, méretek, hazai és európai védelmi helyzet, életmód és viselkedés egyaránt megtalálhatóak.

A fészkelőállomány nagyságára, az előfordulási területekre, a gyűrűzési és visszafogási adatokra vonatkozó információkat az MME Monitoring Központ és Madárgyűrűzési Központ adatbázisai alapján folyamatosan frissülő formában érhetik el a felhasználók. A fajok bemutatását már most is 658 színes festmény és 1675 fotó, valamint hangtár és félezer saját készítésű videó is segíti.

Az oldal természetesen részletes kereső funkciókkal is rendelkezik. Ezek segítségével hagyományos kulcsszavas beírással a magyar vagy tudományos név kezdőbetűje alapján, illetve rendszertani (családok) besorolás mentén is lehet tájékozódni.

Felépítésének és az oldal céljának köszönhetően a Magyarország madarai honlapfelület egyaránt segíti a madarakkal éppen ismerkedni kezdő laikus felhasználókat, az MME Madárbarát kert programjának résztvevőit, online digitális lexikonként, kézikönyvként és adatbázisként pedig az újságírókat és szerkesztőket, illetve a természetvédelemben dolgozó hivatásos szakembereket is.

A madárfaj adatbázis elindulásával a fejlesztés nem áll meg. Munkatársaink folyamatosan pótolják a még hiányzó fajokat, illetve bővítik az egyes madarakat bemutató oldalakat, elsősorban a védelmi lehetőségeket és a képi adatbázisokat, továbbá folyik egy okostelefonos alkalmazás kidolgozása is.


Orbán Zoltán – Nagy Károly
 

A Magyarország madarai honlapoldal az „Égigérő tanterem” című, SH/4/10 regisztrációs
számú projekt keretében, a Svájci Hozzájárulási Program támogatásával valósult meg.